Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Solidity: PROGgnosztika 14/2.

Augusztus 13-15-én rendezik Szigetváron a Prog Camp fesztivált, amelynek fellépőivel a következő napokban miniinterjúkat közlünk. A második zenekar a sorban a thrash-prog-death határán dervistáncot járó Solidity, akik már az első évtől szilárdan megvetették lábukat a rendezvény világot jelentő deszkáin. Kérdéseinkre Kovács Attila (Penge) énekes vágott vissza.

solidity_2

Kik vagytok, mit csináltok és miért?

A Solidity zenekar vagyunk Budapestről. Négy tag, mind külön történet, de egy a cél, olyan zenét alkotni, amelyet élvezettel játszunk, s így hitelesen képviselhetünk. Stílus – ez egy ilyen hozunk is, meg nem is kérdéskör. Thrash-death-prog, szerintünk, de a thrashereknek kevés a tuka-tuka, a death metal kedvelőinek sok a tiszta ének, a proggereknek kevés az atmoszféra. (mosolyog) 2012-ben alapítottuk a zenekart, mert az előző közös bandánk után Lacival nagy volt bennünk a Zűr. A jelenlegi felállás név szerint: Triesz László – gitár, programozás, dalszöveg, Kovács Attila – ének, dr. Kemény Zsolt – basszusgitár, Bertók Richárd – dob.

Honnan jött a zenekarnév?

A nevünk a rengeteg sablonos sallang (mekkora alliteráció?) és közhely kikukázása (ez is) után született, különféle zenei útjaink egységbe olvasztásaként, melyet a logónk is erősít. A történelmi húség kedvéért Penge ötletelt, Laci kukázott! (mosolyog)

Ha egy ételhez kellene hasonlítani a muzsikátokat, mi lenne az?

Valami pikánsan csípős húsétel lenne, finom fűszerekkel.

Mik voltak az eddigi legnagyobb történések a csapat életében?

Mióta megalakultunk, a tagcserék időszakait kivéve koncerteztünk, kisebb fesztiválok, klubkoncertek, néhány tehetségkutató van a hátunk mögött, de kikacsintottunk Csehországba is, ami hatalmas löketet adott. Egy saját kiadású nagylemezzel rendelkezünk fizikai formátumban An Abnormal Collection címmel 2016-ból, valamint egy EP-vel digitálisan, Controlled? címmel a közelmúltból, ami a kiadványokat illeti.

solidity_3

Jártatok-e már a Prog Campen? Milyen volt? Ha nem, mit hallottatok róla?

Nagy örömünkre, idén harmadszor is felléphetünk ezen a fantasztikusan hangulatos, családias, és vérprofi színpaddal és stábbal megáldott fesztiválon! Imádtuk eddig is minden pillanatát! Rengeteg új arcot ismertünk meg, és persze az undergroundban eltöltött lesemírjukmennyi idő alatt megismert barátainkkal is találkozhattunk! Aki hallja, adja át! Kurva jó buli lesz idén is!

Szerintetek miért, mi alapján passzoltok a fesztiválra?

Aki hallott már minket élőben, az tudja, hogy mindig van valami kis fricska, figura a dalokban a stúdióhoz képest, illetve külön eseményekre készülve alakítjuk a PROGramot, megpróbálunk mindig valami mást vinni, kicsit szokatlant. Így volt ez az eddigi Prog Campeken is. Azonban mostanra eljutottunk végre egy olyan megszólalási szintre, amit régóta szerettünk volna, ahol bátran használhatjuk a kütyük által kinyíló világot. Négytagúvá zsugorodva a zenei koncepciónk is változott némileg, és ez egyre inkább a progosabb megszólalás felé visz minket. Eddig sem voltunk tisztán thrash, death, vagy amerikai power, de idén, a leendő új albumunk anyagát fogjuk színpadra vinni, két jól elkülönülő egységben, amolyan múlt-jelen tematikával. A jelen egy négydalos monstre koncept-dalfolyam lesz majd! Vigyázat, spoilerveszély! (mosolyog)

És mi az, ami miatt kilógtok onnan?

Annyi biztos, hogy nem vagyunk tipikus progmetál-banda, inkább progos elemekkel operáló metálzenekar vagyunk, és imádunk zúzni. Ez a kettősség sokszor elbizonytalanítja a valódi progger hallgatóságot, ahogy a váltott énektechnikák használata is inkább a modern metálból ismerős mindenkinek.

solidity_1

Milyen merch-öt hoztok magatokkal?

Maradt még néhány darab az első albumból, melynek igen mutatós, és sokatmondó borítója van egyébként, és szép, digipak formátuma. Az új EP megjelenésével egyidőben készíttettünk pólókat is, melyek megvásárlásával támogathatnak minket a jelenlévők! Az új EP kizárólag digitális formában elérhető, de a tervezett album egységeként CD-n is megjelentetjük, melynek részleteiről egyelőre nem árulhatunk el többet. (mosolyog)

Min dolgoztok mostanában?

Természetesen az albumra kerülő dalok véglegesítésén, melyet majd ősszel szeretnénk stúdiókörülmények között is rögzíteni. Új munkamódszert vezettünk be, minden dalt feldemózunk szinte véglegesre, hogy mindannyian halljunk mindent, és ne csak a próbatermi hang zúgjon a fülünkben, hanem figyelni tudjunk az énektémákra, kiejtésre, zenei megoldásokra stb.

Mi szól a háttérben, miközben ezt gépeled?

Az új Haken-lemez! Óriási!

Egy dal, ami a legjobban jellemzi a bandát.

Ha lehetne, rendhagyó módon az új EP-nket promóznánk itt, mert egy dal úgysem jellemezne minket igazán! (mosolyog)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.