Shock!

december 07.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Placebo: „Mi már megéltük a nagybetűs rockandroll álmot”

PlaceboHangulatember? Érdekli, hogy mit kérdeznek tőle a nagyon sokadik interjún? Két szóval fog válaszolni mindenre? Sosem lehet tudni, mire számíthatunk, és szerencsére teljesen alaptalannak bizonyult minden előzetes aggodalom: a Placebo magasra nőtt basszusgitárosa, Stefan Olsdal már az első kérdést végigmosolyogta, onnantól kezdve pedig tudtam, hogy nyertem a rám szabott tíz percben a szeptemberi budapesti koncertjük előtt...

A Meds és a Battle For The Sun megjelenése között rengeteg minden történt a zenekarral. Számodra mi volt a legfontosabb változás ebben az időszakban?

(gondolkodik) Egy rockandroll zenekarban élni egyet jelent azzal, hogy egy cirkusszal élsz együtt. Nincs normális hétköznapi élet, nincs azonos időben ébresztő naponta, és senki sem mondja meg a feladatodat. Helyette minden este koncertezünk, így minden egyes nap szombat éjszakává alakul. 15 év után én számot vetettem azzal, amit addig elértem, és iszonyatosan megbecsülöm, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy valami értékeset hoztunk létre Briannel (Molko – énekes, gitáros), és hogy van egy működő zenekarunk. Persze ehhez meg kellett valósítani bizonyos életmódbeli változásokat a zenekaron belül. Számomra olyasmi ez, mint amikor felébredek egy álomból, és rádöbbenek, hogy minden igazi. De mivel a zenész is csupán egy átlagember, nem szabad beleragadni ebbe a romantikus, csábító rockandroll életstílusba. Pontosan tudom, milyen ez, mert mi már megéltük a nagybetűs rockandroll álmot. Rengetegen haltak meg túl fiatalon vagy követtek el öngyilkosságot ezen az úton, amiből csak tanulni lehet. Vigyázni kell magunkra és örülni annak, amit elértünk. Fiatalon meghalni nem nagy dicsőség… Ezért mi igyekszünk megbecsülni mindent, és bizonyos értelemben tiszták maradunk.

Szerinted a Placebo egyfajta túlélő zenekar?

Az, hogy 15 év után még itt vagyunk, már egyfajta jelzésként értelmezhető. Az emberek még mindig veszik a lemezeinket, eljönnek a koncertjeinkre, ez maga a jel, hogy még van valami dolgunk.

Mit gondolsz, melyik a legkísérletezősebb albumotok?

(gondolkodik) Akár mind a hat lemez után lehetne egy piros választóvonalat húzni, annak ellenére, nyilvánvalóan vannak hasonlóságok mindegyik albumon, mivel alapvetően gitárra épülő rockzenekar vagyunk. Talán a Sleeping with Ghosts kísérletezősebb jellegű. Akkoriban az elektronikát jobban kihasználtuk, ráadásul egy olyan producerrel dolgoztunk, akinek jelentős tapasztalata Placebovolt hasonló területen. Viszont a Battle For The Sunon jóval több élő hangszert használtunk: zongorát, vonósokat, kürtöt, elektronika és loopok helyett.

Mi a könnyebb feladat: rockosabb vagy elektronikusabb lemezt készíteni?

Rocklemezt könnyebb készíteni, a Battle For The Sunnal helyre is raktuk ezt az egyensúlyt. (mosolyog)

A Placebo rockzenekar vagy popzenekar? Netán britpop?

Britpop semmiképpen, mert egyikünk sem angol, viszont az igaz, hogy Londonban a britpop hullámmal közepén indultunk. (mosolyog) Nem is a mi feladatunk meghatározni, hogy milyen zenét játszunk, és igazságosan nem is lehet semmiféle zenét berakni egyfajta dobozba. De mondjuk a lemezboltokban egészen biztosan a rock részlegnél fogod megtalálni a lemezeinket.

A Battle For The Sun kimondottan pozitívabb hangulatú, mint az előző lemezek bármelyike. Honnan merítettetek inspirációt mindehhez?

A zene mindig az életből merítkezik, és abban az időszakban sok minőségi változáson mentünk keresztül. Az EMI-tól megváltunk, a lemezünket saját magunk jelentettük meg, új dobosunk lett, a lemezt pedig távol az otthonunktól vettük fel. Így sokkal jobban tudtunk összpontosítani mindenre, és megújult energiával vágtunk bele az egészbe, az új felállással járatlan útra tudtunk lépni.

