Shock!

október 14.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Tormentor: szabadság és káosz

TormentorA Tormentor a '80-as évek legnagyobb magyar black metal bandája volt. Külföldi viszonylatban is az élvonalhoz tartoztak. Feloszlásuk után hírnevük csak nőttön-nőtt, zenéjük egyre több emberhez eljutott. 1999 első felében végre bekövetkezett a várva várt újjáalakulás. Igaz, nem a teljes ős-Tormentor állt most neki az új album készítésének Csihar Attiláék teljes gőzzel dolgoznak az új albumon, melynek dalaiból július 10-én a Fekete Lyukban már egy kis ízelítőt is hallhattak az érdeklődők.


Zenei kedvenceikről, az új tagokról a Tormentor legendájáról a csapat dobosát és szócsövét, Machat Zsoltot kérdezgettem.

Azt mindenki láthatja, hallhatja, hogy a legendás Tormentor újra él és működik. Végül is mi adta a végső lökést a zenekar újjáalakulásához?

Annak ellenére, hogy senki nem hagyta abba a zenélést - Attilának ott volt a Plasma Pool, nekem meg a Perverse Pub, amelyben a régi basszus- és szólógitárosunk is tevékenyen részt vett. Mindannyiunkban volt egyfajta hiányérzet a Tormentor miatt. Ugyan régebben is volt pár próbálkozás a régi Tormentor összehozására, ez mégsem sikerült emberi problémák és zenei beállítottság miatt, így hát új tagokat kellett keresnünk.

Az új szóló- és basszusgitárosotok milyen zenei vonalról érkezett, hogy kerültek a csapatba?

Róluk annyit, hogy teljesen más zenei világból érkeztek. A szólógitárosunk, Zoli, igazi, hivatásos zenész, esténként különböző pubokban lép fel, ahol bluest játszik. A bőgős, Zénó, teljesen avantgarde-pszichedelikus zenei közegből jött. Az ő zenekara hosszú éveken keresztül a Csokonai Vitéz Műhely nevű teljesen elmebeteg formáció volt. Ebben az együttesben csakis és kizárólag őrültek játszottak. Egyébként azt akartuk, hogy a zenekar többrétű zenészekből álljon össze. Ez azt hiszem sikerült is. A próbákon valóban súlyos a hangulat, és a próbatermünknek is megvan a sajátos feelingje!

Az új album kiadásához könnyen találtatok kiadót?

Mikor idén Attila Olaszországban volt - ott is van egy együttese, az Amorim -, éppen Milano-ban játszott a Mayhem. A koncertjükön ő is énekelt egy számot. Miután lement a színpadról, különböző kiadók keresték meg, mivel hallották, hogy gondolkodunk a Tormentor újjáalakításán. Sokan közülük szívesen kiadták volna az új lemezt. Végül is az olasz Avantgarde Records ajánlatát találtuk a legkedvezőbbnek, így hát hozzájuk szerződtünk. A stúdióköltséget előre kifizették, anélkül, hogy hallották volna az új anyagot. Teljesen szabad kezet kaptunk.

Miben változtatok, fejlődtetek az elmúlt évek során zeneileg és egyéb téren?

Mindenben csak mélyebbek és súlyosabbak lettünk. Az elmúlt 10 éve alatt Csiharcsa és én úgy éltünk, hogy szó szerint elmentünk a pokolba is.

Mit jelent számotokra a Tormentor?

Magunk megformálását, saját energiánk felszabadulását, választ a kérdéseinkre. Fegyvert, amit bármikor bevethetünk a minket körülvevő gügye és idióta világ hülyeségeivel szemben. Ez a zenekar hatalmas legyőzhetetlen fegyvert jelent számunkra az emberi hülyeség, hozzá nem értés és tehetségtelenség ellen. Ezen kívül erőt, erőt és erőt. Harcba hívunk mindenkit a szar ellen. Nagy háború ez, mert ma minden szar. Az emberek tudatlansága, tehetségtelensége, lelketlensége hihetetlen méreteket öltött. Testvéreim, harcra fel!

Annak idején miért oszlottatok fel?

Egyszerűen egymás agyára mentünk.

Mi van a többi őstaggal, tudsz róluk valamit?

Jóban vagyunk. Zenélnek ők is. Többet nem tudok.

Kiket tartotok zenei példaképeiteknek?

Bartók Bélát, Jean-Michel Jarre-t, Vangelist, Handelt, Muszorgszkijt.

Melyek a kedvenc zenéitek, együtteseitek?

Nekem a Black Foot, Pile Driver, Judas Priest, Bathory, Venom, Junkard Joachim Witt, Joy Divison, Discharge, One Way System, Dance Society, Electric Hellfire Club, Plasmatics, Lynyrd Skynyrd, az új Tormentor a kedvencem persze, és még sokan mások, akiket kifelejtettem. Imádom a zenét! Attila is kb. azokat szereti, mint én. A bőgősünk legszívesebben Virgin Prunest, Com Sat Angelst, és francia kocsmasanzonokat hallgat. A szólógitárosunk meg nagy Joe Satriani rajongó.

És kiket utáltok a legjobban?

Kiemelten: Edda, Császár Morzsa, Tankcsapda, Ossian, Ganxsta Zolee. Legfőképpen kiemelten: Back II Black, Zámbó Jimmy, Dupla Kávé és Lagzi Lajcsi (őt utáljuk a legjobban). De egyébként utálunk mindenki mást is.

Mit jelent számotokra a metal zene?

Szabadságot, erőt, lüktetést, dinamizmust, energiát.

Mi a véleményetek az új black metal bandákról?

Egyáltalán nem érdekelnek. Az a beteges erő, ami a '80-as években ezt a zenét szimbolizálta, megszűnt. Ezt az erőt az új bandáknál már nem érzem. Mára már csak kiskorúak erőtlen színházasdija lett az egész.

Igazi black metal zenekarnak tartjátok magatokat?

Ha a Bathory, Venom, Celtic Frost, Bulldozer az, akkor a Tormentor is az volt vagy az, Ha ezek a bandák jelentik a black metalt, akkor mi is azok vagyunk. Az új vonalhoz azonban semmi közünk nincsen. Nem értem, hogy zenei nem tudással, hörgéssel és minél nagyobb zajjal mit lehet kifejezni...

És mit szólsz az újjáalakult Tormentor legendához? Esetleg az a 10 év kihagyás még jót is tett nektek?

A Tormentorra mindig is jellemző volt, hogy minden koncerten történi valami, ez vagy jól vagy rosszul befolyásolta az események alakulását. Lásd: tömegverekedés, pofozkodás, szétdúlt színpad, tönkrement erősítők, elárasztott öltözők. Ezek hatására a zenekar inkább hírhedtté, mint híressé vált. Ezen kívül mi a természet erejével azonosulva játszottunk mindig. És ez mindenki számára nyilvánvalóvá vált, és az is, hogy a Tormentor egy tiszta zenekar, és nem az érdekek befolyásolják. A zenekar körül sok esemény történt, ami okot adott arra, hogy a Tormentor legendává érhessen. És biztosan állíthatom, hogy ez a 10 év kimaradás kifejezetten jót tett nekünk.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.