Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Kreator, Biohazard, Sacred Reich, Terror - Budapest, 2023. augusztus 1.

Kreator és Biohazard együtt, kiegészítve a Sacred Reich és a Terror gárdájával, illetve további három kiváló hazai bandával – az ilyesmit nevezik minőségi csomagnak, azt hiszem. Az este kultikusságát ráadásul tovább erősítette, hogy a két főattrakció bő harminc éve már alaposan megdolgozta együtt Európát. A Renewal-érával épp gellert kapott Kreator és a rohamléptekkel feltörekvő Biohazard kettőse akkoriban mintha csak direkt a '90-es évek elejének őrségváltását szimbolizálta volna, mostanra azonban nyilvánvalóan szó sincs ilyesmiről: ugyanazon érme két oldalát láthattuk, méghozzá remek formában.

biohazard_k2023_01

időpont:
2023. augusztus 1.
helyszín:
Budapest, Barba Negra
Neked hogy tetszett?
( 31 Szavazat )

A matinékezdés miatt az Archaicból sajnos csak az utolsó két számot sikerült elcsípnem, de mivel a FEZEN-en ütközés miatt egyáltalán nem tudtam megnézni őket, még ennek is örültem. Itt még nem voltak túl sokan a Blue Stage sátrában, és a szaunajellegű hőmérséklet miatt a nézők egy része inkább csak punnyadtan bólogatott Erdélyi Petiékre igazi beindulás helyett, de azért vette az adást a közönség. Nem szóltak túl jól, de nem is volt vészes a sound, viszont feszesen, energikusan játszottak. Összességében meggyőzőek voltak.

A Terror kétbites, üvöltözős hardcore-ja nem éppen agysebészet, de kellően hatásos élőben, főleg ezzel az intenzív előadással. Ezért aztán elöl végig ment a nagy mosholás, ráadásul megdöbbentően jól szóltak. Scott Vogel nem a világ legizgalmasabb frontembere, de remekül vezényelte le a bulit, társai ráadásul végig faszán alávokáloztak. Nem vagyok nagy Terror-szakértő, magamtól nem is hallgatnám őket, de látványosak voltak, energikusak voltak, és a közönségnek is nagyon bejöttek.

(K.G.)

terror_k2023_01

Az AMD a kisszínpadon a rá jellemző vehemenciával nyomult. A két régi harcos, Kiskovács és Sík, illetve a frontember Seza mellett nyomuló Füleki Sanyi és Kemencei Balázs jóvoltából a gitárosszekció meglehetősen metálos a mostani felállásban, de hát ugye Sanyi annak idején ott volt a kezdeteknél, szóval a lehető legautentikusabb vele a banda.

amd_k2023_01

A minimális átkötőkkel sorjázó régi és új dalok megtették a magukét, és szép számú néző figyelte őket a Blue Stage-en, láthatóan igencsak osztálytalálkozós hangulatban. Teljesen korrekt hangolódásnak bizonyultak a főattrakciók előtt.

biohazard_k2023_02

Kellemetlen úton-útfélen a saját korunkkal szembesülni, jelen esetben úgy, hogy a fénykorban én is rengeteg Biohazardot hallgattam, aztán azóta valahová elszaladtak az évek, most pedig már a klasszikus felállás második újjáalakulásának örülhetünk. A brooklyniak ugyanakkor erről az oldalról nézve is meglehetősen inspirálóak: már a friss promófotókon sem éppen megroggyant tatákat látunk, az élő találkozás alapján azonban azt kell mondanom, fizikailag sosem voltak jobb formában, mint most. Billy Graziadei esetében persze nincs ebben semmi meglepő, a finoman szólva is hullámzó pályát befutott Evan Seinfeld esetében azonban egyrészt nagy öröm volt látni, mennyire kipattintotta magát, és még ennél is jobb, milyen feltűnően derűs hangulatban lépett színpadra. Utólag visszatekintve talán e tényező tette még a szokásosnál is elementárisabbá ezt a bulit.

