Shock!

május 10.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

U.D.O., Crystal Ball, Majesty, Wisdom - Budapest, 2004. május 28.

Nem tegnap volt az utolsó alkalom, hogy romantikus kettesben mentünk koncertre, de mivel barátaim többnyire ki nem állhatják az Accept egykori hangját, ezúttal így alakult. Na meg hát adni kellett a családi kapcsolatoknak is, párom keresztapja és a germán harcos között ugyanis jelentős fizikális és alkati hasonlóság áll fenn: egymás között csak Udo-nak hívjuk Józsi bátyánkat (vagy éppen fordítva). Az a kis adalék, hogy az Accept tinédzser korom óta AZ alapbandák egyike, ezen tény mellett kábé eltörpül.

időpont:
2004. május 28.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

Na igen, hát az Accept azért letett valamit az asztalra a heavy metal fénykorában és később is: klasszikus, kora 80-as években született lemezeik mellett ott figyelnek olyan, kellő figyelmet nem kapott gyöngyszemek is, mint a 93-as, visszatérő Objection Overruled vagy éppen az Udo nélkül készült Eat the Heat, amely ugyanakkor teljesen más zenei stílust képvisel. Ez utóbbi állítás is igazolja, hogy ennek az elpusztíthatatlan, reszelős hangú kis méregzsáknak meghatározó szerepe volt a semmivel össze nem téveszthető és utánozhatatlan Accept-hangzás kialakításában, nem véletlen tehát, hogy amikor szólópályára lépett, az U.D.O. lemezek az égvilágon semmiben nem különböztek a korábbi Accept munkáktól és az sem egy meglepő dolog, hogy amikor az újjáéledt Accept másodszorra is feloszlott, Udo meg akarta tartani a klasszikus nevet (sőt, ha jól tudom, eredetileg, saját bandája indulásakor is ez volt a szándéka).

Mivel azonban a jogi dolgok rendkívül bonyolultak, maradt, illetve újra előkerült a szintén remekül csengő U.D.O. név és immáron hét esztendeje nyughatatlanul mozgolódik a germán metal gépezet, szinte minden évben új és új lemezt köpködve ki magából. És tekintve, hogy legutoljára pont a visszatérő Solid lemez turnéjával járt nálunk a brigád, épp itt volt már az ideje egy újabb önálló bulinak (számomra különösen, hiszen akkor nem láttam őket, a tavalyi Bang Your Head fesztiválos fellépés pedig gyilkos volt ugyan, de rövid). A plakáton olvasható két vendégzenekar és még a beígért hazai support maratoni hosszúságú koncertre engedett következtetni.

Bizony, korai kapunyitás és korai kezdés várta a sietve érkezőket, köztük minket is, akik amúgy nem voltak túl sokan. Wisdomék deja vu-élménnyel léphettek a színpadra: a Saxon előtt is kábé ugyanennyi (20?) ember nézte meg őket. Deja vu-élményünk volt nekünk is, ennél fogva akár “copy-paste” módon is készülhetne koncertjükről beszámoló: ugyanúgy fél óra volt a játékidő, a nóták is nagyjából ugyanazok voltak, ugyanúgy Maiden feldolgozással búcsúzott a csapat (igaz, Aces High helyett ezúttal a Flight of Icarus került a repertoárba), Nachladal ugyanolyan jól énekelt, a zenekar ugyanolyan jól nyomta. A Europe előtt is a Wisdom játszik majd, a júniusi Metal Hammerben exkluzív EP-mellékletük lesz (van – ne feledjük, a cikk születése és megjelenése között eltelhet egy kis idő) , szóval, úgy undeground-szinten jól halad a banda szekere, ez remek dolog: végre van egy jó kis fiatal hazai metal banda. De miért csak egy???

De haladjunk tovább, mert volt még előzenekar bőven és előbb-utóbb a headlinerre is rá kéne térni: a német Majesty produkciója lemezen nagyjából kínos, legalábbis amit hallottam belőle, az amolyan metal-paródia szinten mozgott. Élőben viszont nem tűnt gázosnak ez a komolytalanságban (illetve komolyan vehetőségben) Manowart is űberelő, iszonyatos hangerővel megdörrenő (mi tagadás, bizony előkerült és fülbe ültetődött a vatta) klisémetal: egyik nóta szövege sem lépett túl a fémes giccs-szókincsen (Heavy Metal Battlecry, Keep It True, Metal to the Stadions stb.), de szó ami szó, jól zenéltek a harcosok és hát, akadtak jobb témák is. A hatalmas termetű, de szerényebb vokális adottságokkal rendelkező énekes (hehe, szerintem neki valahogy nem mernék szemébe mondani a kritikusok, hogy szar a banda) szerencsére nem akart többet bevállalni, mint amire képes, tehát alapvetően pozitívan sült el a Majesty magyarországi bemutatkozása. Lemezt mindenesetre sose hallgatnék meg tőlük, minek, ha egyszer létezik a már említett Manowar, ahol mind a dalok, mind az ének zsebrevágja az egész itt látott produkciót.

