Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nomad: „Új legelő felé tartunk az új albummal”

0408nomad1Februárban, Sajnálom címmel új dalt mutatott be az egykori The Bedlam tagjaiból alakult, ám időközben ezzel együtt is komoly változásokon átesett Nomad. A 2014-es Hotel Polimer albummal komoly szakmai- és közönségsikereket elérő zenekar már készített rádiós témát a Légy jó formájában, de ezzel az új felvétellel minden korábbinál dallamosabb és fogósabb oldalát tárja fel a csapat, akik nyárig a Road vendégeként járják majd az országot. Jánosi Szabolcs gitárosnak, azaz Cicónak tettük fel kérdéseinket az aktuális történésekről.

Nemrég közzétettetek egy új dalt. Mennyiben jellemzi ez a szám a következő album irányvonalát, illetve szerintetek miben lesz más az új lemez, mint a Hotel Polimer volt?

A magam részéről azt tudnám mondani, hogy mindig előrefelé szeretek tekinteni, és azt a zenét játszani, ami épp a jelen érzéseit, illetve pillanatát fogalmazza meg. A Nomad név kötelez minket! Az új albummal most egy új legelő felé tartunk, ami számunkra is új, és ha ezt sikerül megtalálni, akkor lesz ott bőven minden, ami jó nekünk és a hallgatóságnak is. A Sajnálom dalunk ebben a tekintetben egy tisztás, ami felüdülés volt számunkra is, de haladunk tovább.

Elég sokat koncertezett a csapat a Hotel Polimer megjelenése óta. Miként építitek be az élő fellépések tapasztalatait az új dalokba, illetve mennyit változnak menet közben a régebbiek?

Óriási lendületet adtak a koncertek, biztosan az új daloknál is érezhető lesz ennek a pozitív hatása. A lemez dalai is beértek élőben. A dalírást tekintve be kell vallanom, hogy nem szeretek szempontok szerint alkotni. Az oka, hogy például a koncerteken a tempós dalok működnek jól, de a Hotel Polimerről a YouTube-hallgatók a legtöbbször a Fájnak a szavakat hallgatták meg, ami viszont egy lassú dal. Ha ezt vennénk alapul, illetve azt, hogy a rajongók tíz százalék alatti része jut el koncertre, akkor csak balladát kéne írnunk. Az nem lenne jó. Kell ez is, az is. (nevet) Ezért inkább arra koncentrálunk, hogy az inspirációt tudjuk beletenni az új dalokba.

Változott-e valamit a dalszerzési metódus annak fényében, hogy volt időtök még jobban összecsiszolódni, megismerni egymást ebben a formában?

Mindenképpen változott, mivel sokkal jobban érezzük egymást. Különösen abból a szempontból, hogy a Hotel Polimernél a dalok riffötletei kábé hatvan százalékban Marci jötte előtt születtek, így sok szempontból át kellett formálni a nótákat, mivel tele voltak olyan részekkel, amikre nem lehetett énektémát rakni. Így sok jó téma indokolatlanná vált, és ki kellett vágni őket a számokból. Most – ezekből a tapasztalatokból kindulva – az énekkel kezdjük a munkát, és aztán jöhet a zene. Így született a Sajnálom is.

0408nomad2

Milyen élményeket szereztetek a Tankcsapda vendégeként? Egyáltalán hogy fogadta a Nomadot Lukácsék közönsége, mennyire ismertek benneteket, illetve milyenek voltak a visszajelzések?

A Tankcsapda-turné hatalmas élmény volt számunkra. Én személy szerint is rengeteget tanultam. Nem véletlen, hogy ott tartanak, ahol. Igazi barátok, a stábjuk a végletekig profi, minden segítséget megadtak a színpadon. Így mindig öröm volt a deszkákra állni. A Tankcsapda közönsége jó értelemben véve fanatikus, igazán zeneszerető közösség, akiknek öröm volt játszani. Mi úgy érezzük, hogy nagyon jól sikerült a turné, és sokan megismertek bennünket.

