Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Anthrax, The Raven Age - Budapest, 2017. március 12.

anthrax_k2017_01Furcsa lett volna, ha pont az Anthrax marad ki a nagy tematikus turnézgatásból, miután ismét Joey Belladonna énekel náluk, és a jelek szerint most már így is marad. Az 1987-es Among The Living a thrash-történelem egyik abszolút mérföldköve, a New York-i mosherek legfontosabb és egyben legsikeresebb nagylemeze, így a harmincéves jubileumi megemlékezés ebben az esetben valóban mindenféle görcsölés nélkül adja magát. Az album felét persze évforduló nélkül is folyamatosan műsoron tartotta a csapat ebben a három évtizedben, függetlenül attól, ki volt éppen a frontember, de egyben mégis más volt – és arra is rávilágított, hogy az Anthrax tényleg szemezgethetne bátrabban az életműből az utóbbi periódus biztonsági játéknak tekinthető setlistjei helyett.

Az Iron Maiden környékén a második generáció is elég szorgalmasan zenélget, de sajnos ugyanazt tudom elmondani George Harris csapatáról, amit nővére, Laureen szólóbandájáról, vagy Austin Dickinson próbálkozásairól: a családnév önmagában még nem garancia a kivételes tehetségre. Az előzetesen csekkolt dalok alapján sem hallottam semmi különöset a The Raven Age-ben, élőben azonban, ha lehet, még jellegtelenebbre sikeredett az összkép.

időpont:
2017. március 12.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Music Club
Neked hogy tetszett?
( 46 Szavazat )

Amolyan néhol dallamos, néhol súlyos modern metalban utazik a zenekar, ahol egyesek bizonyára kötelezően hozzátennék a megjelöléshez a -core szócskát is, de ez már azért nem feltétlenül fedi a valóságot. A zene még el is ment az egyik ilyennek a hasonlók tengerében, Michael Burrough jellegtelen fahangja, sótlan, dinamikátlan énekteljesítménye azonban elég erősen behatárolja a The Raven Age lehetőségeit. Egyelőre George-ban sem éreztem az ígéretet, hogy hosszabb távon generációja meghatározó gitárosegyénisége válhatna belőle. Nem mondom, hogy rosszak voltak, szimpatikus, lelkes fiatal srácokról beszélünk, de még nagyon az út elején járnak. És sajnos az a baj, hogy miközben a gyakorlati oldalon alighanem rengeteget könnyít a dolgukon a Harris név, az elvárásokat tekintve inkább nehezíti a boldogulásukat, hiszen önkéntelenül is mindenki a faterre asszociál, ahelyett, hogy elvonatkoztatna tőle, és a dolgot önmagát nézné. Majd öt év és mondjuk két további nagylemez után leszek rá kíváncsi, mit képesek letenni az asztalra.

the_raven_age_k2017_01

Az Anthrax esetében az utóbbi koncertbeszámolóink esetében visszatérő sirámunk volt, hogy akármennyire is úthengerszerű élőben a csapat, Scott Ianék mindig túlságosan biztosra mennek a program összeállításakor. Nos, most akkor kicsit skizofrén leszek: annak ellenére, hogy a banda pályájának legnagyobb lemezét egyben elnyomni alighanem a biztonsági játék csimborasszója, így is sokkal izgalmasabbnak éreztem a programot, mint az utóbbi években látott akármelyik fellépésüknél. Ennek persze nagyon egyszerű oka van. Miközben az Among The Living három legnagyobb slágere, azaz a Caught In A Mosh, az I Am The Law és az Indians gyakorlatilag mindig a program része (legyen szó akár vendégeskedésről, fesztiválfellépésről is), de teljes hosszúságú, önálló bulikon a címadó és az N.F.L. sem szokott kimaradni, addig a maradék négy számot gyakorlatilag sosem játsszák, és ez már önmagában is jelentős frissítést jelentett a műsorban. Arról nem is beszélve, hogy azért alapból sem gyenge így, egyben hallani a metal legnagyobb korszakának egyik alaplemezét...

