Shock!

szeptember 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Flotsam And Jetsam: Doomsday For The Deceiver

0826fj1Igen, ez az a csapat, ahonnan Cliff Burton halála után a Metallica elszipkázta Jason Newstedet, ennélfogva pedig egészen 2013-ig, azaz a Newsted zenekar bemutatkozó korongjáig ez volt az első és utolsó olyan metalanyag, amin a kiugrott basszert meghatározó zeneszerzőként hallhattuk. A Doomsday For The Deceiver azonban messze nem csak fentiek miatt érdekes. Az idén júliusban harmincadik életévét betöltött korong ugyanis olyan jól ötvözte a thrasht a speed metallal, ahogy arra még a műfaj fénykorában, azaz a '80-as években is csak kevesen voltak képesek.

A közhiedelemmel ellentétben a Flotsam And Jetsamet nem Jason, hanem a dobos Kelly-David Smith alapította 1981-ben, Arizonában, még Paradox néven, a basszusgitáros pedig csak később, egy újsághirdetésre jelentkezve csatlakozott a formálódóban lévő alakulathoz. Ahogy ez az induló csapatoknál lenni szokott, a kezdeti időszakban náluk is folyamatos volt a jövés-menés a tagok között. Jason belépésével a ritmusszekció viszont atombiztossá vált, sőt, a göndör basszusgitáros még az éneket is magára vállalta ekkoriban. Eric A. „A.K." Knutsont szintén a dobos Kelly szervezte be, miután látta egy iskolai tehetségkutatón. Ekkor még mindig csak 1981-82 körül jártunk, Eric csatlakozásával pedig már a megfelelő vokalista is megvolt, a gitárosok azonban kis túlzással még éveken keresztül egymásnak adták a kilincset, míg Ed Carlson 1983-as belépésével, majd a 17 éves Michael Gilber csatlakozásával sikerült végre megtalálni a megfelelő arcokat.

megjelenés:
1986. július 4.

kiadó:
Metal Blade
producer: Brian Slagel & Flotsam And Jetsam

zenészek:
Eric A. Knutson - ének
Jason Newsted - basszusgitár
Edward Carlson - gitár
Michael Gilbert - gitár
Kelly David-Smith - dobok

játékidő: 55:05

1. Hammerhead
2. Iron Tears
3. Desecrator
4. Fade To Black
5. Doomsday For The Deceiver
6. Metalshock
7. She Took An Axe
8. U.L.S.W.
9. Der Führer
10. Flotzilla

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Ezzel ki is alakult az első lemezt rögzítő felállás. Kelly David-Smith: „Akkoriban olyan bandák mozogtak az arizonai színtéren, mint az Icon, a Gentlemen After Dark vagy a The Jetsons, és közülük is csak az Iconnak volt szerződése. Miután Jason belépett a bandába, kicsit komplexebbé vált a zenénk. Őszintén szólva az irány, amelybe korábban indultunk, nem nagyon vezetett sehová. Volt egy cimborám, akinek a tesójától vettem anno az első dobcuccomat, és ő kérdezte egyszer, hogy ismerem-e az Iron Maident és a Judas Priestet. Persze akkor hallottam róluk először. Jason, A.K. és a többiek beszállása után végül ebbe az irányba fordultunk, Edet pedig egy Exodus nevű sulis csapatból nyúltunk le, akiket nem szabad összekeverni Gary Holt bandájával. Igazság szerint nem is Edet, hanem a csapat másik gitárosát szerettük volna átcsábítani, de ő átvert minket. 1983-ban az egyik este aztán egy csomó piának és cuccnak köszönhetően Edet gyakorlatilag átbuliztuk hozzánk, öt nappal később pedig már az első koncertjét is lenyomta velünk." Jason Newsted: „Rengeteg tagcserénk volt a korai időszakban, míg végre megtaláltuk Ed Carlsont és Michael Gilbertet. Előttük jöttek-mentek a gitárosok a bandában, sőt, volt egy olyan időszak is, amikor csak egy gitárral voltunk kénytelenek játszani, mert nem volt kéznél két megfelelő ember."