Mik egyébként a tapasztalataitok, kik alkotják a Nomad közönségbázisát? Ezt azért kérdezem, mert a zenétek nem igazán sorolható skatulyákba...

Erre nehéz válaszolnom, mivel még most forrja ki magát ez az egész. Aminek nagyon örülünk, hogy egyre több az új arc a koncerteken. A másik meg, hogy mivel a zenénk sem skatulyázásra készült, ezért mi sem tudjuk vagy akarjuk a közönségünket beskatulyázni.

Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeiteket a Hotel Polimer? Szerintetek mennyire sikerült felhelyezni a térképre vele a zenekart?

Őszintén szólva nem gondolkodtunk hozzáfűzött reményekben. Egy zenekar sehová sem tud eljutni kemény és tudatos munka nélkül. Mi erre koncentráltunk inkább, és a jövőben is ezt tesszük. A Hotel Polimer sok szempontból ennek a gyümölcse, és később a vártnál is jobban utat tört magának. A térképre felkerülésről egyedül a közönség feladata dönteni. Nekünk jó dalokat kell írni és koncertezni. (nevet)

Mennyire fogadták el a változásokat / váltást a régebbi hívek, akik még a Bedlam idejéből csapódtak hozzátok, és elsősorban a személyi átfedések miatt kezdték el hallgatni a zenekart?

Erre talán a legnehezebb tudni a választ. A Nomadot három éve úgymond a nulláról kezdtük el a csillagszületikes Marcival, a bedlamos Cicóval, Petyával és a Neck Levivel. Mára már a csillagszületikes Marciból Nomad Marci lett. Mi még megkapjuk néha a jelzőt, de nincs is vele baj. Azt látom, hogy akik bedlamosok, és hozzácsapódtak a Nomad-rajongóihoz, azoknak ugyanúgy tetszik a Nomad is. De talán az is elmondható, hogy a Bedlam-tábor jó részét intellektuális underground fanok alkották, akik mára már a család és a munka mellett keveset járnak aktívan koncertekre.

0408nomad3

Mai fejjel mit gondoltok az első lemezről, összevetve a Hotel Polimerrel, illetve a mostani irányvonallal?

Mind merőben más. Nekünk az újról kell beszélni, és annak örülünk, ha a közönségnek meg van véleménye a már megalkotott albumokról. Nekem mindegyik album kedves, mivel az életem egy-egy szakaszát mutatja meg. Most az új mindenképpen a legérdekesebb, mivel imádok újítani, új utakat törni!

A Légy jó dalotok bekerült az UNICEF gyermekbántalmazás elleni kampányába. Hogyan kerültetek kapcsolatba a szervezettel, és mennyiben bővíthető a továbbiakban ez az együttműködés?

Az egész a dallal indult, amelynek a szövege inspirálta a menedzserünket, Szarka Josephet, hogy találkozzon a UNICEF marketingesével és ezen keresztül az UNICEF gyermekbántalmazási kampányával. Nagyon örülünk, hogy részt veszünk ennek a célnak a megvalósításában, és remélem, hogy sikerül egy nagy főtámogatót találni, akinek a segítségével még mi is sok mindent megtehetnénk a zenénken keresztül ennek az ügynek az érdekében.

Mik az idei terveitek koncertfronton, illetve egyebekben?

Két fontos dolog van: most ugye a Roaddal koncertezünk nyárig, de tervezünk egy őszi turnét is. De ennél is lényegesebb, hogy az új lemezt megcsináljuk mihamarabb.

0408nomad4

Megkerülhetetlen kérdés: mi van Fodival, illetve napirenden van-e a Bedlam kérdése bármilyen szinten, akár újrakiadás, akár egyéb megmozdulás tekintetében?

