Shock!

július 11.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Therion - Miskolc, 2007. június 16.

Amióta csak ismerem a Therion munkásságát, mindig is a legnagyobb vágyam volt, hogy egyszer végre élő fúvósokkal és vonósokkal láthassam (pontosabban inkább hallhassam) őket egy színpadon. Nem csoda tehát, hogy a tavalyi év egyik legnagyobb bosszankodása volt számomra, mikor megtudtam: lesz egy ilyen koncert… csak éppen Bukarestben, ahová sem időm, sem anyagi hátterem nem volt, hogy eljussak, pedig ez mégis közelebbinek tűnt, mint mondjuk egy svéd, német, orosz, vagy éppen tengerentúli fellépés – s úgy tűnt ekkor, egy soha vissza nem térő lehetőségről maradtam le.

therion_k2007_5
időpont:
2007. június 16.
helyszín:
Miskolc, Jégcsarnok
Neked hogy tetszett?
( 4 Szavazat )

Két hónappal később aztán, mikor hozzánk látogattak el a Gothic Kabbalah turnéjával, a PeCsa előterében felmarkoltam egy szórólapot, melyen az állt, hogy Therion… és először nem értettem, miért jönnek majd újra négy hónap múlva, és miért pont Miskolcra, amikor semmi hír nem volt arról, hogy ott kísérletezne valaki egy nagy horderejű nemzetközi rockfesztivállal. Majd mikor jobban megnéztem újra, hosszú percekig nem jutottam levegőhöz, hisz ott állt a kiegészítés: a koncert „szimfonikus zenekarral és kórussal” lesz! Ilyen formában pedig valóban egy fesztivál részeként, amely viszont a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál volt. (Mint a végén kiderült, a megyei lap egyik munkatársának jutott eszébe, hogy „bedobja” az ötletet a fesztivál fő szervezőjénél, az egykori operaénekes Bátor Tamásnál, aki ma az ottani Nemzeti Színház igazgatója, és akinek azonnal sikerült is felkelteni az érdeklődését.) Az öröm mellett persze egy kis bosszankodás is került ebbe a levegőtlenségbe, hisz akkor már tudtam, hogy pont ezen a napon lép fel a Scorpions Pozsonyban, amely szintén nagyon érdekelt (ez a dilemma, és nem az ingyen disznóhús, mint Kohn szerint a közismert viccben…) – de végül arra jutottam, hogy hiába konvergál Meine és Schenker már a hatvanas éveihez, őket csak könnyebben viszont lehet látni Magyarföldön vagy más, hozzánk közeli helyen az új lemez turnéján vagy esetleg később – és ők nem is a szimfonikus műsorukkal látogattak a szlovák fővárosba. Amit egyébként többször, a világ több pontján is eljátszottak a Moment Of Glory megjelenése után, míg Christofer csak a hatodik „klasszikus” album után szánta el magát el egy ilyen fellépésre…

A döntés tehát még aznap este megszületett (talán az akkor elég gyászosra sikeredett Schwarzalbenheim és Lemuria hatására is, amelyeket illett volna már végre rendes előadásban hallani): irány Miskolc! A következő négy hónapban aztán kellően beleástam magam a témába a bukaresti koncerten készült felvételek és a zenekar fórumán megtett hozzászólások alapján, és nagy izgalommal figyeltem, hogy válik egyre és egyre biztosabbá mindenhol a hír: tényleg jönnek.

A kezdetben nem túl könnyen beszerezhető jegy miatt még Miskolcra is lementem, s ha már ott voltam, a helyszínt is megnéztem… …De arra a kérdésemre, hogy hogyan lesz majd elrendezve a színpad és a nézőtér, csak pontosan négy hónappal később kaptam választ, mikor ugyanúgy odaértem a Jégcsarnok hátsó oldalán az üvegfalhoz, és újra benéztem… s ott állt a már első látásra sem nagynak tűnő zenekari pódium. A másik oldalon pedig a bebocsájtásra várva még egy kamerás stáb (mint később kiderült nem tévések, hanem a valóban itt felveendő DVD közreműködői), is kérdéseket intézett az ott álló emberekhez, így hozzám is, hogy hányadik Therion-koncertem ez (az ötödik volt…), és mit várok tőle. Mit is vártam én? Legalább azokat a számokat, amelyekről tudtam, hogy a román fővárosban is műsoron voltak, sőt, még azoknál is többet, mint mondjuk a Ljusalfheim vagy az Arab Zaraq filmzene-számai.

