Shock!

július 12.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hammerfall, Serenity - Budapest, 2015. december 9.

Idejét sem tudom már, mikor voltam utoljára Hammerfall-koncerten, de tompuló memóriám azt súgja, hét-nyolc éve lehetett, esetleg közben beficcenhetett valami félszemmel megnézett, félfüllel belehallgatott fesztiválfellépés. Van az persze úgy, hogy egy-egy zenekarral eltávolodunk egymástól (legutóbb a tavalyi Gamma Ray / Rhapsody-koncerten szembesültem ezzel), de ehhez nincs szükség zenekar-zenehallgató nexusra, a való életben is előfordul. És milyen jó is néha újra összefutni és nosztalg... na, azt szigorúan nem, sokkal inkább elbeszélgetni arról, hol tart a másik. Lehetne jönni azzal, hogy ez lényegében olyan ,mint amikor osztálytalálkozóra megy az ember, de meg kell mondjam, hogy a volt osztálytársak sokkal kevésbé izgatnak, mint ahogy erre a bulira készültem. Kimondottan lelkesen indultam ugyanis a Barba Negrába. A Hammerfall nekem ugyan nem volt se belépő zenekar, se igazán nagy kedvenc, de valamit annak idején nagyon jól elcsíptek, és amíg követtem őket, egy csomó jó nótájuk volt – majdnem azt mondtam, hogy „fénykorukban", de ez már csak azért sem stimmel, mert baromira nincsenek leszállóágban most sem.

hammerfall_k2015_01
időpont:
2015. december 9.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Music Club
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

A bemelegítő Serenityt legutoljára a szépemlékű Threshold / Communic / Machine Men-buli nyitóbandájaként láttam jó régen, azóta viszont viszonylag rendszeresen járnak hozzánk, de az utóbbi években már népszerűbb zenekarok előtt lépnek fel, aminek köszönhetően szép számú saját táboruk alakult ki, amely ez nyilván komoly átfedést mutat a hazai Hammerfall-rajongók igen szép számú közösségével, az árukapcsolás tehát tökéletesen működött ezen a turnén nálunk is. És meg kell hagyni, a Serenity továbbra is az egyetlen általam ismert osztrák zenekar, amelynek a koncertjéről az ember nem fejvesztve menekül, sőt. A billentyűk miatt is kissé progos beütéssel rendelkező, alapvetően dallamos metalnak nevezhező zene élvezetes, noha természetesen sablonos és paneles, lemezen tehát sose lenne kapacitásom rendszeresen hallgatni, de a fent említett körülmény miatt a hangulat is remek volt – nem lehetne, hogy osztrákok lévén MINDEN bécsi koncerten ők nyissanak?

serenity_k2015_01

Ami a Hammerfallt illeti, mai aggyal és némi újrahallgatással megtámogatva annyit mondhatok, hogy az első két lemezük tényleg hibátlan, és ezzel abszolút megérdemelten alapozták meg azt a státuszt, ahol most vannak. Lényegében ugyanis ők ma már úgynevezett „nagy banda", és ezt az érdemet már az sem vitathatja el tőlük, aki annó előszeretettel fikázta őket, itthon például az Index-fórumokon, de persze ez nemzetközi jelenség volt, ami szegény Joacim Cans svéd kocsmai sztorijában csúcsosodott ki (amikor is megtámadta egy ellendrukker). Szóval aki népszerű, az mindig kapja az ívet, ez sajnos már mindig is így lesz, de közel húsz évet folyamatos aktivitással a szűk látókörű, furkálódó és a képmutatónál is képmutatóbb, keményebbnél is kőkemény metal színtéren lehúzni – tetszik vagy sem – műfajtól függően tiszteletre méltó. Amúgy pedig e sorok írása közben az Infectedet hallgatva, azért is megemelem a kalapom, hogy egy megújulni szinte képtelen, sőt, az innovációt gyakran bigottan elutasító miliőben próbálták meg feszegetni a határokat, és közben összehozták mai füllel is legjobb lemezüket. Nem véletlenül emlékeztem úgy, hogy már a maga idejében is tetszett ez a lemez, megköpködését pedig sem akkor, sem most nem tudtam-tudom értelmezni – már 2010-ben is nevetségesnek tűnt, hogy néhány mélyebbre hangolt riff és modernebb groove ennyire kicsapja a biztosítékot, nemhogy ma. Persze nem is mernek mást játszani róla, mint a B.Y.H. nótát, ami viszont a retrós számaik között is a legjobbak közé sorolható, de persze nyilván a szövege miatt marad vélhetőleg örökre műsoron. Mint ahogy a Renegade is, ami viszont tényleg minden idők legjellegtelenebb Hammerfall-dala (ilyenekért szoktuk például a magyar csapatokat ekézni – lám, Svédország sem fenékig tejfel). Mégis, utóbbi számít klasszikusnak, ennek tükrében pedig érteni vélem, hogy miért fogadta a legutóbbi, kötelezően visszaretrósodó anyagukat egyöntetű üdvrivalgás.

