Shock!

június 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nevermore: paraziták, macskák és az olasz konyha

Nevermore Az E-Klubos koncert előtt ültünk le Warrellel, hogy feltegyünk neki pár szokványosabb, és még több megfejtős kérdést. Hősünk iszonyatosan köhögve, lázasan és betegen, de töretlen lelkesedéssel válaszolgatott mindenre, egy idő után sokkal inkább baráti beszélgetés, mint interjú feelingje lett a dolognak. Persze, mikor fényképeztünk, mindig megpróbálta magára kapni a napszemüvegét, mondván, a betegsége miatt borzalmasan néz ki (ezért is rejtőzött csuklyás Immortal pulcsija fedezékébe), de ez nem mindig sikerült neki. Előtte egy pohár tűzforró tea (amit szabadkozó vigyorral hozott az asztalhoz, hogy nem valami “metal”) és egy sornyi Fisherman’s Friend cukorka sorakozott. Miután elképzeltétek a környezetet, lássuk a beszélgetést, mely a bemutatkozáson és némi puhatolózáson túl egy kiadós köhögőroham után indult el igazán:

Van valami speciális csodaszered ilyen esetekre, mikor a koncert napján lebetegszel?

Mézes tea, citrom és egy löket brandy. Ez a tökéletes mix. A méz megnyugtatja a torkot, a citrom leviszi a hurutot... A brandy meg... szóval, ellazít kicsit.

Elfeledteti veled, hogy beteg vagy.

Úgy valahogy. Mellesleg Dave Mustaine-től kaptam a tippet... Ő mondta, valahogy így (reszelős hangot utánoz): “Csak brandyt tegyél bele!”. Nos, ha ő mondja...

A betegségtől eltekintve hogy megy a turné?

Kiválóan. A legtöbb buli teltházas volt... (köhög) Fuck... (megint csúnyán köhög) Ez a napnak egy olyan szakasza, amikor mindig rám jön a köhögőroham, mikor beteg vagyok.

Eukaliptuszt nem használsz?

Fogok, ha hazaérek. Hű, mindjárt visszajövök, de ha nem csinálok valamit, szarrá köhögöm magam. (majd felpattant és elszáguldott a turnémenedzserhez a fent említett torokcukorkákért) A turnémenedzserünknek mindig akad a zsebében pár Fisherman’s Friend, nem kellett sokat keresgélnem.

Az a legerősebb fajta?

Nem, ez a cseresznyés, de ez is megteszi. Szóval, a turné. Tehát, teltházas volt a legtöbb buli. Sajnos az Arch Enemy tagsága úgy döntött, hogy nem folytatja a turnét. Nem is beszéltünk azóta, szóval egészen pontosan nem is tudom, mi volt az oka, de voltak ezek a bogarak a buszukon... Csak azért hibáztatom őket, hogy továbbra is azt a buszt használták. De nagy búcsúzkodás nem volt, olyan furcsán jött ki az egész.

Akkor viszont többet játszhattok, nem?

Nos, mióta betegek vagyunk, pont hogy meg kellett rövidítenünk a programunkat. Volt egy hollandiai koncert, ahol összevissza egy órát játszottunk, mert ott éreztem magam a legrosszabbul. De ma már biztosan hozzácsapunk pár dalt a listához, mindannyian kezdünk lassan helyrejönni.

Volt egy vagy több buli ahol az Arch Enemy volt a főzenekar. Miért volt ez a csere?

Egy ilyen volt, Angliában, ahol ők sokkal több lemezt adtak el nálunk, ezért ott ők játszottak másodikként. De mindenhol máshol menetrend szerint haladtunk. Mellesleg az a koncert is baromi jól sikerült.

Megnézted őket?Nevermore

Minden este megnéztem őket, ugyanis nagy Arch Enemy rajongó vagyok, de ők is megnéztek minket. Jó volt a kapcsolat egyébként is, korábban már csináltunk együtt turnét az Államokban. Sharlee (Sharlee D’Angelo, A.E. bőgős - a szerk.) nagy partizós fajta például. Ó, ne tudd meg... (közben Szilvi nekiállt fotózni, Warrelben feltámadt a szégyenlős kisfiú és nekiállt eltakarni magát minden lehetséges módon) Mind betegek vagyunk, és mind szarul nézünk ki, szóval... (nevet)

Mellesleg, mikor nem vagy beteg, csak úgy “simán” turnézol, hogy tartod magad kondiban?