A válaszra azonban még egy órát kellett várnom, ennyi ideig tartott legalábbis, amíg a koncert hivatalos kezdési időpontja megérkezett. Odabent a jégen – pontosabban annak helyén – a színpad előtt kétoldalt és középen több sornyi szék várta a közönséget, de a merőlegesen álló lelátók is igen jól megteltek. A korai bejutásnak köszönhetően sikerült a második sor legközepén egy helyet találnom, amely egy operaelőadáson is igen jó hangzást garantálhat… s itt vártam a kezdést. Nem sokkal nyolc óra után be is vonult a Reményi Ede kamarazenekar tagsága – körülbelül 10-15 hegedűs és brácsás, két-két gordonkás és nagybőgős – valamint a helyi Nemzeti Színház fúvósai és ütősei, egy billentyűs, majd az emelvény hátsó részére a színház kórusa és a Bartók kórus, melyek együtt igen népes kart jelentettek, alig fértek el a számukra kijelölt helyen. Az ő bevonulásuk aztán egy komoly úriember ismertette a program menetét, majd megjelent a karmester, Markus Stollenwerk, akinek nem ez volt az első találkozása metal és komolyzene együttállásával: a bukaresti koncert mellett ő vezényelte a Lingua Mortis Orchestra-t is a régebbi szimfonikus Rage-lemezeken!

A kezdéshez már csak ketten kellettek egyelőre: a két szoprán szólista, az amerikai Lori Lewis, és a Miskolcon éneklő honfitársnőnk, V. Molnár Judit, akiket nemcsak hallani volt kellemes, de látni is egy kis felüdülés volt a korábbi Therion-turnék Brünnhildáihoz képest. Az ő megjelenésük után kezdődött is a koncert, egy Therion-számmal, de mégis Therion nélkül… a csodálatos vonós dallam és a zongora azonban – melyről már az első ütemekből ki lehetett találni, mi is az: a Clavicula Nox – így is felemelő volt. A kristálytiszta melódiák mellé pedig szépen társultak a szólóénekek és az elsöprő erővel megszólaló kórus is.

A szám végeztével megjelent aztán a négy svéd is, és rögvest neki is láttak, hogy Dvořák Új világ szimfóniájának legismertebb tételét megtámogassák hangszereikkel. Itt is, és a többi klasszikus feldolgozásánál (melyek közt ott volt a Trubadúr cigánykórusa és két Wagner-opera részlete is) is elmondható, hogy nem kísérleteztek olyan hangzásokkal, mint Viktor Smolski, Uli Roth, vagy a Trans-Siberian Orchestra: nem akartak egyetlen klasszikus dallamot sem átírni gitárra, inkább csak támogatásként, kíséretként működtek közre, nagyrészt csak ritmusgitárokkal, de volt olyan is, amikor csak a basszust és a dobot szólaltatták meg. Egy haverom találóan is jegyezte meg utána: itt ők szolgálták ki a zenekart, míg a második részben ez fordítva történt. De ez nem is baj, hisz Wagner eltéveszthetetlen melódiáihoz ez is nagyon illett – nem véletlenül mondhatják rá is azt a gyakori közhelyet, hogy „ha ma élne, ő is metalzenét komponálna”, és beszélnek róla a Therion fő klasszikus hatásaként. A keverős viszont nem mindig tudta, hová kapjon, így néha túlzottan egybefolyt minden, néha az ének volt túl hangos, néha pedig túlzottan elnyomott mindent az egyik cin, melyet talán túl gyakran is vett igénybe Karlsson. Még így is azonban jól alakult a produkció… de a közönség nagy része valószínűleg akkor is a csapat saját számait várhatta izgatottan, a komolyzenei tételeket nagyrészt úgy fogadták inkább, mintha egy előzenekar lépett volna színpadra – amely viszont önmaga előzenekara volt.

Ez utóbbi feltevést igazolhatta az is, hogy mikor végetért a klasszikus blokk utáni szünet, a Blood Of Kingu nyitánya után, mikor a zenekar után ők is a húrok közé csaptak, Mats Levén színpadra lépése egyszerűen elszabadította az indulatokat. A széksorok közt álló, metalra kiéhezett rajongótábor egyre nagyobb számban kezdte megtölteni az első sor előtti teret – fekete ruhájukkal és zenekaros pólóikkal furcsa kontrasztot képezve a fehér inget és részben nyakkendőt is öltött gitárosokkal – s én is azon kaptam magam hirtelen, hogy mászok át a megürült első sor székein, hogy lássak és halljak is valamit… és ugyanígy felállt szinte az egész küzdőtér. Mats pedig tovább fűtötte az indulatokat, és egyszerre csak egy olyan közegben álltam, amely kevésben különbözött attól, amelyet a csapat korábbi koncertjein megismerhettem. Ez viszont nem esett jól, hisz pont ez a közönség az, amely nem illett egy ilyen koncerthez… és erre még rá próbáltak tenni egy-két lapáttal, mikor mindig akkor törtek ki üdvrivalgásban és höjj-özésben, amikor még a klasszikus zenekar még nem hallgatott el… szerencsére Christofer igyekezett illő hozzáállásra inteni a renitenseket, és mindig lepisszegte őket, mikor erre szükség volt. Ott azonban már kevesebb sikerrel járt, mikor a Sirius B oly egyszerű, de mégis oly súlyosan komor szövegét próbálta énekeltetni velük…