anthrax_k2017_02

Erre a bulira természetesen borítékolni lehetett a teltházat, ami annak rendje és módja szerint össze is jött, és a speciális múltidézés eleve különleges hangulatot kölcsönzött az estének. Noha a Barba Negrában az ilyesmi általában kétesélyes, én a tömeg sűrűjében kellően jónak találtam a hangzást is – nem tökéletesnek, de aki CD-minőségre vágyik, az ugyebár hallgassa otthon a CD-t, egy koncerten nem kell mindennek klinikai tisztaságúnak lennie. A zenekar mindenesetre a szokásos elánnal robbant a színpadra, és ugyan a turné elején a műsor második felében nyomták el a '87-es lemezt, ebben a hónapban már váltottak, és az Amonggal nyitottak. Innentől kezdve körülbelül az első „I'm the walkin' dude"-ig kellett eljutnia a klasszikus fizimiskáját tökéletesen konzerváló Joey Belladonnának, hogy a zsúfolásig telt terem egy emberként, szinkronban lélegezzen a csapattal, szóval a hangulatra tényleg nem lehetett panasz. És ahogy végigmentek a harminc évvel ezelőtti dalokon, tényleg nehéz lett volna nem üvölteni az agyakba kölyökkorunk óta mélyen beleivódott sorokat, refréneket...

anthrax_k2017_03

Pláne, hogy akárcsak a szóban forgó nóták, az őket megszólaltató arcok is abszolút kortalanok. Scott Ian riffelése például 2017-ben is ugyanolyan letaglózó, mint amilyen sejtésem szerint a boldog '80-asokban lehetett, Frank Bello pedig még Belladonnánál is jobban őrzi a korabeli kinézetét. Charlie Benante esetében meg most már nem tehetek mást, tényleg elhiszem a kéztőalagút-szindrómás magyarázatot, hiszen most legalább Németországig eljutott a többiekkel, ha tovább nem is. Ha jól számolom, magyarországi Anthrax-bulin utoljára 2005-ben, Mezőtúron láttuk, és lehet, hogy ez már így is marad... Mindezt persze nem Jon „Anyánk Szerelme" Dette ellenében mondom, ő ugyanis megint elképesztően nagyokat dobolt, és teljesen magáévá tette a dalokat: faszán hozta Charlie jellegzetes groove-jait, de ahol éppen kedve tartotta, elképesztően dögös kétlábdobos díszítésekkel, pörgetésekkel dobta fel a témákat. Mára Jonathan Donais is jól megmelegedett a zenekarban, noha továbbra sem showman-típus, és kicsit fazonra is kilóg a többiek közül. Viszont nagyon szépen saját képére formálta a klasszikus futamokat, és ha már itt tartunk, azt is megjegyezném, hogy Anthrax-album emberemlékezet, azaz nagyjából a még Dan Spitz által felkarcolt Sound Of White Noise óta nem rejtett annyira szépen megírt, ízes szólókat, mint a For All Kings.

anthrax_k2017_04

Ami a műsor felépítését illeti, szerintem kimondottan jó húzás volt kicsit belevariálni az Among The Living dalsorrendjébe, hiszen az említett öt sláger eredetiben az anyag első kétharmadában szerepel, és kár lett volna mindet ellőni az elején – gondolom, pontosan ezért is játsszák őket más menetrendben. Konkrétan a One Worldöt beékelték az I Am The Law, az A Skeleton In The Closetet meg az Efilnikufesin elé, az A.D.I. / Horror Of It All pedig helyet cserélt az Indiansszel az elementáris Imitation Of Life finálé előtt. És ugyan a legnagyobb beindulás természetesen így is a nagy favoritokat kísérte, igazság szerint a többi sem tűnt mellettük gyengébbnek egy szemmel sem. Ha már például Scott külön ki is emelte, hogy a Skeleton a kedvence a lemezről, igazán megkapaszkodhatna a műsorban tartósabban is, mert elképesztően nagyot szólt. De nálam az Imitation Of Life is igazi csúcspontnak bizonyult. Joey-nak pedig ismét adjuk meg, ami jár, mert végig tök jól énekelt, és ugyan a színpadi jelenléte kicsit visszafogottabb, szürkébb John Bushénál, én már eredendően bushthraxesként is végérvényesen kibékültem azzal, hogy így alakultak a dolgok. Joey egyszerűen nem érdemli meg azt a fikatengert, amit sokszor még a mai napig megkap: az új lemezeken is jó, és élőben is kitett magáért. Indián fejdísz mondjuk most sem volt, de enélkül azért simán kibírtam...

