Shock!

szeptember 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Symphony X, Ecliptica - Bécs, 2007. október 20.

Nem volt gyenge a hosszú hétvége előtti időszak: az Iced Earth buli után három nappal ismét Bécs felé vehette az irányt kis csapatunk, hogy egy újabb kihagyhatatlan eseményen vegyen részt, ez pedig nem volt más, mint a Symphony X headliner miniturnéjának utolsó koncertje. Az önálló bulikat a Dreammel közös túra szabadnapjaira iktatták be, és pár hónappal ezelőtt október 19-e már konkrétan mint magyar dátum szerepelt a Wigwam honlapján. De - akárcsak az Iced Earth esetében -, itt sem sikerült leszervezni a pesti koncertet, amit most nem kívánok kommentálni, hiszen nem ismerem a hátteret – az mindenesetre biztos, hogy egyik rendezvény sem lett volna bukta. Mindegy, hozzászoktunk már (és szerencsére jó néhányan meg is engedhetjük magunknak), hogy Pozsonyba, Bécsbe, Prágába utazzunk egy-egy hőn áhított, de hozzánk el nem jutó bandáért.

időpont:
2007. október 20.
helyszín:
Bécs, Planet Music
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A SYX esetében még válogathattunk is, hogy a szlovák vagy az osztrák főváros tetszik-e jobban, de mivel a pozsonyi napon pont Ripperék zúztak a sógoroknál, nem volt kérdés, hogy kétszer megyünk a Planetbe. Az időzítés is tökéletesre sikerült, hisz’ a nem túl aktív szombati munkanap délutánján vágtunk neki az M1-esnek, és a koncert után egyből baráti körben töltendő hosszú hétvégénk helyszínére siettünk, amely Pest felé még útba is esett. Nemhiába, a prog metal fanok tudnak élni – ennél már csak az lett volna a királyabb, ha a másnapi Dream bulit is meglátogatjuk Münchenben. Nem tagadom, amíg nem lehetett tudni, hogy lesznek önálló SYX bulik, ez volt a tervem…

A két helyi előbanda közül csak egyet, az Ecliptica nevűt sikerült elcsípni. Pechjükre itt figyel nálam promo CD-jük is, amelytől már eleve nem ájultam el, de a helyzet az, hogy koncerten sem voltak túl meggyőzőek. Lényeg az, hogy ők is elég messze vannak még a Stygma IV., sőt, a Threshold előtt látott Serenity szintjétől is, de minderről bővebbet a megfelelő rovatban olvashat majd, akit érdekel. Borzalmasnak azért nem nevezném a produkciót, feleslegesnek már annál inkább.

Sebaj, mi a főbanda miatt mentünk, akiktől viszont annak rendje és módja szerint leesett az állunk. Az egy szem Stratovarius előzenekaros Symphony X koncert, amelyet pár éve láttunk, finoman szólva sem volt az igazi, leginkább a hangzás fogyatékosságai miatt, amivel a csapat supporting actként mindig szív - legalábbis erre enged következtetni a delegációnk sofőrjévé (is) avanzsált Dreyelands-es &rew beszámolója a Dream turné oslói állomásán látottakról. A soundtól a magam részéről a Planetben sem voltam elájulva, de legalább kivehető, élvezhető volt a muzsika – a cimborák szerint pedig egyenesen kiválóan szólt minden, nem úgy, mint az Iced Earth-ön (melynek hangzásában meg én nem találtam kivetnivalót). Valóban, egy ennyire komplex zenét nehéz jól keverni, de épp a Dream a legjobb példa arra, hogy nem lehetetlen feladat – na meg persze SYX-ék koncertlemeze is, amelyen hallhatóan igen kevés az utómunka, viszont megdörren  a cucc. A Live On The Edge Of Forever egyébként műsor szempontjából is etalon, hiszen az összes addigi kedvenc SYX nótám rajta van, ráadásul pont az V. album turnéján készült, amely szintén nagyon kedves a szívemnek.