Fodi jól van, és végre pár napra hazalátogat a nyáron. Remélem rendszeresebb vendég lesz, mert az elmúlt hat évben ez csupán a második alkalom, hogy látom a legjobb barátom. Az biztató, hogy tavaly volt az első alkalom. Nyilván, hogy beszélni tudjunk arról, hogy akár egy koncertet összepróbáljunk, ahhoz ennél több időre van szükség. Ennek ellenére remélem, hogy valahogy összejöhet egy koncert egy-két éven belül. Újrakiadásról beszélni addig nincs is értelme, hisz a gyártás sok százezer forint.

Mondj öt kedvenc lemezt, amit az utóbbi időben sokat hallgatsz!

Dalíráskor semmit nem hallgatok. Örök kedvencek vannak azért, de most azt sem tudom. (nevet)

 

Hozzászólások 

 
+1 #8 noris74 2016-04-14 18:29
A legjobb Cimborámmal többször láttuk a Bedlam-ot Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Házban.Büszkék voltunk rá,hogy Barcikán ilyen remek zenészek vannak mint Cicó és Fodi .Rongyosra halgattuk a General Rejection / Dreamland In Misery demót .Megvoltunk győződve,hogy hatalmas karrier előtt állnak.Sajnos a barátomat egy autóbalesetben elvesztettük,de közös koncertek örök élmény marad.Remélem lesz még Bedlam koncert, egyszer szeretet kis hazánkba.Én biztos ott leszek.
Idézet
 
 
+8 #7 BalrogX 2016-04-10 20:37
Cseppet sem viccként írtam. A sok "nagy öreg" múmia között végre egy olyan banda, akik friss hangon szólalnak meg. És kimondottan úgy írtam, hogy ROCK, szóval nem kell elkezdeni újító metalbandákat sorolni, mert abból van egy szekérderéknyi azért szerencsére.
Idézet
 
 
+4 #6 bogar 2016-04-09 20:00
Vicces, de ma a Hungária körúton a mellettem lévő sávban húzott el a "turnébuszuk", egy kb. 12 éves Ford, ami komoly fekete füstöt okád.
Lehet, hogy kell még két Sajnálom és kijön belőle nekik valami komfortosabb járgány.
Idézet
 
 
#5 nxfn 2016-04-09 12:07
Idézet - BalrogX:
A NOMAD a legjobb dolog, ami a magyar rockzenével mostanában történt.


Egy héttel elmúlt már Április 1
Idézet
 
 
+5 #4 bogar 2016-04-09 07:36
Nekem nincs azzal bajom, hogy be akarnak kerülni a rádióba.
Ott voltam a lemezbemutató koncerten a hajón és kb. 250-300-an lehettünk. Ezek az emberek, ezzel a múlttal és képességekkel ennél sokkal többet érdemelnek.
Ha lesz két "Sajnálom" a lemezen és 10 hasonló minőségű dal, mint a Hotel Polimer-en, akkor én elégedett leszek.
Idézet
 
 
+3 #3 BalrogX 2016-04-08 16:38
A NOMAD a legjobb dolog, ami a magyar rockzenével mostanában történt.
Idézet
 
 
+7 #2 faktor69 2016-04-08 12:20
Hát igen...
Imádom a Végálomot és a Hotel Polimert egyaránt, kétszer is láttam őket élőben az utóbbi fél évben, de nekem is az az érzésem, hogy a legutóbbi dalukkal nagyon a rádióba akarnak bekerülni...sajnálom.
Idézet
 
 
+14 #1 thrillseeker 2016-04-08 12:14
Ez a Cicó nem egy könnyű interjúalany. Gyakorlatilag semmi konkrét újdonságot nem tudtam meg a cikkből, mert végig talányokban beszélt mint Gandalf. Pedig Ádám próbálkozott.
Remélem azért nem ez a Sajnálom -féle Petőfi rádió vonal lesz az új legelőn, az nagy kár lenne!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.