Shock!

május 27.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Queen: Hot Space

1982 az az év volt, amikor Ozzy Osbourne leharapta egy élő denevér fejét egy iowai koncerten, gitárosa, a döbbenetesen tehetséges Randy Rhoads pedig elhunyt egy repülőbalesetben. A Lynyrd Skynyrd énekes Ronnie Van Zant 136 kilós sírkövét ellopták a temetőből. A sírkövet két héttel később megtalálták egy kiszáradt folyómederben. John Belushi a Blues Brothersből elhunyt drogtúladagolásban. Ronnie James Dio utoljára lépett fel a Black Sabbath-tal az 1992-es újjáalakulásukig. A nagysikerű Macskák musical elkezdte világhódító útját, megjelentek az első CD-k a japán boltokban, megjelent minden idők legsikeresebb lemeze, a Thriller Michael Jacksontól, ezeken kívül pedig olyan albumok jöttek ki, mint a The Number Of The Beast az Iron Maidentől, a Screaming For Vengeance a Judas Priesttől, a Blackout a Scorpionstól, az Iron Fist a Motörheadtől, a Pornography a The Cure-tól, a Rio a Duran Durantől, az Eye Of The Tiger a Survivortól, a Signals a Rushtól, a Creatures Of The Night a KISS-től, a 1999 Prince-től, illetve Peter Gabrielnek és Billy Idolnak a nevüket viselő lemezei. Ebbe az illusztris társaságba érkezett 1982 májusában a Hot Space, azaz a Queen életmű sokak szerint leggyengébb albuma.

megjelenés:
1982. május 21.

kiadó:
Parlophone / Elektra
producer: Queen, Arif Martin, Mack & David Bowie

zenészek:
Freddie Mercury - ének, billentyűk
Brian May - gitár
Roger Taylor - dobok
John Deacon - basszusgitár

játékidő: 43:29

1. Staying Power
2. Dancer
3. Back Chat
4. Body Language
5. Action This Day
6. Put Out The Fire
7. Life Is Real (Song For Lennon)
8. Calling All Girls
9. Las Parablas de Amor (Words Of Love)
10. Cool Cat
11. Under Pressure

Szerinted hány pont?
( 48 Szavazat )

Akkoriban a slágerlistákat a pop és a rock határmezsgyéjén lófráló dalok uralták, de már érezni lehetett, hogy nyüszítve várja uralkodásának kezdetét a '80-as éveket bugyirózsaszín flitterbe és diszkógömbökbe borító diszkókorszak. Ilyen közegben nem is lehet meglepő, hogy a Queen, amely lemezről-lemezre némelyest más arcát mutatta, beleesett a puffogó dobgépek és a minimalista hangszerelés mélynek és rücskösnek tűnő gödrébe. A Hot Space hibridjét maga a zenekar is tévedésnek tartotta később, és készítésének körülményei sem voltak a legideálisabbak. Akkoriban még javában tartott a csapat vadul elhajlós korszaka, ráadásul úgy vonultak be 1981-ben a montreux-i Mountain stúdióba, hogy nem volt különösebb ötletük, ad hoc alapon álltak neki a Hot Space elkészítésének. Mivel akkoriban David Bowie-t is arrafelé vetette a sorsa, össze is kalapáltak egy dalt, amely később óriási siker lett, és azóta rengeteg előadónak az a rögeszméje, hogy ez az egyetlen Queen dal, amit érdemes és szükséges feldolgozni. Ráadásul ehhez a korszakhoz köthető Freddie Mercury legendás bajusza is.

Hogy miért éppen a Hot Space került a klasszikusok közé, mikor ráadásul nem is ez a kedvenc Queen lemezem (azon kívül, hogy megrögzött 80's popzene rajongó vagyok)? Mert ez az, amelyik a '80-as évek elején, úgy két évvel a megjelenése után magához láncolt, és ugyan rengeteg számukat ismertem a korábbi albumaikról, ez volt meg legelőször teljes egészében, ráadásul bakeliten, és nem agyonmásolt kazettán. Pontosan ezért bármikor hallgatom, elkap valami különös, a teret és időt meghajlító nosztalgikus érzés, és pontosan tudom, milyen érzés volt először kiszedni a lemezt abból a sajátos illatú, rikító színű borítóból, és ráhelyezni a lemezjátszóra a mágikus fekete korongot.
Mindig az érzéseink irányítottak minket – fogalmazott Freddie Mercury egy korabeli interjúban, és ez ezzel a lemezzel is ugyanígy történt. Tudták, hogy más lesz, mint amit addig csináltak. Freddie volt az egyetlen, aki egy percig nem aggódott azon, hogy végül milyen zene fog kikerekedni a stúdiózás végére. Milyen? Furcsa. Queenes és mégsem az. Idegesítő és szerethető. És NAGYON '80-as évek-beli.