Valamikor a gitárosok belépése utánra tehető az is, hogy nevüket Paradoxról The Dogzra cserélték. Az ismételt átkeresztelés, és a banda végleges nevének kialakulása röviddel ezután, Tolkien A gyűrűk ura trilógiájának köszönhető: a második könyv, A két torony kilencedik fejezetének címe ugyanis Flotsam And Jetsam (a magyar kiadásban: Ez-az Vasudvardról). Az már csak érdekesség, hogy néhány évvel később az 1989-es Disney-mese, A kis hableány két gonosz murénáját is Flotsamnek és Jetsamnek hívták.

0826fj5Az első lemez megjelenéséig hátra volt még egy tonna koncert a környéken, illetve két demó 1985-ben Iron Tears és Metal Shock címmel, az utóbbin szereplő Hammerheadhez pedig egy kezdeteleges videoklipet is készítettek a Jasonék albérletében, illetve Gloria Bujnowksi – később Cavalera – klubjában, a Bootlegger's-ben rögzített felvételek felhasználásával. A sok bulival pedig tökéletesen meg is ágyaztak a demók számára, így természetesen mindkettő, illetve a klip is kedvező visszhangra talált, minek köszönhetően előbb a Speed Metal Hell II válogatásra kerültek fel a Hammerheaddel, majd a legendás Metal Massacre sorozat hetedik részére az I Live, You Die-jal. Jason: „Játszottunk bárhol, ahová csak hívtak minket: szülinapokon, nappalikban, akárhol. Egyszer még egy konyhában is felléptünk." Michael Gilbert: „Az első dal, amit együtt írtunk, az I Live, You Die volt, és egyértelműen irányváltást is jelentett, mivel a belépésem előtt a Flotsam leginkább hardrock-zenekar volt. Én viszont azt mondtam: metal! Szerencsére a többiek is benne voltak, hogy tegyünk egy próbát a keményebb irányvonallal. Később erre a dalra figyelt fel Brian Slagel, így ennek volt köszönhető az, hogy felkerültünk két válogatásra is, illetve, hogy később szerződésünk is lett."

Innentől pedig egyenes volt az út a Metal Blade szárnyai alá, ahol végül 1986 júliusában jelent meg a Flotsam And Jetsam első LP-je Doomsday For The Deceiver címmel. A csapat ekkor igen kreatív időszakár élte, amit világosan mutat, hogy a kétszámos Iron Tears demóról, illetve a négy tételt felvonultató Metal Shockról összesen két dalt, az Iron Tearst és a Hammerheadet mentették át a nagylemezre. A többi ment a kukába, csakúgy, ahogy a korong húszéves jubileumi kiadásán szereplő 1985-ös Bootlegger's-koncerten elhangzott, korábban kiadatlan további négy dal is. Ha csak a később a jubileumi újrakiadáson végül mégis napvilágot látott számokat vesszük alapul, hét komplett track minimum selejtezésre került, ezek közül azonban az I Live, You Die-t rehabilitálták a kettes No Place For Disgrace-re.

Bár a Flotsam and Jetsam első három lemezével alapvetően a thrash metal kategóriába sorolható, a Doomsday For The Deceiver mégis inkább egy felkokszolt NWOBHM-cucc volt. Nem véletlen ez persze, hiszen Jasonékre ugyanúgy óriási hatással volt a Brit Heavy Metal Új Hulláma, mint akkoriban gyakorlatilag mindenkire. Ahogy a bőgős egy korabeli interjúban nyilatkozott: „Angliában egyértelműen feljövőben van egy újfajta metal mozgalom a Judas Priest és az Iron Maiden vezetésével, ami egyre népszerűbb az Államokban is. Mi pedig ezeket a kedvező körülményeket szeretnénk kihasználni."