(nevet) Vodka. Na jó, hülyülök. Valahogy hozzászoktunk, hogy nagyobb legyen a tűrőképességünk, bár ez a turné biztos többet vesz ki belőlünk, hosszabb és komolyabb mint az eddigiek. Szóval, vigyáznunk kell magunkra, már nem lehetünk totál részegek minden este, pedig tudnánk, ez a durva az egészben. Mindent a koncertért, valahogy így van ez. És a mostani bulikkal is az volt a helyzet, hogy nem látszhatott, hogy betegek vagyunk. Elég volt, hogy mi tudtuk. Ezért is mászkálunk egész nap így (itt egy beburkolózott, fázós, beteg embert imitált), isszuk a teát meg hasonló szarokat...

Akkor nem is nagyon mászkáltok ki megnézni a városokat ahol játszotok...

Hát, most szeretnénk kimenni pedig. Igazán még sosem néztük meg Budapestet. Ó, a francba... (itt elnevette magát, mert sikerült egy orv napszemüvegtelen fotót “lopnunk” róla, poénból keresztet mutatott a fényképezőgépre, mintha legalábbis vámpír lenne) Oké, te akartad, most megkaptad. Szóval, kimegyünk megnézni a várost, bár utána valamikor indulnunk kell Bécsbe, onnan meg Svájcba. De egyelőre próbálok ebbe nem belegondolni. Egyszer mintha picit belenéztünk volna Budapestbe, talán valami vonat volt, meg némi taxi, de rövid volt, nem emlékszem. Majd most körülnézünk kicsit, fotózunk párat.

Ez az eső mondjuk nem a legjobb időjárás az ilyesmihez...

Sebaj, olyan így, mint otthon. Végülis, Seattle-i srác vagyok, imádom az esőt. Meg az ilyen sötét időjárást úgy egyáltalán. Begolyóznék eső nélkül. Soha nem tudnék olyan helyen élni, ahol általában meleg van. Marhára zavarna.

Ha színpadon vagy, teljesen más ember vagy mint egyébként?

Igen. Most sem azzal az arccal beszélgetsz, akit a színpadon látsz.

Azért emlékezni szoktál arra, amit a színpadon csinálsz?

Persze, emlékszem mindenre, de ott fent valami teljes őrület van.

Milyen a lenti Warrel és milyen a fenti?

A fenti eléggé kattant ürge. Nem teljesen őrült azért... Mindenesetre fontos, hogy elválasszam a színpadi énemet a mostanitól, ha nem tenném, akkor golyóznék be igazán. Szóval, ha játszunk, érzem, hogy a zene átváltoztat valaki mássá. Így is kell ennek lennie szerintem, de ettől úgy érzem, mintha két személyiségem lenne.

Ismerem az érzést, a színpad lépcsőjének az utolsó fokán valahogy átalakul az ember.

Az adrenalin miatt van. Az csinálja az egészet. Tele vagy pumpálva adrenalinnal.

Mit érzel az utolsó dal közben? Érzel olyasmit, hogy “jaj, nehogy még vége legyen”?

Attól függ. Ha jó a koncert, nagyon gyakran érzem ezt, de vannak borzalmas éjszakák, amikor a lehető leggyorsabban el akarom hagyni a színpadot. Mostanában iszonyúan jó koncerteken vagyunk túl, szóval ezért is döntöttünk úgy, hogy két nótával többet játszunk ma este, csak Budapestnek.

Oké, most egy lökött kérdés... Bocs, de ma felteszek pár ilyet is, mivel Jeff-fel nemrég beszéltünk és ő már nagyon sokat mesélt magáról a lemezről, amit imádunk mellesleg. Szóval, ha jól tudom, szakács vagy. Mesélnél erről?