biohazard_k2023_03

Miért is mondom ezt? A Biohazard legendásan balhés zenekar, mindig megvan náluk az esély, hogy valami félremegy. Az alapnégyes első, 1995-ös budapesti fellépése többek között a csapat és a rendezők közötti feszkó miatt legendás, 2003-ban Evan szintén odafentről leckéztette a kidobókat, de aki ott volt 2008-ban az E-Klubban, ugyanígy jól emlékezhet: valamin akkor is elszállt az agyuk, az interjúnkon még roppant kedves Bobby Hambel a színfalak mögött végül teljesen kiakadt, és elvitte magával a többieket is. Nos, ilyesmiről ezúttal szó sem volt, pedig Bobby cuccával mintha akadt volna némi technikai gikszer: a kiváló forma mellett leginkább az szúrt szemet, mennyire jól érzik magukat, mennyire élvezik egymás társaságát. Végig mentek odafent a nagy összeröhögések, ökölpacsik, vigyorgások, ezt pedig régi rajongóként, mondanom sem kell, igencsak jólesett nézni. Nem éppen egyszerű gárda ez a négy arc, de valahogy hálistennek mindig ráébrednek, hogy együtt a legerősebbek. Nem bánnám, ha most már tényleg végleg együtt is maradnának...

biohazard_k2023_04

Már csak azért is, mert a Bio természetesen ma is a szokásos úthengerszerű gyalulást hozza, és gyakorlatilag az első pillanttól kezdve maximális fordulatszámon pörögtek. Már a jellegzetes fazonok színpadra lépése is azonnal meghozta a fentebb említett osztálytalálkozó-hangulatot, az Urban Discipline és a What Makes Us Tick kettős nyitása pedig odalent is felkorbácsolta a kedélyeket, hogy aztán természetesen biztosra menjenek a műsorral. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen visszatérő körben mindenki a legnagyobb slágerekre kíváncsi, a csapat pedig nem is okozott csalódást senkinek. Ha a záró Hold My Ownt is ehhez számítjuk – a többség elvégre 1992-ből ismeri... –, hét dalt toltak el az Urban Discipline-ről, hármat a debütről és négyet a State Of The World Addressről, ezzel pedig nem nagyon lehet melléfogni. Mivel a Red Stage-et szépen megtöltő tömeg Bióra érkezett része ugyanúgy a Down For Life-on, a Tales From The Hard Side-on, a Wrong Side Of The Tracksen, a Shades Of Greyen és társain nőtt fel, mint én, a hatás nem volt kérdéses.

biohazard_k2023_05

A Biohazard mozgalmas színpadi jelenléte legendás, Billy természetesen végig ide-oda rohant, Evan szokás szerint a kontroll-ládákon egyensúlyozott és ököllel csépelte a basszusgitárt, Bobby pedig hozta azokat a klipekből ismert utánozhatatlan pörgéseit, amiket annak idején az elsötétített szobában léggitározva én is megpróbáltam elsajátítani, de valahogy sosem sikerült. A cucc a nézőtér első fertályán okésan szólt, az elején kicsit keveselltem a gitárt, de aztán összeállt a kép, a továbbra is fantasztikusan játszó Danny Schuler dobjai meg egyenesen mellbevágóan dörrentek meg. A közönség végig a csapat tenyeréből evett, legyen szó Black And White And Red All Overről, Love Deniedról vagy We're Only Gonna Die-ról, bár a leghatalmasabb beindulást azért persze a ráadás első darabjaként elnyomott Punishment generációs himnusza hozta. Nem vagyok biztos benne, hogy lemezileg sok mondanivalója van még ennek a csapatnak – a Reborn In Defiance is felejthető volt –, de élőben akár minden este megnézném őket, és ebben semmi túlzás nincs.

remorse_k2023_01

Még szóltak a Biohazard levonulózenéjeként berakott No Sleep Till Brooklyn hangjai, amikor a kisszínpadon máris a húrok közé csapott a Remorse. Úgy alakult, hogy elég rég láttam Oláh Zsoltiékat, de olyan nagyon nincs náluk zsákbamacska, valahogy mindig kellemes érzés vesz erőt rajtam a banda láttán, függetlenül attól, épp kik játszanak az évek során folyamatosan mozgásban lévő felállásban. Zsolt fazonra is a mai napig eleve olyan, mintha egyenesen az 1990-es Oaklandből érkezett volna egy időgép segítségével, Rom Gábriel nem mozgott túl sokat, de szálfatermetével alapból is vonzza a tekinteteket, a dobok mögé került Slayercsabi révén pedig feltűnő feszességgel dörrentek meg. Természetesen komoly szerepet kaptak a rövid szettben a legutóbbi, szokás szerint remekül sikerült Kohó dalai, viszont már az elején elsütötték a kedvenc Ha lesz még folytatást, és jól is szóltak, szóval tényleg nincs ok panaszra. Kitűnő volt az egész, igazából bőven el tudnám viselni gyakrabban is a bandát.