anthrax_k2017_05

A második blokkot inkább egyfajta kibővített játékidejű ráadásnak tekinthetjük, pláne, hogy a turné első felében ez a rész három számmal hosszabb volt, mint az utóbbi koncerteken, illetve ezen a mostani bulin. Ennek bizonyára oka van, de nem panaszkodom, még azon sem, hogy az utóbbi két albumról csak három dal fért be, hiszen ez a turné most tényleg nem erről szólt. A Fight 'Em 'Til You Can't és a Breathing Lightning kettőse mindenesetre a teljes Among után is elementárisnak bizonyult, amit még fokoztak némi rajongó-etető Madhouse-szal is, a pálmát azonban nálam mégis az epikus Blood Eagle Wings vitte el Scott tonnasúlyú riffelésével és Donais hatalmas szólójával. Ezek után a Be All, End All és az Antisocial már inkább csak jutalomjáték lehetett, amikor tényleg az utolsó energiamorzsákat is kisajtolták a jelenlévőkből.

anthrax_k2017_06

Az a nagy igazság, hogy a '80-as évek legendás thrashereivel ma sem nagyon vetekedhet senki élőben, és az Anthrax is ismét fényesen igazolta ezt a tételt. Scott a végén ráadásul bejelentette, hogy júniusban elvileg megint jönnek – őszintén remélem, hogy így lesz, mint ahogy azt is, hogy amennyiben összejön a dolog, a kimerítő nosztalgiázás után tényleg kicsit nagyobb súlyt kap majd a műsorban a két legutóbbi anyag. Akármit is hoz a jövő, életem egyik, ha nem egyenesen a legjobb Anthrax-bulija volt ez a mostani, gyakorlatilag tökéletes.

 

Hozzászólások 

 
-1 #14 bohi 2017-03-18 07:53
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - daniel spíc:
kedves pinyő gabi! indokolt az állításod a, megállapításod a sörrel kapcsolatban...nekem is ez a véleményem...nem értem a sok mínuszt...talán csípi a szemét a pesti liberális fejeknek? :) ...jujj, mindjárt ezt is törökni fogják, vagy mínuszolni, mert nem bírják itt az ilyesmit...bírom ilyenkor a nagy dumát, hogy politika-mentes .....de ebben élünk...a poilitika is hatással van mindenre

Nem töröltünk soha semmi ilyesmit, csak ami nem fér össze a FAQ-ban lévő moderálási alapelvekkel. Butának lenni alapvető emberi jog.

Ez üzlet,gondolom a heineken a szponzor.Ha igen akkor nem tehetsz ki más sör gyár logóját.Mert beperelnek ,ha a Csiki lenne a szponzor akkor az ő logojuk lenne kint.
Idézet
 
 
+1 #13 Béla 2017-03-16 17:04
Idézet - PinyőGabi:
A Barba Negra viszont szegyellje magat! Nem eg ke a pofajukrol a bor a villogo heineken logoval. Igazi Csiki Sor meg sehol...

Ugyan, Pinyő csak viccel...
Idézet
 
 
+6 #12 neil turbin 2017-03-16 11:06
ez az előzenekar tényleg egy rakás szar és szerencsétlenke dés...igaza van a koncert-beszámolónak...lelkesek, de ne etessék már meg velünk ezt a rágógumi-metal.t :) ezek művi-műanyag dallamok, amire nem tudsz visszemlékezni.vagy eldúdolni, mint egy iron maiden-nek a dallamait.. meg ez a kinézet: hülyegyerek frizura és fülbevaló...de szar...lehet be kell futtatni ezt a bandát, azárt tették őket előzenekarnak...ki tudja ? sajnos nem mindig jár a tehetség együtt a népszerűséggel és sikerrel és elismeréssel... inkább lett volna helyettük valaki magyar thrash vagy egyéb banda...még a túl-sztárolt moby dick is simán elfért volna előzenekarnak :)
Idézet
 