A F&J első stúdiólemeze ellentmondást nem tűrően indul a Hammerheaddel, egy olyan dallal, melyben minden benne van, amiben a csapat ekkoriban kiemelkedően jó volt: fékevesztett sebességgel hasítanak a riffek, mögöttük markánsan dohog Jason bőgője, Kelly pedig remekül hangsúlyozza az eszeveszett tempóváltásokat. A koronát a produkcióra A.K. teszi fel, aki már ekkor is a thrash/speed-színtér egyik legjobb vokalistája volt, alapvetően magas, de mélyebb tartományokban is erős hangjának köszönhetően pedig a Flotsam már a kezdetektől igazi énekdallamokkal és repesztő sikolyokkal operálhatott. Michael: „A Hammerhead igazság szerint már akkor megszületett, amikor még nem is voltam a bandában, és ez volt az első dal, amit együtt játszottam a srácokkal. Ha jól emlékszem, Jason írta, és valamiféle demóverzióban adta oda nekem, hogy megtanuljam."

0826fj3

Bár A.K. hangját és stílusát kifejezetten komálom a korai lemezeken is, azt azért alá kell írni, hogy kezdetben akadtak még olyan vadhajtásai, amelyeket később jó érzékkel nyesegettek le. A kettes Iron Tears elején hallható sikolyok például mai fejjel már kissé megmosolyogtatóak. Ettől még a dal persze működik, Eric a kezdeti sipítozást leszámítva kissé mélyebben hozza magát, mint a nyitó tételben, a refrén pedig kifejezetten jó itt is. A Desecratorben még az első két dalhoz képest is rálépnek a gázpedálra, gyorsasága mellett pedig kifejezetten őrült gitártémákat is tartalmaz, végeredményben olyan, mint egy forgószél. A Fade To Black aztán ha csak egy leheletnyivel is, de lassabb, és persze semmi köze a Metallica ugyanerre a címre hallgató balladájához, utána pedig a monstre, majd' tízperces címadóval higgadhatunk le végre kissé. Ez a dal egy kifejezetten maidenes, misztikus hangulatú felvezetővel indul, és jól is esik ez a kis lazítás a szüntelen speedelés után. Később ugyan nem bírják ki, hogy ebben is rá ne kapcsoljanak, de a misztikus hangulat ennek ellenére végig megmarad, ki is emelve ezzel a dalt a többi közül.

A Metalshock szintén hasonló felépítésű és karakterű dal, mint a címadó, de annak ellenére, hogy e két komorabb eposz uralja a lemez középrészét, az anyag mégsem ül le. Ez pedig Eric éneke mellett a csapat kivételes dalszerzői vénájának volt köszönhető. Ha ugyanis őszinték akarunk lenni, a Doomsday zenei világa meglehetősen behatárolt: gyakorlatilag mindegyik rajta hallható darab speed metal stílusgyakorlat. Ennek ellenére valamennyi markáns karakterrel bír, azaz hiába dübörög mindegyikük maximális sebességgel, mégsem folynak össze vagy válnak unalmassá. A szövegek nagy részét egyébként Jason és A.K. írta, és gyakorlatilag minden olyan témát felvonultatnak, amelyek kihagyhatatlanak voltak akkoriban egy fiatalos lendülettel nyomuló brigád számára: fantasy történeteket leíró, illetve a koncertezést, a metalt és a partyzást éltető sorok is születtek, de a She Took An Axe például Lizzy Bordenről, az apját és nevelőanyját a legenda szerint egy baltával lemészároló lányról szól, a Der Führert pedig talán fölösleges is magyarázni. Knutson: „Kezdetben, amikor szövegeket írtam, csak egy célom volt: hogy az emberek menőnek találják az adott témát, és ráharapjanak. Akkoriban még leginkább az mozgatott, hogy minél több csajt tudjak megfektetni, minél több drogot tudjak magamba tömni, és minél jobban leihassam magam?"