Staying Power – ez a kimondottan esztrád jellegű dal a masszív harsona-jelenléttel, melyet Arif Mardinnak köszönhetünk, pontosan megmutatja, mennyire szélsőséges és más a Hot Space a Queen addigi életművéhez képest. Mivel gyakorlatilag szinte csak Freddie Mercury hangjáról lehet felismerni, hogy egy Queen dalról van szó, bizonyára nem kevéssé lehetett meglepő annak idején a rajongók körében, mikor először szembesültek az A oldal első dalával. Freddie játszik a hallgatóval és néhány hanggal már itt megmutatja, hogy ezt a lemezt mennyire mélyen átitatja a szexualitás. A Dancer ehhez képest rockosabb – legalábbis több a gitár, viszont a kettő-négyre vett ritmus és a művi basszus itt is bőven a diszkó felé tolja az összképet. A basszustémát Brian May játszotta fel egy Oberheim OB-X szintetizátoron, amelyet a The Game-en alkalmazott először a zenekar. A mondanivaló nem túl magvas, de egy alapvetűen seggrázós dalban – még ha minimális gitárszólót kapunk is benne – ki akarná az élet értelmét megfejteni? Nem meglepő módon az egyik kedvenc számom a lemezről. A harmadik dal, a Back Chat John Deacon szerzeménye, ráadásul ő játszik benne ritmusgitáron, elektromos zongorán és szintetizátoron is. A dal fojtott feszültségét a mára már igencsak viccsenek ható puffogó dobgép oldja fel középtájt, de itt legalább hallhatunk egy kellemes Brian May szólót.

Innentől ismét a tömény diszkóba kúszik át a zenekar, a Body Language szintén nem a magvas mondanivalójáról híres, ráadásul gitár egyáltalán nincs benne: Freddie énekére és egy basszustéma lüktetésére épül az egész, plusz egy kevés rettenetes effekt is színezi a négy és fél percig tartó aktust. Ez a Mercury szerzemény tökéletes dal egy forró éjszaka bevezetéséhez, noha talán nem mindenki Freddie bajszos arcát képzeli el mindehhez. A dalhoz készült merészen intim hangulatú klipet egyébként az akkori MTV vissza is utasította. Az Action This Day még ezt a hangulatot is továbbviszi, a Roger Taylor által jegyzett témát egyértelműen a new wave vonal inspirálta, ami nemcsak az egyszerű, mondhatni primitív dobgépen érződik, hanem a vége felé hallható szaxofon-jellegű, kicsit idegesítő szintetizátorszólón is. Annyira buta és kizárólag az ösztönre épül, hogy pont ezért szerethető.

A lemez kakuttojása a Put Out The Fire, legalábbis abban az értelemben, hogy rákerülhetett volna korábbi vagy bármelyik későbbi Queen albumra is. Itt végre a gitár és a jelllegzetes vokáltémák dominálnak, ráadásul a dobgépet is száműzték. Ez a bő három perc remekül oldja az eddigi már-már riasztóan diszkógömbös, a Queentől hosszabb távon idegen világot. A lírai Life Is Real (Song For Lennon) címe önmagáért beszél. Tipikusnak is mondható Mercury szerzemény zongorával és libabőröztetően megkapó, érzelmes énektémával. Gyönyörű. A Calling All Girls újabb Roger Taylor dal, ráadásul az első, amely kislemezként megjelent a dobos szerzeményei közül. Akusztikus, mégsem lírai, és ebben is ott bújik egyfajta különös, sejtelmes lüktetés, ami a lemez szinte egészére ráhúzható. És itt jön az a szám, amivel igazából sosem sikerült teljesen megbarátkoznom, a Las Palabras De Amor (The Words Of Love). Furcsa, ám mai füllel hallgatva, kicsit modernebb hangszereléssel tiszteletbeli Muse szerzemény is lehetne. De hát ugye tudjuk jól, honnan merítették az ötleteik nagy részét Bellamyék.

A Cool Cattel visszanyúlnak a fekete zenék világába. E fülledt hangulatú dalt eredetileg David Bowie énekelte fel, ám nem volt elégedett a végeredménnyel, így Mercury hozta a végleges verziót, a minimalistán hangszerelt zenei részt pedig John Deacon játszotta fel teljes egészében. A lemez végére valóban érezhetően leül a hangulat, illetve akkor még A és B oldalban gondolkodtak, így az A oldal lazasága és pörgése a második etapra már kevéssé maradt meg. Zárásként a David Bowie-val készült Under Pressure került a Hot Space-re, amit bizonyára az is ismer, aki messziről elkerüli a Queent. Magam is képtelen vagyok objektíven szemlélni: annak idején a csapból is ez folyt egy ideig, de az tény, hogy a mai napig libabőrös leszek a dal bizonyos részeitől.

Ha listát kellene írnom arról, melyik lemez változtatta meg valamilyen formában az életemet, a Hot Space egészen biztosan rajta lenne. Pedig csak fatális véletlen, hogy épp ezt kaptam meg akkoriban bakeliten, és nem mondjuk a The Game-et vagy a The Works-öt.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 wovbagger 2012-05-05 16:26
ez egy rossz lemez, harminc év alatt sem leltem benne semmi jót. eklantáns példája viszont annak, hogyan képesek későbbi korok/korosztályok klasszikussá emelni valamit, ami híján van a minőségnek, csak azért, mert eltelik két-három évtized.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.