 
+13 #11 Draveczki-Ury Ádám 2017-03-16 08:00
Idézet - daniel spíc:
kedves pinyő gabi! indokolt az állításod a, megállapításod a sörrel kapcsolatban...nekem is ez a véleményem...nem értem a sok mínuszt...talán csípi a szemét a pesti liberális fejeknek? :) ...jujj, mindjárt ezt is törökni fogják, vagy mínuszolni, mert nem bírják itt az ilyesmit...bírom ilyenkor a nagy dumát, hogy politika-mentes .....de ebben élünk...a poilitika is hatással van mindenre

Nem töröltünk soha semmi ilyesmit, csak ami nem fér össze a FAQ-ban lévő moderálási alapelvekkel. Butának lenni alapvető emberi jog.
Idézet
 
 
-7 #10 daniel spíc 2017-03-15 21:19
kedves pinyő gabi! indokolt az állításod a, megállapításod a sörrel kapcsolatban...nekem is ez a véleményem...nem értem a sok mínuszt...talán csípi a szemét a pesti liberális fejeknek? :) ...jujj, mindjárt ezt is törökni fogják, vagy mínuszolni, mert nem bírják itt az ilyesmit...bírom ilyenkor a nagy dumát, hogy politika-mentes .....de ebben élünk...a poilitika is hatással van mindenre
Idézet
 
 
+10 #9 s4tch 2017-03-14 17:13
nincs mit hozzáfűzni a beszámolóhoz, komoly móka volt ez. talán annyit jegyeznék meg, hogy így élőben még nem hallottam gitárt szólni, ahogy scott ian jacksonjai _horzsoltak, és ilyen precízen is nagyon kevesen pengetnek. leraktam az arcom.

szerintem egyébként jobban is szólt a koncert, mint a lemez. az among sem szól jobban, mint a korszak thrash lemezeinek döntő többsége...
Idézet
 
 
+4 #8 LiliMiciPanniSári 2017-03-14 15:12
annál ékesebb bizonyíték nem is lehet arra, hogy mennyire jól éreztem magam mint az, hogy a Caught In a mosh végére elment a hangom :)...
Idézet
 
 
+7 #7 valarmorgulisz 2017-03-14 12:23
Atom jó volt. Az első két kommentelőhöz:
Nekem is az ADI Horror of it all a kedvencem az Amongról. Azt hittem ezzel kb egyedül vagyok :D Tényleg baromi szívmelengető volt látni, hogy a 16éves srácoktól 2méterre egy csapat 55-60éves fazon mosholt. Kortalan ez a zene(kar).

Az előzenekar tényleg elég lightos volt. Persze fiatalok, de ez mondjuk nem nagy mentség. Az énekes viszont olyan volt fizimiskára (nem hajra) mint a 90-es évek közepi Hetfield. :D A zenéjük 12 egy tucat, untam. Utoljáta a Knot előtti king810 volt ennyire semmilyen (ellenben a múltkori Leprous megvett kilóra).

Tök jó az Anthraxnál hogy a régi dalok és az újak közötti átmenet alig észlelhető. Húznak az új számok is. A 2 csúcspont persze a Breathing énekeltetős és a Blood E.W. kifejtős málházása. Brutál jók. Ez a zenekar meg mintha 35 lenne még mindig. (Bár Belladonna az utolsó félórára elfogyott kicsit).
Idézet
 
 
+11 #6 MATEo9 2017-03-14 12:16
Ott voltunk, harcoltunk, WAR DANCE!!!
Óriási buli volt, megint.

...és egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi energia van bennük!
Azért 35 év thrash turnézás után, ez nem semmi dolog... és milyen jó volt rajtuk látni, hogy élvezik a dolgot, és ők is boldogak közben :)
Idézet
 
 
+7 #5 ddrum77 2017-03-14 10:41
Idézet - PinyőGabi:
A Barba Negra viszont szegyellje magat! Nem eg ke a pofajukrol a bor a villogo heineken logoval. Igazi Csiki Sor meg sehol...