Dalírás közben honnan tudjátok, mikor teljesen 100%-os már egy-egy szerzemény?

Egy festmény mikor készül el? Ez is valami olyasmi. (mosolyog) Volt, amikor kilenc hónapot is eltöltöttünk egy lemezfelvétellel, és egyáltalán nem biztos, hogy az volt a legjobb megoldás. A Battle For The Sunnal csupán 7 hetet töltöttünk el a stúdióban. Annak idején, mikor a Without You I'm Nothingot vettük fel majd egy évig a Realworld Stúdióban, Peter Gabriel a felvételek végén pont arra járt és mondta, hogy: „srácok, mióta vagytok már itt? Minél több időt töltötök a stúdióban, annál rosszabb lesz a végeredmény”. (mosolyog) Mostanában már nem igazán szeretünk túl sok időt eltölteni a felvételekkel, inkább az a cél, hogy a stúdiózás még öröm maradjon, ne érezzük munkának.

Stúdióban még hozzátesztek plusz dolgokat a már készre megírt dalokhoz?

Igen, van amikor csak úgy érzésre rakunk hozzá valamit, abszolút fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon a szabadság ilyen téren. A mai modern technika iszonyatosan meg is könnyíti a munkát, minden pontosan a helyére kerül, túlságosan precíz, és már abszurd módon tökéletesre lehet faragni a dalokat, de korántsem mindig ez a legjobb út.

Írtál most dal az új lemezre?

Régebben társszerzőként jegyeztem néhány dal, de most először írtam dalszöveget.

Melyiket?

A The Never-Ending Why-t és a Breathe Underwatert.

Neked már megvolt a saját „harcod a nappal”?

(mosolyog) Két évvel ezelőtt, amikor a lemezt írtuk és rögzítettük, mindenképpen, ami után rögtön másfél éves turné következett. Az előző anyag, a Meds, egy rendkívül sötét, és érzelmileg nehéz album, a hallgatónak nem igazán nyújt semmi könnyedséget. A Battle For The Sunt teljesen más élmény volt elkészíteni, mintha beengedtük volna a fényt az ablakon. PlaceboDe persze a Placebo sosem fog virágos réten szökdécselő kiskutyákról dalt írni, azért ezen a lemezen is előfordulnak súlyosabb témák.

Milyen érzés volt számodra, amikor először döbbentél rá arra, hogy a Placebo egy sikeres zenekar?

Amikor Brian az üzenetrögzítőjére fenyegetéseket kapott. (nevet) Kiprovokáltuk az emberekből a durva reakciókat, ha érted, mire gondolok. Már az az elejétől kezdve extrém módon reagáltak ránk, tipikus szereted vagy gyűlölöd zenekar voltunk. De szerintem ez jó dolog.

Nehéz dolog olyan zenekarban lenni, amit sokan utálnak?

Nem tehetsz mindenkinek a kedvére. Mi megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni magunkból, jó dalokat írni. Inkább akkor lehet ez nehéz, ha valami trendet követsz, ha nagyon meg akarsz felelni az elvárásoknak. Ha egy divathullámot követsz, mire a lemezed megjelenik, előfordulhat, hogy az a hullám már a múlté. Mázlisták vagyunk, de úgy tűnik, a rajongóink velünk együtt nőnek fel. A Battle For The Sunból kevesebb lemezt adtunk el, mint a korábbiakból, ennek ellenére többen jönnek el a koncertjeinkre…

Milyen zene volt rád legelőször úgy igazán hatással?

Hat-hét éves lehettem, amikor az ABBA rámtalált, egyedül énekelgettem a dalokat a szobában. (mosolyog)

Melyik a kedvenc dalod tőlük?

A Winner Takes It All.

Van még bármiféle vágyálmod a zenei világban?

Igen, abszolút. Legtöbbször majdhogynem nyomasztó érzés, hogy mennyi zseniális zene létezik a világban, és pont ez az, ami arra sarkall, hogy ne elégedjek meg azzal, amit a Placebo elért, és milyen dalokat írtunk eddig. Annyi felfedeznivaló van a világon, és feladatomnak érzem, hogy mást is alkossak. Mindamellett ez egyszerre inspirál és megrémít, de mindenképpen jó dolognak érzem, pont azért, mert érdekel, hogy mi zajlik körülöttem.

Mi az élet értelme?

(gondolkodik) A legszebb dolog az életben: megtanulni szeretni, és szeretet adni.

További fotók:
Placebo

(Az interjú nyomtatásban a Rockinform 177. számában olvasható.)

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.