Nos, egy Wild Mountain Café (megtaláltuk a neten, itt dolgozott Warrel: http://www.wildmtncafe.com) nevű helyen dolgoztam Seattle-ben, két nagyon jó fej nő vezette, nagyon jó munkaadók voltak, és nagyon szomorúvá tett, mikor ott kellett hagynom a helyet. A turné előtt körülbelül két hónappal volt ugyanis egy balesetem, kempingeztünk a barátaimmal, és a sötétben bóklászva kificamítottam a jobb könyökömet. Teljesen elállt, így ni (és büszkén mutogatja). Még mindig járnom kell fizikoterápiára. Így hát nem tudtam visszamenni oda, pedig úgy egy évet lehúztam ott. Nagyon sok munkám volt már, sokfelé főztem, mert ugye, ha zenélsz, jön a lemezszerződés, a banda, amelyik folyamatosan csinál valamit, és ugyebár a turné. Ettől aztán egy olyan helyzetbe kerülsz, hogy bármilyen állásod is van éppen, néha nagyon gyorsan ki kell lépned. Aztán elmész a turnéra, ami tart egy-két hónapig, és mire visszaérsz, már betöltötték az állást, így kereshetsz másikat. Én már olyan kicseszett régóta csinálom ezt, és baromi szerencsés vagyok, hogy eddig mindig el tudtam helyezkedni újra. Ugyanis eddig tényleg szinte semmi pénzt nem kerestünk a zenekarból. Mostanában érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor talán nem kell napi nyolc órás állásokat keresgélnünk, de ezért hosszú-hosszú éveket gürcöltünk végig. Baromi sok és kemény munkába, véres verítékbe került. Mellesleg a turné előtt két munkahelyem is volt, egy bárban is dolgoztam, ami a másik munkahelytől úgy egy percre volt, egy saroknyira. Azt is nagyon szerettem egyébként.

Van valami speciális saját recepted is?

Annak idején az olasz konyhába tanítottak bele, szóval bármilyen “pastát” elkészítek amit csak el tudsz képzelni.

Neked mi a kedvenced mellesleg?

Pasta. Minő meglepetés... Pasta Puttanesca. Ez az, amit most is szívesen ennék. (közben iszonyatos felhőszakadás kezdődik, az eső úgy dobol az E-klubhoz csatolt sátor tetején, hogy egymás szavát is alig érteni, erre Warrel felderül) Látod? Az égiek tudták, hogy Seattle-i srácok jöttek. Az istenek biztos őrültek.

Jeff mesélte, hogy a borító a szövegeid alapján született. Te mit látsz benne?

Az történt, hogy az összes szöveget és később a dalokat is odaadtam Travisnek (Travis Smith, grafikus és festőművész - a szerk.), aki ezek alapján hozakodott elő ezzel az ötlettel. Utána sokat dolgoztunk rajta, újra és újra átcincáltuk, amíg a mostani állapotot elértük. Nekem már eleve nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogyan nézzen ki a borító. Mindemellett, ahogy a szövegek esetében is, szeretném, ha a hallgatók maguk alakítanák ki az elképzeléseiket róla, a saját benyomásaik alapján. Én persze tudom, mit jelent, hehe... De számomra pont az a vicces az egészben, hogy tudom, hogy egy csomó ember épp nézegeti a borítót és próbálja kitalálni, mi a szart is jelenthet.

Egy csomó szöveged baromi személyesnek tűnik. Rengetegszer rejtvényeket adsz fel, mint az Evolution 169 esetében is. Tényleg, most, hogy már egy lemez kijött azóta, elárulod, mit jelent ez a cím?

Nem. (közben vigyorog, mint egy vásott kölyök)

Valami káosz-elmélettel kapcsolatos dologról hallottam rebesgetni...

Igen, tényleg van köze a káosz-matematikához.

Oké, akkor nyomozok tovább. Egyébként szerinted kik a Valóság Ellenségei?

Mi vagyunk. Mi mind. Paraziták vagyunk, és bizony, nemsokára akár ki is nyírhatjuk saját magunkat. A globális felmelegedés kurvára valóság. Amikor kissrác voltam, Seattle-ben minden télen hó esett néha akár eddig is ért (a térdére mutat). Most pedig, mindenhol csak eső. Ha jobban megnézed, tényleg paraziták vagyunk. Megsemmisítjük a földet amelyen élünk. Szóval, mi vagyunk a férgek.

Na, akkor mégiscsak megtudtam valamit a borító jelentéséről, hehehe... Egy másik szubjektív benyomás: Mikor először hallgattuk a kedvesemmel a lemezt és olvastuk a szövegeket, arról beszélgettünk: “Ennek az embernek belül valami nagyon fáj”. Igaz ez?

(nevetgél) Nem. (persze közben valahogy furcsán csillog a szeme, mintha nem teljesen az igazságot mondaná, így hát tovább provokálom)

Szóval, akkor vidámak?

Á, nem, egyáltalán nem vidámak. Nem hiszek a “happy metalban”. Szerintem a metal eleve sötét és dühös, nem hiszem, hogy ennek a stílusnak szabad nagyon vidámkodnia. Persze vannak kegyetlenül vidámkodó csapatok, de ezeket most hagyjuk inkább.