0826fj2A She Took An Axe az epikusabb pillanatok után ismét visszahozza a kezdő dalok egyenes vonalvezetését, akad azonban benne pár kifejezetten izgalmas és érdekes gitártéma, csak a végén Eric sajnos megint csak túlzásba viszi a sikítozást. Az U.L.S.W. egy félelmetes hüllőről (vagy más aspektusból értelmezve egy vérszívó asszonyról) szól, a címe pedig talán az Upper Labrador Sea Water rövidítése, amely az Atlanti-óceán egy alapvetően hideg víztömegét jelenti, de részemről ez leginkább csak feltételezés, mivel sehol sem találtam olyan interjút, ahol a banda tagjai felfedték volna a titkot. Az viszont biztos, hogy ezzel indult az az 1992-ig tartó tradíció, mely szerint minden Flotsam-lemezen kellett lennie egy dalnak, amelynek rövidítés a címe.

A Der Führer ismét borongós hangulatú bevezetővel operál, amelyre egy-egy tekerős gitárszóló érkezik Ed Carlsontól és Michael Gilberttől. Indítása alapján valószínűleg instrumentális felvezetőnek szánhatták kezdetben, végül azonban ebből is egy szélvész, énekes darabot faragtak, a Sieg Heil! (vagy ahogy a szövegkönyvben írták: Zeig Heil!) All Hail! refrén pedig egyszerűségében is roppant hatásos. A korongot az instru Flotzilla zárja, amelyet a fronton látható szörnyeteg után kereszteltek el, és bár Flotzilla soha többé nem jelent meg a csapat borítóin, sokáig foglalkoztatta a srácokat, hogy a koncerteken valamilyen formában mégis felbukkanjon. Michael: „A lemez borítója az egyike azoknak a régi dolgoknak, amikre ha visszagondolok, az ugrik be, hogy istenem, vajon mit hittünk? Ennek ellenére sokáig tervben volt, hogy valahogy a színpadra rángatjuk majd Flotzillát, de ez végül sajnos nem jött össze."

A Flotsam And Jetsam karrierje tehát a viharos korai évek után úgy tűnt, hogy végre lendületet kap. A lemez jól fogyott, a felállás biztosnak tűnt, a rajongók és a szakma pedig egyaránt imádta őket – a Doomsday lett például az első metal lemez, amely 6K minősítést kapott a Kerrang!-ben. Ahogy azonban lenni szokott, derült égből jött a villámcsapás: Jason átigazolt a Metallicába, a balesetben elhunyt Cliff Burton helyére. Kelly: „Jason belépéstől egészen a távozásáig egy csomó szarságon mentünk keresztül közösen, meg persze rengeteg jó dolgon is. Együtt nőttünk fel, ott álltunk egymás mögött, buliztunk, sírtunk, nevettünk és harcoltunk egymásért. És mindezen idő alatt ott volt a zene, ami mindannyiunkat mozgatott. Akkoriban mindenkinek az volt a célja, hogy elérje a Metallica státuszát. Mi is mind ezt akartuk, mi másért is csináltuk volna annyi éven keresztül? Minden zenekar sikeres és híres akar lenni. Ahogy mondjuk a sportolók, úgy mi is azt akartuk csinálni, amit szeretünk, de jók is akartunk lenni benne, meg persze sikeresek, akik egy zsák pénzt keresnek. Jasonnek mindezt tálcán kínálták fel, és el is fogadta. Mi pedig maximálisan támogattuk benne. Emlékszem, amikor először láttam a Metallicában, apámmal együtt nyomultunk a pitben, én pedig sírtam az örömtől, hogy sikerült neki idáig jutnia! Elismerem, bennem volt az is, hogy nekem ez valószínűleg sosem fog összejönni, de nagyon büszke voltam a barátomra, és arra, hogy milyen magasra jutott. Láttam, hogy valóra válik egy olyan ember álma, aki fontos nekem."

