Shock!

szeptember 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Symphony X, Circus Maximus, Dreamscape - München, 2008. február 23.

Ha valaki képes Münchenig utazni a fenti összeállítás kedvéért, útközben is nagyrész efféle zenét hallgat a kocsiban és ezt követően sem csömörlik meg a tördelt ritmusoktól, a mélyrehangolt riffekre érkező szintiszőnyegektől, virtuóz gitár-billentyű torzsalkodásokkal teli negyedórás opuszoktól, akkor egész biztosan nincs orvosság a progmetal függőségre. Csakis az lehet a gyógyszer, ha az ember duplaannyi cuccot tol magába, ehhez pedig tényleg remek kezdés volt ez a kellemes hétvégi kirándulás. Hiába láttuk ugyanis az őszi miniturnén Michael Romeoékat, a Paradise Lost lemez igazi bemutató túrája ez volt, ráadásul – az osztrák bulival ellentétben – itt az előbandák sem voltak akárkik.

időpont:
2008. február 23.
helyszín:
Backstage, München, Németország
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A Dreamscape tavalyi albuma felettébb kellemes hallgatnivaló, ezeken a hasábokon meg is fogok emlékezni róla, ugyanakkor nem kis meglepetést okozott, hogy a borító zenekari fotóin szereplő arcok közül csak kettő (a gityós és mint utóbb kiderült, a dobos) volt a színpadon a bandával, míg a többiek a közönség közé vegyülve sertepertéltek a klubban. Amint azt első kézből végül megtudhattuk, az őstagok kissé belefáradtak a valószínűleg Németországban is eléggé idegőrlő rétegzene-taposómalomba és átadták a stafétát lelkes fiataloknak. Akik azonban – bár korrektül nyomták a nótákat – nem tudták visszaadni azt a színvonalat, ami a lemezen hallható. Ennek így tulajdonképpen semmi értelme, könnyen lehet tehát, hogy hamarosan csak múlt időben beszélhetünk a Dreamscape-ről – kár lenne, mert az „igazi” csapat tényleg jó (volt).

A Circus Maximus debütáló albumára nem átallottam 10-est adni megjelenésekor, 2005-ben. Ezt – bármennyire is tele legyen az a zeneanyag igen durva SyX áthallásokkal – ma sem bánom, ugyanis egész egyszerűen baromi jó nótákat írtak akkor a fiúk. Új lemezükkel pedig éppen a nagy példakép vitte el őket turnéra, így hát jobban is jártak, hogy most már inkább saját hangjukat keresik – sikerrel (erről is szólok majd pár keresetlen szót a megfelelő rovatban). És bár a norvégok kiállása bőven hagy még kívánnivalót maga után („kissé” „hétköznapi srácok a szomszédból”-benyomást keltettek és picit megilletődötten is nyomták), sem a megszólalásra, sem a zenei teljesítményre nem lehetett panasz – nem véletlen, hogy a SyX publikum igen jól le is vette a műsort. Az Isolate nótáit még sajnos kevéssé ismertem (kifelé menet hallgattuk meg kétszer a CD-t), de nagyrészt arról játszottak a fiúk: így utólag biztos volt A Darkened Mind az elején és Ultimate Sacrifice a végén (mint az albumon), de a 1st Chapter dalai is megdörrentek, úgyis mint a Sin, a Glory Of The Empire és az Alive. Ahogy azt az érintett &rew cimborának is mondtam a buli után: ezek a gyerekek olyanok, mint a Dreyelands, csak jobb helyre születtek.

Mit lehet leírni a Symphony X-ről, amit nem sütöttem el az őszi bécsi beszámolóban? Ugyanolyan gyilkos volt a banda ezúttal is, mint akkor; jobban is szólt a buli és a műsoron is változtattak, nem is kicsit. Például bekerült a programba az V. lemez Egyptje a Death Of Balance-szel egyvelegben, amely nótapárost a Through The Looking Glass-szal váltogattak a turnén – nekünk épp az előbbi jutott Münchenben, fantasztikusan szólalt meg, de amúgyis nagyon közel áll a szívemhez az ötös anyag. Nem mondom, hogy nem úgy lett volna az igazi, ha a Looking Glass-t is megkapjuk, amely szintén alapkedvenc, de hát ne legyünk telhetetlenek. Betehették volna mondjuk valamelyik „kötelező sláger” helyére, de mégis, hogy néz ki egy SyX koncert Of Sins vagy Smoke And Mirrors nélkül?

Rajongói szavazatok alapján az elsőlemezes, de Russell-lel később újra felvett Masquerade-et is a műsorba szerkesztette a brigád és ezúttal nem maradt ki az Out Of The Ashes sem, sőt, a Paradise Lostról is nyomtak olyat, amit legutóbb nem: a hivatalos programot a Revelation zárta, a ráadást pedig az Eve Of Seduction nyitotta – egyszóval, egy kimondottan velős, zúzós, harapós másfél órával kedveskedtek a New Jersey-ből származó srácok. Ebbe nyilván nem fért már bele a teljes Odyssey, de azt egyszer ugye már hallottuk. Az igazság azonban az, hogy minden egyes dalnak nagyon lehet örülni, annyira zseniális ez a zene – a 3-400 fős, tajt fanatikus rajongó vette is a lapot és minden számot végigtombolt, énekelt: a Paradise Lost végén a közönségénekeltetés például még a Youtube-on visszanézve is libabőrt okoz. Romeóék a legnagyobb királyok a műfajban, ehhez nem is férhet kétség – csak arra lennék kíváncsi, mikor győződhet meg erről végre a magyar közönség is…

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.