Azóta azonban eltelt pár év és megjelent ugye két lemez is, mégis, picit azért fájt, hogy az V. még csak egy hírmondó erejéig sem képviseltette magát. Persze a Paradise Lost erőtől és érzelemtől duzzadó dalai abszolút kárpótlást nyújtottak: az album intrójának egy lecsupaszított (dob és gitár nélküli) verziója volt a felvezetés, majd gyakorlatilag szünet nélkül átrobogott rajtunk a lemez első három tétele, mi meg csak néztünk, hogy ez most akkor mi van?... Iszonyat lendület volt a srácokban, főleg Russell Allenben, aki nemcsak hogy elképesztően énekelt: még a saját felvételeimet visszanézve is (melyek egyébként megtalálhatóak a Youtube-on) csak ámultam és bámultam! Gyakran van olyan, hogy élőben valami jónak tűnik, de visszanézve-hallgatva fel-felfedez az ember apróbb hibákat. Nos, Russell – dohányzás ide vagy oda – tényleg egy az egyben elnyomja baromi nehéz énekdallamait. Ripper, Readman, Lande mellett simán ott van a mostani generáció legjobb metal énekesei között. Emellett pedig zseniális frontember is: közönséggel való kontaktus, hangulatcsinálás, színpadi munka terén egész egyszerűen ő a legnagyobb az említettek közül. Ráadásul folyamatosan rohangál, amelynek következtében kb. 5 kilót lead a kétórás koncert alatt, ez pedig – nem vicc! – meg is látszik rajta a végére.

Michael Romeo már nem ilyen szerencsés, mert neki a komplex gitártémákra kell figyelnie, ezért sajnos ő duci, mosolygós kis-Yngwie marad már örökre, mindazonáltal amit és ahogy játszik, abban hiba nincs. Szenzációs, ahogy Michael Pinellával nyomják a váltott szólókat – személy szerint órákig el tudnám hallgatni ezeket a mini-párbajokat. Azt is megértem persze, ha valaki azzal vádolja a csapatot, hogy mindig ugyanazt a szólópárt sütik el már sok éve, de tudomásul kell venni, hogy ez is egy műfaji sajátosság. Nagyon tetszett, hogy Jason Rullo füles nélkül dobolta a sokak számára felfoghatatlannak ható témákat (a kütyü mindenesetre nem látszott) és Michael LePond basszusjátéka sem hagyott kívánnivalót maga után. Sok ilyen laza muzsikálást láttam már, élőben is, DVD-n is, de itt megint eszembe jutott a nagy kérdés: mégis, hogy az ördögbe lehet ilyen összetett dolgokat ennyire könnyedén játszani? És hogy lehet prog metal koncerten ennyire bulihangulat? Mert bizony az osztrákok otthon hagyták halvérű magatartásukat: a kb. 300 fanatikus verzéstül-refrénestül együtt nyomta az összes szöveget.

Setlist:

Intro
Set The World On Fire
Domination
Serpent’s Kiss
Paradise Lost
Inferno
Smoke And Mirrors
Walls Of Babylon
Sea Of Lies
Of Sins & Shadows
----
The Odyssey

Ahogy már említettem a Live On The Edge kapcsán, természetesen nem lehet mindenkinek a kedvére tenni egy lemezbemutató koncerten, hiszen nyomni kell az új nótákat is és ez, minél több lemeze van az adott bandáknak, egyre inkább a régi kedvencek rovására megy. Mivel először láttam Romeóékat élőben, minden dalnak örültem, de feltételezem, hogy a Smoke And Mirrors, az Inferno, a Sea Of Lies és az Of Sins And Shadows ma már kötelező darabok (csúnya szóval: kihagyhatatlan slágerek) a repertoárban. Remélem, lesz majd még olyan időszak, amikor merészebben nyúlkálnak az életműben – igaz, nem is tudom, akkor a 25 perces Odyssey opuszt minek nevezzem, mert hogy ha valami, akkor ez egy merész húzás volt. Elnyomni ezt a monstrumot egyben és ráadásként – totális katarzis! Többen mondták, hogy ezért már megérte utazni – hát, ja… Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni: ha a pozsonyi koncert nem a bécsi Iced Earth-szel van egy napon, az is lehet, hogy dupláztunk volna! Kevés nagyobb igazságtalanság történt idén, mint az, hogy csak kevés magyar rajongó lehetett részese ennek a hatalmas élménynek…

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.