0826fj4Amellett, hogy Jason a dalszerzésből is igen aktívan kivette a részét, az üzleti dolgokban is húzóembernek számított, a zenekar azonban nem omlott össze a távozásakor. Newsted segítségével átszerződtek egy, papíron sokkal jobb választásnak tűnő multihoz, az Elektrához. Kelly: „Kezdetben egy csomó üzleti dolgot én vittem a csapatban, de Jason a belépése után fokozatosan átvette ezeket, én pedig inkább boldogan elmerültem a partyzásban, és csak akkor eszméltem újra, amikor Jason a távozása előtt újra rám bízta az üzletet. Mikor ez megtörtént, összekaptam magam, és intéztem pár telefont, hogy a korábbi kapcsolataink, illetve a Jason segítségével szerzett új kontaktok ne vesszenek el. Michael Alago volt végül az, aki átvitt minket az Elektrához, mi pedig nagyon bíztunk benne, mert a Metallica mellett a Metal Church-öt is ő szerződtette le. Az Elektra a Metal Blade-nél jóval nagyobb büdzsével, erősebb sajtóval bírt, mindez pedig jobb turné-lehetőségeket is jelentett. Akkoriban nagyjából húsz körül lehettünk, és egyszerűbbnek tűnt mindent rábízni egy szakemberre, illetve átmenni egy nagyobb kiadóhoz. Később viszont megtanultuk, hogy a több nem mindig jelent jobbat, és arra is rá kellett ébrednünk, hogy nagyon messze vagyunk a Metallica szintjétől."

A csapat végül csak egy lemezt, a Troy Gregory basszerrel rögzített No Place For Disgrace-t jelentetett meg az Elektránál, ezzel pedig sikerült is felkerülniük a Billboard 200-as listájának 143. pozíciójába. Annak ellenére, hogy máig ez a Flotsam legsikeresebb korongja, a jobb szereplésekhez szokott multinak nyilván édeskevés volt ez az eredmény, így a harmadik LP, a When The Storm Comes Down már az MCA-nél jelent meg. Bár a Flotsam And Jetsamnak sem a Doomsdayjel, sem pedig a következő anyagokkal sem sikerült felkapaszkodnia még csak a második ligába sem, ez sosem a zene minőségén múlott. Egész egyszerűen vannak olyan zenekarok, melyek a körülmények kedvezőtlen alakulása miatt sosem voltak képesek igazán nagyot robbantani. És bár a F&J is kétségtelenül közéjük tartozik, tény, hogy lemezeik minőségével sosem volt probléma. Ha eddig netalán elkerülted volna őket, kezdésnek kapásból választhatod a jubiláló debütöt, majd pedig jöhet szépen sorban a diszkográfia többi darabja is...

 

Hozzászólások 

 
#6 Burkus király 2016-08-30 12:33
Ezt meg ki hallgassa? A fekete Metallicat nyomassák a rádióba, és Larsnak van tollboája is.
Idézet
 
 
+3 #5 sekise 2016-08-28 06:37
Jason elmondta: sosem volt koncepció a Metallicában, hogy az ő témáit nem használják fel, egész egyszerűen James ötletei mindig jobbnak bizonyultak.
Idézet
 
 
-1 #4 James Smith 2016-08-28 04:14
Idézet - Béle:
Idézet - xyxy:
Hatalmas zenekar, mikor hallgatom a lemezt mindig ledöbbenek, hogy miért nem hagyták Jasont a Metallicában jobban kibontakozni

Azért mert ezután a lemez után Jason épkézláb ötletei elfogytak.


A Metallica a legnagyobb sikereit vele érte el. Tuti véletlen.
Idézet
 
 
+5 #3 LiliMiciPanniSári 2016-08-26 15:09
Poltergeist és Flotsam egy héten..nagyszerű
Idézet
 
 
-7 #2 Béle 2016-08-26 14:35
Idézet - xyxy:
Hatalmas zenekar, mikor hallgatom a lemezt mindig ledöbbenek, hogy miért nem hagyták Jasont a Metallicában jobban kibontakozni

Azért mert ezután a lemez után Jason épkézláb ötletei elfogytak.
Idézet
 
 
+12 #1 xyxy 2016-08-26 11:27
Hatalmas zenekar, mikor hallgatom a lemezt mindig ledöbbenek, hogy miért nem hagyták Jasont a Metallicában jobban kibontakozni
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.