…Ez viszont már egy másik történet, hogy miért is lehetett erre szükség. A bukaresti koncert több helyen is hallható és még több helyen kritizált hibája pont az volt, hogy nem lehetett mindig mindent jól hallani, különösen a kórusból, de sok helyen az elektromos hangszerek is elnyomták a klasszikusokat. Ennek alapján már a koncert előtt megnyugodva láttam, hogy Karlsson elektromos dobokat kapott, a kórus elé több mikrofon került, és a klasszikus hangszerek is kaptak egy olyan kis mikrofont, mint amilyent a Metallica és a Scorpions szimfonikus koncertjein is alkalmaztak – mégsem lehetett őket mindig hallani, amikor kellett volna. Gyakran volt úgy, különösen a fúvós hangszerek és a kórus esetében, hogy mikor ezeké lett volna a főszerep, csak jelentős késéssel vagy egyáltalán nem lettek hallhatók. Ráadásul igen gyakran ott, ahol Bukarestben is probléma volt velük… s nem lehetett tudni, hogy ez vajon a technika ördöge csak, vagy az emberi hülyeség, melyre még a korábbi koncert tanulságai ellenére sem lehet orvoslást találni…

De még ez a néhol pocsék hangzás és a közönség néhol méltatlan viselkedése sem rombolhatta le azt az élményt, amelyet a legjobb érzékkel összeválogatott számok, vagy az azoknak már rég hiányolt klasszikus részei adhattak meg. A Lemuria szólóéneke és kórusai, a Schwarzalbenheim klasszikus lezárása, a Rise Of Sodom And Gomorrah lendületes vonósjátékai, a Draconian Trilogy-ban a hegedűk összhangja a gitárszólóval… csak néhány azok közül a felejthetetlen pillanatok közül, melyeknek talán legnagyobb csúcspontja a The Siren Of The Woods volt. Ezt az eredeti verzióhoz képest átírták egy kicsit, hogy a klasszikus hangzatok még jobban előtérbe kerüljenek, és a férfi szólóéneket is a kórus egy tagja kapta meg most Mats helyett – neki most a Blood Of Kingu-n kívül csak a Lemuria refrénje és harmadik gitárja jutott feladatul, valamint pár strófa a Via Nocturna-ban – s a dallamok egyik lélegzetelállító pillanatot így a másik után hozták. Ott volt minden számban minden hang az elsőtől az utolsóig… s élőben szólaltak meg mind!

A második rész setlistje:

Kingu
Sirius B
Lemuria
Eternal Return
Draconian Trilogy
Schwarzalbenheim
The Siren Of The Woods
Via Nocturna
Rise Of Sodom And Gomorrah
Grand Finale/Postludium

A nagy finálé mi más is lehetett volna, mint a Theli ugyanilyen nevet viselő zárótétele… de a közönség nem érte be ennyivel, s így Christofer működő mikrofon hiányában az első soroknak intézte a kérdést: kérünk-e még. Naná, hogy kértünk… de a hangos kívánságműsorból, melynek leggyakrabban elhangzó két kérése a To Mega Therion és a Summer Night City volt, egyet sem teljesítettek… csak két rövid, de igen lendületes klasszikus darabot játszottak még el, amelyek viszont mindkét zenei irányzat szempontjából frappánsan zárták le a koncertet. Egyetlen szomorkás felhangja lehetett csak az egésznek: Mats Levén egyik legutolsó fellépése volt ez (kettő követte még az utána következő héten), ahol még a Therion énekeseként állt ki a deszkákra. De sem ez, sem az itt adódó kevés feladata nem akadályozta meg, hogy még egyszer utoljára jól teljesítsen abban a zenekarban, amely az elmúlt három évben egy igen tökös énekhangot és egy igen jól sikerült számot is köszönhetett neki. Remélni lehet csak, hogy máshol is kap még lehetőségeket arra, hogy jó párszor megmutassa, mit tud, és eddigi helyére is egy megfelelő pótlás kerül…

Ott lehettem tehát, amikor egy régi álmom végre valósággá vált… s mindez olyan szép formában, ami miatt semmi okom nem lehetett kételkedni abban, hogy jól választottam aznap estére. S ezt az emléket hamarosan nemcsak újabb álmaimban élhetem meg, mikor 2008 elején mindez DVD-n is megjelenik. Az élet azonban nem állhat meg egy régi álomnál, s csak abban bízhatok, hogy a metal és komolyzene együttállásának szépségeit a következő fesztiválokon is az ebben legjobbak oszthatják meg a Miskolcra érkezőkkel, klasszikus előadók segítségével… hisz például a Lacrimosa esetében is úttörő lenne egy ilyen fellépés… csak itt, de nem csak nekünk…

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.