A Tomorrow Turned Into Yesterday egy másik kedvenc dalom az új lemezről, ennek a szövege a múltról szól, a tettek következményeiről. Ennyire szeretsz rágódni a régmúlton? Megváltoztatnál dolgokat, ha visszamehetnél?

Fogjuk játszani ma este ezt a dalt is. Egyébként a múlton semmit sem változtatnék, mivel a hibákat egyetlen kifejezett céllal követjük el: hogy tanuljunk belőlük. Szóval, ha mindig visszamehetnél összefoltozni a hibáidat, soha nem tanulnál semmit. Nekem mindenesetre ez a lemez sokkal inkább költészet volt mint zene. NevermoreA szövegek legtöbbje, mint vers, már a zene megírása előtt készen volt, és így még sosem dolgoztunk ezelőtt. Legtöbbször ugyanis... (közben elkattant még egy orv fotó Warrel nagy derültségére, aki gyorsan magára kapta a napszemüvegét) ...most már biztonságban vagyok? Jó. Szóval, legtöbbször a zene jön először, de ennél a lemeznél máshogy volt. Valami furcsa oknál fogva most beleástam magam a régi jegyzeteimbe, amiket mindig megtartok, és megtaláltam azokat a már megírt dolgokat, amiket már rég fel akartam használni, de eddig nem volt rá lehetőségem. Furcsa módon nagyon passzoltak a dalok legnagyobb részéhez. Szóval, nagyon örültem a végeredménynek. Számomra nagyon nehéz elmagyarázni, mit is jelentenek ezek a dalok. Amikor egyedül vagyok otthon, és leírogatom ezeket a dolgokat, tulajdonképpen verseket írok. Egy csomó közülük nem is dalnak készül, csak úgy hozza az élet, hogy dalokká válnak. Néha az emberek hihetetlen sokféle dolgot bele tudnak képzelni a szövegeimbe, amikről nem is tudok. Persze, lehet, hogy mégiscsak én akartam ezeket is beleírni, nem is tudom. Nagyon furcsa ez. Mindenesetre emiatt nagyon személyesek ezek a szövegek, hiszen ezek azok a gondolatok, amik a magányomban felbukkannak bennem... (közben az ég hatalmasat dörren, hősünk felkuncog) Egyedül, egy ehhez hasonló időjárásban...

Egyedül élsz mellesleg?

Nem teljesen egyedül sajnos, de nemsokára a basszusgitárosunkkal fogok együtt lakni, most talán már megengedhetünk magunknak ennyit. De a macskám nagyon hiányzik...

Ó, tehát van macskád...

Igen... (itt úgy ellágyul a hangja is és a vonásai is, mint egy csecsemője fotóját mutogató anyukának) Még ajándékot is vettem neki, mikor Bécsben voltunk. Ez egy speciális labda, arannyal futtatva...  (mutatja közben mekkora is a labda) Tudod, ő az egyetlen barátnőm jelenleg... (kamaszosan kuncog) Szóval, mindig számíthat valami ajándékra, mikor hazaérek valahonnan. Ő egy nagyon-nagyon okos cica.

Nekem is volt kettő, de “egyesek” nem szeretik a macskákat a lakásban (itt Szilvi felé biccentettem).

Hey! (Warrel mű-felháborodással néz Szilvire, aki szabadkozik, hogy a kertben szereti a macskákat, de lakásban nem. Elmeséltem, hogy mikor megtudta, hogy néha meg is pusszantottam őket, legszívesebben elküldött volna egy órára fogat mosni, mire Warrel egészségesen elröhögcsélt egy darabig)

Más téma. Énekesként tudom, hogy koncertek után egy hosszú haj szarrá tud izzadni. Te minden koncert után mosol hajat?

Ha megtehetem, igen. (vigyorog)

Érzel néha késztetést rá, hogy levágd az egészet a fenébe?

Igen! Persze. Néha, főleg egy koncert után van ez óóóriási csomó a hajamban, vagy fél óráig eltart, mire kikefélem. (közben hevesen gesztikulálva mutatja, hogyan is csinálja)

Amikor nem turnézol, mondjuk otthon vagy, akkor máshogy öltözöl?

Á, dehogy, akkor is metal... Szeretek lemenni a fűszereshez és halálra ijeszteni az ottaniakat. (nevet)

Szilvi kérdése, ne engem utálj: az orrkarikád nem zavar néha, például, mikor náthás vagy?

