Shock!

május 08.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Aebsence - Budapest, 2007. március 6.

Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Aebsence koncerten (tegyük hozzá: a zenekar sem mozgolódott túl sokat az utóbbi években), ezért kifejezetten az ő kedvükért mentem le aznap a Süsibe. Ezt fontos tudni. Vártam, jól akartam érezni magam. Még csak azt sem terveztem, hogy írok bármit is az estéről. Kilencre volt meghirdetve a kezdés, és körülbelül akkor rá is kezdtek, bár egy pillanatig azt hittem, hogy még a beállás tart, annyira nem jött át, hogy most maguknak szöszmötölnek vagy már a rájuk váró közönséget akarják szórakoztatni. Jó, hát van ilyen – gondoltam még ekkor.

aebsence_p2007_09

Lement az első nóta, átkötő szövegként valami nagyon oda nem illő, cinikus megjegyzést eresztett el Budai Péter (pontosan nem emlékszem mit, hülyeséget meg nem akarok írni), aminek hallatán cseppet meglepődtem. Aztán nagyon szúrósan mérte végig a közönséget, mintha egy kiéhezett, zenekarokat kibelező csordával nézett volna szemközt, és nem emberekkel, akik rájuk kíváncsiak. Ekkor egy időre hátra is menekültem, mert bevallom koncertre azért megyek, hogy pozitív érzéseket (energiát) kapjak, nem azért, hogy rám lökjenek egy irdatlan méretű negatív hullámot. Gondoltam hátulról hallgatom kicsit a zenét, mert azzal alapvetően nincs baj, ráadásul az „új” dobossal (Polgár Balázs) is jól jártak, nem csak ügyesen, hanem látványosan is játszik, ami sokat ad(hatna) a csapat színpadképéhez.

időpont:
2007. március 6.
helyszín:
Budapest, Süss Fel Nap
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

Aztán mégiscsak előre keveredtem ismét. Maga a koncert az apróbb technikai malőröktől eltekintve nem volt rossz, kifejezetten jólesett hallani ezeket a rég hallott hangokat, illetve az új dalon is érezni lehetett, hogy nem merevedtek bele az első lemez világába, hanem próbálnak előre lépni, tágítani a határokat. Ami nem is baj, mert még egy lemeznyi hajnananajj lehet, hogy már a hardcore rajongók számára is sok lenne.

Perneczky András jóságos mackóként mosolygott néha ki a gitárja mögül, Liwa László pedig rátapadt a jobboldali csőre, és onnan tapodtat nem mozdulva (illetve ritkán) tett néhány mozdulatot ami nem a basszusgitározással függött össze – bár ezt megszokhattuk tőlük. Koncert közben – pontosabban a dalok előadása közben – Péter is láthatóan beleélte magát abba, hogy ő most színpadon van és szórakoztat meg előad, ám erről azonnal elfeledkezett, ahogy két nóta közé értek. Nem tudom, hogy részeg volt-e (bár ásványvíz volt a kezében koncerten) vagy szívott valamit, esetleg mással segített a hangulatát (le)fokozni, vagy egészen egyszerűen a mérhetetlenül cinikus, és a művészi meg nem értettségbe belefáradt gondolatait osztotta meg velünk – nem túl finoman.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Az Aebsence nem ma kezdte. Sok évvel ezelőtt (te jó ég, már öt is megvan) kiadtak egy akkoriban kiemelkedő lemezt, ami bizakodásra adott okot, ami kiváló alap lehetett volna valamihez, ami mindezidáig nem történt meg. A kívülálló annyit látott mindebből, hogy létezett egy egykor energikus zenekar, amely az album megjelente után szerteszét küldte zenéjét a világba – kaptak is megannyi remek kritikát rá. Aztán vártak. Vajon mire? Sajnos csodák csak a mesében vannak (vagy nagyon tufa, buta zenét kell játszani) ahhoz, hogy bárki a nagy nyugati meseszép világból kiemeljen egy balkáni zenekart (bizony Magyarország nagyon is balkáni odakintről). A lemezt szanaszét kellett volna koncerteztetni, ez nem igazán történt meg. Lehet, hogy próbálták és el is hiszem, ha falakba ütköztek volna (falak is mindig vannak), és azt is aláírom, hogy mindebbe bele lehet fáradni. Igen, kifejezetten rossz és dehonesztáló érzés, ha valaki értéket készít és arra kevés pozitív visszajelzést kap, mindig mindenre kell a pozitív visszacsatolás, mert csak akkor lehet bármilyen alkotó folyamatot folytatni és nem belesántulni.

aebsence_p2007_06

Ámde. Ha egy igényes és láthatóan nem tizenévesekből álló zenekar frontembere (hangsúlyozom a frontember szót, hiszen sokszor ők képviselik az adott zenekart, felelősséget vállalva a többiekért is!) úgy áll ki, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy nézhetjük, és mindeközben még folyamatosan be is szól a közönségnek, az kritikán aluli. Lehet viccesen kezelni, ha épp nem rúgja szét a házat a közönség, vagy nincsenek annyian, mint várták, ráadásul egyáltalán nem voltak kevesen az Aebsence-en, a terem végéig álltak a népek, habár lazán.

Láttam már olyan koncerte(ke)t (náluk jobb zenekarral), ahol negyedennyien nem voltak, ám olyan szintű energiapingpong ment, ami példaértékű. Viszont folyamatosan az őket figyelő közönségnek beszólni (!!!) finoman szólva kiábrándító. Egy zenekar, ha színpadra lép és elkezd zenélni, energiát ad a közönségnek, majd a közönség ezt az energiát átgyúrva és a saját plusz energiáját hozzáadva dobja vissza azt zenekarnak: ettől fog szikrázni a levegő, ettől kapja meg mindenki a saját kis többletét. Ám ha kapunk egy frontembert, aki a saját frusztrációját vezeti le a rajongókon, azzal csak azt éri el, hogy a közönség apadni kezd.

aebsence_p2007_17

Nálam az csapta ki a biztosítékot, mikor a műsor második felében egy keserűen rosszmájú „Aebsence nyilvános próbát láthattok” megjegyzés hagyta el Péter száját, és itt említeném meg újfent, hogy ennyi év gyakorlatilag nem létezés után a kezüket összetehetik, hogy még egyáltalán ennyien kíváncsiak rájuk. Itt hagytam el a termet – talán nem egyedül. Ezzel a hozzáállással kizárólag apaszthatják a rajongótáborukat, nem gyarapíthatják (azóta többekkel beszéltem és a fentieket támasztották alá: a zenével nincs gond, csak az énekes viselkedésével, és ezért inkább nincs is kedvük többször megnézni őket).

Az én szememben az Aebsence az az élettől lüktető zenekar, ahol az énekes nem egy szürkére nyűtt pólóban áll ki negatívkodni, hanem zakóba bújva csapja az arcára a vörös festéket. Szeretném elfelejteni ezt a ballépést, és újra a régi csapatot látni, akkor majd újra kíváncsi leszek rájuk, a kvázi sikertelenségről pedig nem csak és kizárólag a közönség tehet, nem őket kell „büntetni”. A belépőre kicsengetett ezresért vehettem volna bármilyen enni-innivalót és inkább beszélgettem volna tovább, többet ért volna. Még egyszer hangsúlyozom: nem a zenével volt baj, sőt.
(Az utánuk következő Nefogazz! zenekar már a nevével elüldözött, a WMD-t meg majd legközelebb, bocs, srácok.)

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Aebsence

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.