remorse_k2023_02

A Kreator elejére kissé megritkultak a sorok a Red Stage-en Evanékhez képest, és bevallom, a Biohazard olyan elementáris volt, hogy nekem is kellett némi idő, mire ráhangolódtam Mille Petrozzáékra. Persze azért nem olyan sok: a Hate Über Alles kezdés után rögtön érkezett a People Of The Lie, majd az Enemy Of God meg a Betrayer, így mire eljutottunk a Phobiáig, nemcsak az eleinte itt is kissé gitárszegény sound állt össze, hanem a hangulatom is megérkezett. Érdekes volt megfigyelni, hogy az amúgy nem túl sikeres '90-es évekbeli érából ittmaradt Outcast-dal mára megbízhatóan a banda egyik leginkább működőképes koncertdarabja lett, itt is rendesen odavágott.

kreator_k2023_01

Összességében nem erőltették túl a tavalyi lemezt, a címadó mellett mindössze a Strongest Of The Strong szólt a Hate Über Allesről, és ezt leszámítva egyik albumról sem került elő egynél több dal. Ez akár meglepő is lehet, szerintem azonban abszolút védhető: a Kreator életműve is roppant terebélyes mára, ráadásul még csak azt sem mondhatjuk, hogy fejnehéz lenne a '80-as évek irányába, hiszen a 21. századi másodvirágzás túlzás nélkül rengeteg rajongót hozott a csapatnak. Ennek megfelelően a műsor derekára ismét elég rendesen besűrűsödött közönség is egyformán jól vett mindent, régiségtől kezdve frissebb tételig.

kreator_k2023_02

A hiperaktív Biohazarddal szemben a Kreator attitűdre is jóval old schoolosabb módon hozza magát, bár a végig intenzíven pörgő Frédéric Leclercq csatlakozása a színpadi aktivitásukra is jó hatást gyakorolt. Mille a szokásos módon, néha a jellegzetes hisztérikus kiabálásokba torkollva tolta az átkötőket, Ventor derekasan küzdött és többnyire diadalmaskodott is hátul, Sami Yli-Sirniö neve pedig ritkán kerül elő, pedig ismét bebizonyosodott: roppant fontos összetevő a bandában. A színpadkép is hamisítatlan Kreator volt hátul a hatalmas Violent Minddal és a lidérces vörös árnyalatok dominálta fényjátékkal, látványos lángoszlopokkal, sőt, néha a színpad teljes hosszában égő minitűzfallal. Beleérthetők ebbe a kétoldalt ágaskodó akasztófák meg a dobcucc mellé állított, karóba húzott bábuk is, bár nem tagadom, utóbbiak láttán – kissé untrue és áruló módon – mindig röhöghetnékem támadt, szóval inkább igyekeztem nem fókuszálni rájuk.

kreator_k2023_03

Csúcspontokat nehezen tudnék kiemelni, de a dolog egyértelműen működött. Noha Kiss kollégával az első pár dal után még megjegyeztük, hogy bár korrektül nyomják, a Biohazard után kissé eseménytelennek tűnik a Kreator, mint fentebb is említettem, néhány dal is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ez az érzés tovatűnjön. A Satan Is Real, a Hordes Of Chaos, a Phantom Antichrist vagy a rendes műsoridőt záró Flag Of Hate baromira odavert, ment elöl a zúzda meg a wall of death, hátul pedig a nagy ökölrázósdi. A zárást az új éra talán legemblematikusabb tétele, a Violent Revolution és az őskövület Pleasure To Kill kettőse hozta, és a végére nem hinném, hogy bárki is elégedetlen lett volna a látottakkal. Mint írtam, más iskola a két főattrakció, de a Kreator is kihozta az estéből, amit lehetett.

kreator_k2023_04

Hogy aztán a kisszínpadon szinte azonnal, tavaly októberhez hasonlóan újfent a The Boys Are Back In Townnal felsétáló Sacred Reich még néhány lapáttal rátegyen a látottakra. Phil Rindék már a Sepultura előtt is állati meggyőzően nyomultak, ebben a szűkebbre szabott, intimebb környezetben pedig, ha lehet, még tökéletesebben érvényesültek. A program ezúttal sokkal inkább a régi érára fókuszált, mint legutóbb, amikor inkább a friss Awakeninget tolták előtérbe, ám azt kell mondanom, mindez végső soron az arizonaiaknál is mindegynek látszik. Itthon is egyértelműen létezik egy maroknyi, ám annál fanatikusabb Sacred Reich-tábor, ami minden dalt egyforma szeretettel üdvözöl. Jó, nyilvánvaló, hogy a nyitó The American Wayre meg a záró Surf Nicaraguára némiképp nagyobb a felhördülés, mint az új témákra, viszont szerintem sok régi banda örülne, ha olyan együtténeklés fogadná az aktuális szerzeményeiket, mint Philéknél...