Néha kicsit, de nem vészes. Izé... Szóval, nem tapad rá a takony. (nevetgél) De bármikor ki tudom szedni, néha kiszedem akár egy hétre is. (közben huzigálja a piercinget, vicces pózokba kényszerítve ezzel az orrát)

Van időd és kedved egyébként zenét hallgatni? Mik a gyűjteményed kedvenc darabjai?

Igen! Épp tegnap szereztem meg az új Machine Headet, és ember, kegyetlenül kicseszett jó! Mostanában folyamatosan ezt hallgatom. Szereztem egy promó CD-t, háhá! Kurvára gyilkos. Olyasmi, mint az első lemez, nagyon jó. Mellesleg hallgatok mindenfélét. Nem csak metalt, egyáltalán. Érted... Például van egy művész akit nagyon csodálok, Loreena McKennitt (kelta ihletésű, rockkal kevert világzenét játszik - a szerk.). Egy nagyon furcsa zene, és a dallamok, amiket kitalál, annyira gyönyörűek... Gyönyörű zene, ha még nem hallottál róla, azonnal meg kell hallgatnod.Nevermore

Ismerem a lemezeit...

Akkor jó. A Book Of Secrets az valami... valami... (nem találja a szavakat) Az egyik álmom, hogy valaha rábírjam, énekeljen egy lemezünkön. Az csoda lenne. De szerintem nem szereti a metalt.

Fene tudja, néha azért van torzított gitár elrejtve a dalaiban...

Lehet, de tudod, hogy van ez, a zenészek akik nem ismerik ezt a műfajt, azt hiszik, a metal valami gusztustalan, undorító, piszkos dolog. Egyszer Van, a dobosunk találkozott Jeff Martinnal, A The Tea Party énekesével. Ők egyébként az egyik kedvenc rockbandám. Szerintem nagyon jók. Szóval, Van találkozott vele, épp csak kezet fogtak, azt hiszem Stuttgartban volt mindez, ahol mi is játszottunk egy nappal azelőtt, és a többiek elmentek megnézni a The Tea Partyt, én sajnos nem tudtam velük tartani... Wow! (ugyanis a tetőről elkezdett ránk folyni az esővíz, így kissé szétugrottunk, majd miután biztonságba helyeztük magunkat, újra nekikezdett) Szóval, a fickó ránézett Vanre, és morcosan megkérdezte tőle: “Te is amolyan metálos csávó vagy, nemde”? Szóval, totális seggfej volt. Sebaj, még mindig szeretem a bandát azért. (nevet)

Vannak cikis lemezeid is?

(nevet) Nem igazán...

Szóval semmi cikis? Semmi Eminem?

Fuck, no! Semmilyen rap zenét nem találsz a gyűjteményemben. Sehol. Az egyetlen album amin néhol valami ehhez közelítő dolog van, az egy Evanescence lemez. Az egy rendben levő album, de ez a maximum amennyire hajlandó voltam bemerészkedni a rap-spektrumba. Nekik is tán csak egy daluk van amiben valami ilyesmi hallható.

Mi volt egyébként az első koncert amit láttál életedben?

Black Sabbath és Van Halen együtt Seattle-ben. Gyilkos volt.

Hány éves voltál akkor?

Hű, nem tudom. Még suliba jártam, szóval valahol 18 körül lehetett.

Mikor gondoltál először arra, hogy zenész leszel?

Ahogy a méhből kipottyantam, hehehe.

Mindig énekes akartál lenni?

Igen. Olyan házból származom, ahol édesapám folyamatosan énekelt. Én meg olyan akartam lenni, mint ő. Azt hiszem, ez nagyjából sikerült is. (nevet)

Mit szóltak hozzá a szüleid, mikor komolyabb kezdett lenni a zenélés?

Nagyon erősen támogattak. Mindig.

Akkor szerencsés voltál.

Nagyon. Tudom, és nagyon szeretem őket ezért is.

Meg szoktad mutatni nekik a zenéidet?

Édesapám sajnos már rég eltávozott közülünk... még azelőtt, hogy profi zenész lettem volna. De édesanyám, nos, nem hiszem, hogy a szó szoros értelmében hallgatná a zenémet, de követi, amit csinálok. Látott az MTV-n és teljesen kiakadt. Csináltunk egy klipet az Enemies Of Reality nótára és az amerikai MTV-n elég sokat nyomják. Többször is felhívtam a mamámat múlt héten, és mesélte, hogy (magas női hangot utánoz) “Az egész család látott téged az MTV-n!”... Szóval, nagyon izgatott volt emiatt.