A Crystal Ballt utoljára két éve a Dokken előzenekaraként láttam, de a svájciak idén egyszer már megfordultak Budapesten a Pink Cream 69 vendégeként, nem véletlen tehát, hogy a konferanszok tele voltak magyar mondatokkal, úgyis mint “jó újra Budapesten lenni”, “köszönöm” és az elmaradhatatlan “fantasztikus bani”.  Szimpatikusak tehát ezek a semleges, csokizabáló bankárfiúk, remekül is zenélnek, nem rosszak a dalok, de valahogy az ő lemezeik után sem vágyom epekedve. Na jó, a zseniális című Hellvetia-ba alkalomadtán belehallgatok, mert a konferálások (és saját megítélésem) szerint erről származó dalok erősebbnek tűntek, mint a többi: nagyon jó refrénekre és húzós, Hammondos alapokra építkeztek, ízes szólókkal, a vokálok pedig szenzációsan szóltak. Bár az énekes hangjáról úgy általában nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem, az egyszer biztos, hogy szórakoztató volt ez a negyven perc is. Mondjuk azt nem tudom, mennyire szerencsés az U.D.O. előzenekaraként egy olyan Lay Down the Law című saját nótát játszani, amelynek refrénje igencsak hasonlít a germánok hasoncímű számáéhoz… Persze lehet hogy csak nekem tűnt hasonlónak.

És ami utána következett: U.D.O. mester, a német heavy metal megtestesítője! Régen nevettem olyan jót egy borítóötleten, mint mikor a friss Thunderball album bevezető maxiját megláttam. Ez a James Bondos tréfás koncepció annyira betalált, hogy még intróként is a megidézett film zenéje hangzott el. Ezt követően vége szakadt a tréfálkozásnak és a következő két órában a tiszta fémen kívül másról már nem eshetett szó! A csapat az új lemez címadó nótájával robbant be, ezt mondjuk csak kilogikáztam a refrén alapján (nem volt egy könnyű feladat, hehe), mert sajnos még nem sikerült beszereznem a friss anyagot. Ahhoz viszont sokat nem kellett logikázni, hogy pocséknak találjam a hangzást. Pontosabban, szóltak és kivehető volt minden, csak éppen nem volt “alja” a zenének, ezért sajnos a gyors nóták erejüket vesztették egy kissé, és mivel a Thunderball pont egy ilyen tempósabb szerzemény, nem ütött akkorát a koncertnyitás, mint lehetett volna. Igazán nagy probléma azért nem volt, leszámítva azt, hogy szegény Udo nem nagyon tudott moccanni futurisztikus szerelésében…

Ezért aztán gyorsan előkerült a szokásos katonai nadrág-farmermellény összeállítás és mehetett tovább a buli. Mivel kb. 4 szám hangzott el, amit nem ismertem, ezeket gondolom új daloknak, a repertoár többi része pedig eléggé nyilvánvaló Accept- és szintén nyilvánvaló, de jóval kisebb számú U.D.O. klasszikusokból állt, nem volt tehát a Live from Russia koncertlemezen hallható csemege- és meglepetés-parádé, viszont slágerek dögivel: rögtön az elején, harmadikként felcsendült pl. a Metal Heart, itt pedig rögtön kiderült (nem utoljára az este folyamán), hogy bár Stefan Kaufmann egykori Accept dobos a ritmusokon kívül a harapós, jellegzetesen acceptes riffeléshez is remekül ért ugyan, de a szólózást azért nem kellene nagyon forszíroznia… Nyugodtan ráhagyhatja ezt a feladatot fiatal másik gitárosra, aki szintén nem egy Malmsteen, de azért becsülettel eltekerte, amit kellett. Még önálló gitárnyüvésre is jutott ideje a srácnak, amely közben egyszercsak elsétált mellettünk! Na igen, a vezeték nélküli gitár előnyeit ki kell használni…

Szólózott persze a dobos is egy jófajtát, ahogy azt egy metal koncerten kell és ebből a dobőrületből remekül fejlődött ki a Metal Eater – kár, hogy a hangzás miatt szintén oroszlánkörmeit vesztetten. Amúgy az U.D.O. nóták többnyire lemeznyitó dalok voltak (a Fémzabálót megéneklőn kívül az Animal House, Indipendence Day, Holy, Man and Machine – utóbbi kettőnél Udo mester kultikus öltözékben jelent meg, szerintem könnyen ki lehet találni, milyen szerelések is voltak ezek pontosan), de például a No Limits lemez (persze, az I’m a Rebel innen is származik), a Mean Machine és a Faceless World teljesen kimaradt. Voltak viszont olyan Accept dalok, amelyre az ember nem feltétlenül számított volna, például a Love Child, az Up to the Limit vagy az est egyik fénypontját jelentő epikus Neon Nights. Nagy pillanat volt még a Restless and Wilddal összekötött Son of a Bitch, és persze remekül megszólalt a Midnight Highway is, ami nem hatott akkora meglepetésként, mert már a tavaly Bang Your Headen is nyomták.

Egy másik koncertbeszámolóban pedig azt olvastam, hogy a Princess of the Dawn után még a Burninget is elnyomták. Nahiszen, kellett nekünk úgy sietni a trolihoz.
A hangzásbeli fogyatékosságok ellenére egy nagyon tuti kis koncert volt ez, egy viszonylag tisztességes nézőszámmal. Azt ugye felesleges taglalnom, hogy Udo a mai napig isten – aki ott volt, mindenki tudja. Mégis, számomra felfoghatatlan, hogyan képes a mai napig olyan iszonyat erővel sanyargatni hangszálait: a Fast as a Shark előtti velőtrázó sikoly szerintem például egy külön gégészeti esettanulmány! Na igen, ahogy mondani szokás, a rock’n’roll konzerválja az embert! Remélem, engem is konzervál, mindenesetre a Thunderball meghallgatásakor nem próbálkozom ezekkel az embertelen hangokkal, azt hiszem, elég lesz a léggitár.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.