hammerfall_k2015_02

Őszintén szólva a (r)Evolutiont nem is hallottam, viszont annál kíváncsibb voltam, hogy szólalnak meg a dalai élőben – nagy meglepetés nem ért, de egy kicsi azért mégis: húzósan, erőteljesen és feszesen, ám még egy kicsit annál is jobban, mint amire a korábbi koncertélmények alapján számítottam. A metalrajongók sokszor szeretnek megsértődni, ha az ember profi gépezetről beszél egy zenekar kapcsán, a valóság viszont az, hogy ez másként nem megy, csak így: mint ahogy a Rómeót és Júliát alakító színészek sem szerelmesek egymásba a valóságban, ugyanakkor a játékba szívüket-lelküket beleteszik, és mindennél fontosabb nekik, hogy mi arra a két órára ezt el is higgyük. Szóval a Riot tribute-dalnak is felfogható (tudom, hogy a zenekar ezt bóknak venné) Hector's Hymnnel induló műsor két órája lényegében a jelenlegi legprofibb és legszórakoztatóbb európai heavy metal show, persze az Iron Maiden és társai szintjét nem számítva. Terpeszekkel, megkoreografált barázdabillegetésekkel, hősies pózokkal és nagyon kevés, ám a zenekari szünet általi feltöltődésnek köszönhetően őszinte spontán pillanattal (például amikor Oscar Dronjakot cikizték a valóban iszonyatos jelenlegi Barbie-fiú sérója miatt), emellett pedig a mosoly sem kamu, simán élvezhették a bulit ők maguk is.

hammerfall_k2015_03

A dalok összeválogatása persze az egyre terebélyesebb életmű miatt egyre nehezebb lehet, ilyenkor lehet áthidaló megoldásként egyveleget összerakni néhány klasszikus tételből (jelen esetben instrumentális medleyben csendült fel többek között a Riders On The Storm és a The Dragon Lies Bleeding témája), de természetesen van, ami kihagyhatatlan – a Hammerfall esetében kivételesen én is azok közé tartozom, akik a nagy slágereket várják, ezek közül is kiemelten a Let The Hammer Fallt, amely mind közül a legnagyobb kedvencem volt mindig is. Jó nagyot is szólt, de az összhatást igazából nem billentette ki semerre, mert arra az elközhelyesített jelentésű, de ettől még nagyon is találó egységesen magas színvonal megnevezés lehet jellemző. Jó formában van tehát 2015-16 fordulóján a Hammerfall, ami így, a huszadik évforduló célegyenesében nagyon nagy dolog – szerintem a hitelességük a negatív hangok ellenére sem csorbult semmit, és mivel még mindig baromi fiatalok, sok jó dolgot összehozthatnak még együtt. Én továbbra sem fogom napraképszen követni őket, hacsak nem megint valami merészebb dolgot lépnek meg valamikor, de csakis a legnagyobb tisztelettel fogok rájuk gondolni.

 

Hozzászólások 

 
#5 Chuwie 2016-01-19 10:57
Az a helyzet hogy Stefan Elmgren gitár játéka nélkül oda a HammerFall varázsa! És Pontus Norgren játéka meg sem üti a várható szintet. Az ő és Oscar munkája tette naggyá őket. Gitár témában messze alul múlják magukat.
Idézet
 
 
#4 Csaba 2015-12-22 00:23
Azért azt írni, hogy a Serenity az egyetlen olyan osztrák zenekar, akinek a fellépéséről nem menekül az ember, sima nagyképűség és lenézés. Ott van a Belphegor, ok benne van, hogy nem szereti az ember a durvább stílust, vagy az adott bandát, de Közép-Kelet ajrópában(a lengyel színteret most nem nézve), stílusukban (black/death) a legnagyobb név, élőben pedig tarol.
Idézet
 
 
+3 #3 Palinkas Vince 2015-12-21 22:25
Idézet - Camoranesi:
Végre valaki aki le meri írni azt hogy az Infected egy királyság lemez volt!

Amúgy ezt tanítják a Hammerfall kapcsán hogy úgy kell kezdeni minden cikket velük kapcsolatban hogy "régóta nem követem őket", vagy "az első 2 lemez még okés de aztán ennyi"?! :)

Elképesztő nagy koncert volt, igazi rajongó-zenekar egymásra találás, mi imádtuk Őket, ők meg minket, a hangulat sztem leírhatatlan volt.


De ha egyszer tényleg nem követtem őket kb. az elmúlt 8-10 évben :) Sőt, az Infectedre is csak azért figyeltem annó, mert eléggé beharangozták a "modernizálást" (és még mindig olvasni több helyen, hogy mekkora szar stb)
Idézet
 
 
#2 spacer 2015-12-21 19:44
Idézet - Camoranesi:
Végre valaki aki le meri írni azt hogy az Infected egy királyság lemez volt!

Amúgy ezt tanítják a Hammerfall kapcsán hogy úgy kell kezdeni minden cikket velük kapcsolatban hogy "régóta nem követem őket", vagy "az első 2 lemez még okés de aztán ennyi"?! :)


ÖRÜLJ NEKI HOGY IRTAK ROLA!!!!
Idézet
 
 
+6 #1 Camoranesi 2015-12-21 15:58
Végre valaki aki le meri írni azt hogy az Infected egy királyság lemez volt!

Amúgy ezt tanítják a Hammerfall kapcsán hogy úgy kell kezdeni minden cikket velük kapcsolatban hogy "régóta nem követem őket", vagy "az első 2 lemez még okés de aztán ennyi"?! :)

Elképesztő nagy koncert volt, igazi rajongó-zenekar egymásra találás, mi imádtuk Őket, ők meg minket, a hangulat sztem leírhatatlan volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.