Csomó szöveged a politikával kapcsolatos. Ennyire utálod az amerikai politikát?

Csak egy dolgot tudok mondani ezzel kapcsolatban. A “Bush” szó egyetlen szinonimája a “picsa”.

Nem akartál soha politikus lenni?

Nem. Azt meghagyom Bonónak (U2 énekes, mostanában politikai aktivista - a szerk.). Ő többet tud erről mint én.

Képzeljük el, hogy most 2023. október 5-e van, tehát pontosan 20 évvel később. Hogy nézel ki, mit csinálsz?

Rohadt öreg vagyok... Nem is tudom... Kopasz leszek, még mindig metalt hallgatok, tán még játszom is metalt... Szóval, öreg és kopasz leszek, talán kövér is, de még mindig ugyanaz a fickó.

Családot, gyerekeket szeretnél?

Egyértelműen, egyszer majd... Mindenki szeretne gyerekeket szerintem, végülis ezért vagyunk itt. Egyszerűen csak még nem találtam meg azt a nőt, aki kibírná az én bizarr tulajdonságaimat.

Én is épp hogy csak megtaláltam, szóval tudom, hogy nehéz a keresés... (elröhögcsélünk egy darabig ismét) Egyébként, számodra milyen egy tökéletes nap?

Egy tökéletes nap... Hmmm, nem tudom, istenem... Otthon ülök, esik az eső... Ülök otthon a macskámmal, Drew Barrymore kopog az ajtómon, és megkérdezi, megkefélném-e... Őt ráadásul a macskám is szereti. (kezd röhögésbe fulladni a beszélgetés)...

Oké, asszem, imádjuk ezt az interjút... Arra nézve vannak már elképzeléseid, mit csinálsz majd, ha hazaérsz erről a turnéról?

Azt hiszem, hazaérek, és csak úgy elleszek egy kicsit. Pihenek. Lemegyek a bárba, ahol dolgoztam, találkozom a barátaimmal, mert ők nagyon hiányoznak... Azt hiszem, a legelső az lesz, hogy lemegyek a bárba meg a vendéglőbe ahol dolgoztam, beköszönök mindenkihez, iszom velük egyet... Aztán meg hazamegyek, és elbújok pár napra. Bezárom az ajtót és elbújok mindenki elől. Ja, és tévét nézek. A turnén nincs tévé. Persze a tévé gonosz... Szóval nem nézem sokáig.

Ó, tudom... Most olvastam egy Amerikai Istenek című könyvet (Neil Gaiman tollából), abban is erről van szó többek között, a tévé egy gonosz istenség és minket akar...

Bizony, gonosz! Ez igaz! A tömegek ópiuma.

Az utolsó kérdés, amit lassacskán mindenkitől megkérdezünk, hülyébbnél hülyébb válaszokra vadászva: Mi az élet értelme?

Semmi.

Hehe, ez a legjobb idáig! (ismét röhögés)

Itt szép lassan lejárt a szalag, bár mi még beszélgettünk erről-arról. Többek között megtudtuk, hogy Warrel is félig orosz, anyai ágon. A nagyszülei oroszok, bár édesanyja már az Államokban született – tán innen a vodka szeretete - és gyerekkorában a nagymamájával beszélt utoljára oroszul. Pár órával később meg következett az Év koncertje.

További fotók:
Nevermore

 

Hozzászólások 

 
#1 Verebélyi Gábor 2021-05-14 13:50
Sziasztok!
Fura dolog így közel húsz év távlatából visszaolvasgatn i ezeket az interjúkat Warrel-lel. Ma épp 2021. 05. 14. van, péntek, ülök az irodában, ilyenkor már hazavágyik az ember, képtelenség odafigyelni a munkára. Odakinn komolyan el van borulva és esik az eső. Hogy is jutottam el idáig? Összegyűjöttem az egy órás hazaútra a Nevermore összes bónusz dalát, és azokat a dalokat is, amelyekben közreműködött Warrel. Nagyon sokat nem is ismerek közülük. Aztán olvasgattam egy keveset Róla, közben volt egy Szilvi-féle link, és most itt vagyok. Mindjárt megnézem a Grungery-t is, mert ott is emlékszem egy Seattle-ben készült interjúra, Jimmel, valami Twin Peakshez kötődő étteremben... Asszem, valami pitét dicsértek agyon!

Nagy kár, hogy sosem lesz már újabb dal, amiben énekel. És sosem látom már a színpadon...

Szép hétvégét Mindnyájunknak!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.