sacred_reich_k2023_01

Az elején fülsiketítő hangerővel és kissé koszosan, gerjedősen szólt a cucc, néhány dal alatt azonban rendesen kitisztult a kép, így a négyes az egész este legfaszább hangzásával rongyolt végig az életmű legjaván. A végig szélesen mosolygó, hihetetlenül pozitív kisugárzású Phil, a régi fazonját tökéletesen konzerváló Wiley Arnett és a langaléta Dave McClain láttán az emberen éppúgy automatikusan erőt vesz valami otthonos érzés, mint mondjuk Billy Graziadei hidrogénfrizurája vagy Bobby Hambel sapkája hatására, és ugyan Joey Radziwill hozzájuk képest kissé esetlenül fest a deszkákon, a zenei oldalhoz ő is maximumot pakol.

sacred_reich_k2023_02

Szaporíthatnám a szót, de felesleges: az Independentet, a Free-t, a Who's To Blame-et, a Love... Hate-et vagy a Jason Rainey emlékének ajánlott Death Squadot bármikor jó hallani. Papíron talán levezetésnek is tűnhetett előzetesen ez a bő egy óra, valójában azonban épp olyan teljes értékű műsort toltak, mint a Biohazard meg a Kreator. Náluk is bármikor újráznék.

Intenzív, de békebeli és baráti hangulat lengte be ezt az estét a más ívású, de egytől egyig kiváló zenekaroknak köszönhetően, perfekt volt az egész úgy, ahogy volt. Még sok ilyet!

(D.Á.)

sacred_reich_k2023_04

 

Hozzászólások 

 
#4 Chris92 2023-08-04 10:45
Piszok jó este volt, persze ezzel a felállással nem nagyon lehetett mellélőni még úgy se, hogy a mostani Negra nagyon nem a szívem csücske (a hangzás úgy látszik mindíg is egy lutri lesz). Olyan hangulatot tudnak csiholni ezek a srácok, hogy a fal adja a másikat és mellé hallani ezeket a tömény adrenalinhimnus zokat, abszolút megérte.
Idézet
 
 
#3 bogar 2023-08-04 07:15
Nagyon jó volt a műsor, de arra én sem tudok értelmes magyarázatot találni, hogy 7 italpultból 3 működött. Gyakorlatilag a Terror műsorát sorban állva töltöttem. Valahogy a Budapest Park ezt sokkal jobban csinálja a diákmunkásokkal .
Idézet
 
 
#2 dzsud 2023-08-03 17:42
Nekem ez a nap olyannyira a Biohazardról szólt, hogy még aznap is emlékeztetnem kellett magam, hogy amúgy Kreator is lesz. Enm mintha nem lett volna jó érzés újra látni őket is, de a Bio mellett a Terror és a Sacred Reich is jobban érdekelt, és őszintén szólva jobban is tetszett végül. Egyedül az AMD maradt ki most nekem, mert a Terror után már nem akartam elmozdulni a Red Stage elől, nehogy előnytelen helyről élvezhessem a főattrakciót. Ami valóban őrület volt, tömör és igen profi buli a legnagyobb kedvencekkel. Valahol a Wrong Side of the Tracksnél már teljesen elvesztettem az eszem, a végén legszívesebben még az első albumverziós Cyrus-idézetet ("CAN YOU DIG IT") is üvöltöttem volna. Külön örültem, hogy volt Victory és Howard Beach is, egyikben sem voltam biztos, hogy hallhatom. Az év egyik legjobbja nálam. A büfé szánalmasan gyenge volt már megint, a továbbiakban bent már csak vizet fogok venni, mert a piamentes pult legalább valamennyire halad (a többi tetű), és azt nem kell kitölteni a nyomorult fogmosópoharakb a sem.

Biohazard from Brooklyn, New York...in your FACE! Hibátlan, mennék máskor is.
Idézet
 
 
#1 bio-korpa 2023-08-03 17:16
Pont a bio kezdésre értünk oda és ez volt a sorrend:
Biohazard-Kreator-Sacred Reich
Mind bakancs listás banda, rengeteg koncerten voltam már az évben de ez volt a csúcs eddig.
Qrvajó volt, ennyi. Zárásként a Sacreid Reich klubhangulatú koncertje külön élmény számba ment.
Tudom volt más is de az kimaradt, de sebaj ez így is egy perfect pakk volt. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.