Hagyjuk már ezt, uncsi
Idézet
 
 
-22 #4 PinyőGabi 2017-03-14 10:08
A Barba Negra viszont szegyellje magat! Nem eg ke a pofajukrol a bor a villogo heineken logoval. Igazi Csiki Sor meg sehol...
Idézet
 
 
+8 #3 Kondi István 2017-03-14 09:43
Kiváló beszámoló, mint mindig (köszi Ádám), az előzenekart illetően minden szóval egyetértek. Bár a '13-as Parkos buliról sajnos lemaradtam, igaz következő évben a Maiden előtt láttam őket, de nekem ez volt a legjobb Anthrax buli, az Among jublieummal egybekötve meg pláne. Tényleg csúcsformában voltak, jó volt végre hallani a ritkábban játszott négyest is az Amongról. Sajnáltam hogy 3 számmal rövidült a buli, a turné elején még volt A.I.R., Evil Twin meg Medusa is (sőt néha a Lone Justice-t meg az Aftershock-ot is szokták tolni) de ez a buli tényleg úgy volt jó ahogy volt. Számítottam rá, hogy Charlie nem fogja bírni végig, sajnáltam hogy nem volt most sem, de bármennyire is ragozta a mellettem álló srác hogy "No Charlie No Anthrax", amivel valamelyest egyet is értek, de beugró dobosok tekintetében Jon Detténél szerintem aligha van jobb bevethető titkos fegyver. Nekem újfent nagyon bejött ahogy tolta a grooveokat (a buli előtt meghallgattam a Meshiaak lemezt is, lehet ez is közrejátszhatot t), Jonathan-ról is ugyanezt tudom elmondani, nekem kicsit távolságtartóna k tűnik, de nagyon együtt van a csapattal, Scott-al is remekül kiegészítették egymást, szólók tekintetében meg csúcs volt (Blood Eagle Wings pl.). A három alaptagról meg kizátólag szuperlatívuszo kban tudok beszélni. Itt meg ugyanazt tudom mondani amit már Ádám is megjegyzett a Parkos buli kapcsán, hogy több ilyen fazonú, mozgású arc kéne a színtérre, mint amilyen Scott meg Frank, a mostani csapatok többségében túl sok az egyenfazon. Egyébként meg számomra Belladonna = Anthrax. Lényeg a lényeg, ha Metallicáék neadjúristen nem tévednek mifelénk vagy a közelbe év vége felé, nekem az Év Metál Bulija megvolt!!!!!
Idézet
 
 
+9 #2 NiceFuckinLife 2017-03-14 08:45
Idézet - 325xi:
Tényleg szuper volt a koncert. Újra 12 éves lehettem, mint amikor még '89-es mércével mérve is olyan minőségű felvételről másoltam át az Among-ot, hogy sírtam, olyan sz*rul szólt, de imádtam! A tömény slayerezés után sokszor lazítottam vele, és ahogy nézem, abszolút kiállta az idő próbáját, a koncerten mellettem egy 15-16 éves srác állt, előttem meg egy minimum 60-as pár, és láthatólag mindenki egyformán élvezte! Örülök, hogy ott lehettem.

az amúgy az is lehet hogy én voltam :D
amúgy letaglózó volt tényleg az egész, a 9000-es turnépóló ár ellenére is (konkrétan a haverommal abban maradtunk előtte, hogy 5000 a max. hátőő...)
hangulat perfekt, a csúcspont nálam az Indians valamint a Horror of it all (ami amúgy a kedvencem az albumról, tökéletes szerintem a felépítés, riffek is) volt, életem koncertje.
Raven age is jó volt amúgy szerintem, már arra szétheadbangelt ük magunkat, Harris által rájuknehezedő elvárások ide vagy oda. Ha elvonatkoztatsz ettől, több lesz mint hallgatható.

Ui:. ki az a barom, aki feldob egy sört a színpadra?
Idézet
 
 
+11 #1 325xi 2017-03-14 07:55
Tényleg szuper volt a koncert. Újra 12 éves lehettem, mint amikor még '89-es mércével mérve is olyan minőségű felvételről másoltam át az Among-ot, hogy sírtam, olyan sz*rul szólt, de imádtam! A tömény slayerezés után sokszor lazítottam vele, és ahogy nézem, abszolút kiállta az idő próbáját, a koncerten mellettem egy 15-16 éves srác állt, előttem meg egy minimum 60-as pár, és láthatólag mindenki egyformán élvezte! Örülök, hogy ott lehettem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.