Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nemesis: „A saját utunkat járjuk”

NemesisA székesfehérvári Nemesis (Thorday Ákos ének, Fábián Zoltán: gitár, Pethe György: bgitár, Nagy György: billentyű, Szerecsen Mihály: dob) több kiváló és mégis érdemtelenül sikertelen progresszív csapat romjaiból alakult, mint az már ismeretes. A mostanában megjelent első albumukkal remélhetőleg népes táború értő fülre talál igényes muzsikájuk, melynek bemutatását egy több zenekaros turné is kísérte az ország több pontján. Többek között erről is kifaggattuk Thorday Ákos énekest.

Tulajdonképpen hogyan akadtatok véglegesen egymásra, miként született meg a Nemesis?

Egy telefonbeszélgetés alapján, amikor Gyuri újságolta, hogy ő és a Fábi kiszálltak a Wellingtonból. Először projektnek indult, de az első találkozásunk után kiderült, hogy itt valami sokkal komolyabb fog születni. A dobos egy régebbi jó ismerősöm, aki igencsak képzett és tehetséges.

Úgy tudom először szerzői kiadásban gondolkodtatok az albummal kapcsolatban, később találtatok szponzort. Hogy is történt mindez?

A szerzői kiadás megmaradt, csak időközben találtunk szponzorokat, akik segítségével könnyebben ment a kiadása az anyagnak. Szponzoraink a Safetrend Kft. és a Gabonatrans, személyesen Raboczki Péter és Gulyás Lajos, akik a támogatáson kívül a zenekar "belső", ill. "külső" menedzselését is végzik. Az album terjesztője a Hammer Records.

A dalok teljesen frissek, vagy akad köztük olyan, amelyik már régebben "porosodik" a fiókban?

Természetesen új dalokról van szó. Az albumon hallható alkotások '97 novembere és '98 májusa között születtek. Vannak a nótákban persze olyan részek, amelyek már régebb óta, úgymond porosodott valamelyikünk fiókjában, de csak akkor vettük most is elő, ha a hangulat úgy kívánta.

Milyen sikere van a most zajló turnétoknak? Milyen volt a hozzáállása a klubok szervezőinek az ötlethez?

A többiek részéről nem tudom milyen, de a mi részünkről sikeres. Az igazat megvallva kevés helyre tudtunk eljutni, ennek a "turné"-nak a keretében, mert a klubszervezők paráznak, az ekkora mennyiségű zenekarnál ugyanis minden csapat valahogy csak oda kell, hogy jusson és az ingyen nem megy. Négy zenekarnál ez nem éppen egy gyenge összeg.

Budapestre is eljut valamikor a turné?

A budapesti koncert így négy zenekarnál még bizonytalan. Az E-klub olyan feltételeket mondott (persze teljesen jogosan, mert ingyen az a hely sem működik), hogy annak hallatán majdnem lenyeltem a telefonomat. De nem gond, majd a tavaszi turnén bevállaljuk.

Lesz angol nyelvű verziója a daloknak és ezzel külföld felé nyitás?

Lesz angol nyelvű változata a lemeznek és meg is csináljuk, tehát ki is adjuk. Lesz külföldi terjesztő is, de még nem mondok semmit, mert nem publikus az információ.

A koncerteken nem játszotok Unicum States, Jericho dalokat?

Azok lezárt történetek, úgy voltak szépek és jók, ahogy voltak. Nem játszunk semmi régi, mint ahogy feldolgozást sem és nem is fogunk. Épp elég feladatunk van, az új és meglévő dolgokkal foglalkozni, csiszolgatni és írni, úgyhogy nincs időnk és kedvünk sem visszanézegetni.

Elég régóta vagytok a szakmában, fel tudjátok mérni a lehetőségeket. Mi az, amit ettől az albumtól, a zenekartól, a jövőtől vártok?

Az, hogy régóta csináljuk, az csak a rutin szempontjából jó, de az előadásokat mi sem tudjuk kiszámítani elsőre. Most úgy néz ki, hogy a terveink igazolódni látszanak, mert elég jól fogy az album. A terjesztés országos, úgyhogy mindenkihez eljut, aki meg szeretné venni. A zenekarral nincs semmi különleges tervünk, koncertezünk, turnézunk, írjuk a következő anyagot, egyszóval zenélünk.

A zene és a szöveg csapatmunka eredménye vagy van kimondottan zene- ill., szövegfelelős a zenekarban?

Általában közös munka terméke az amit csinálunk, de nem titok, hogy javarészt Fábi hozza a témákat. Ehhez aztán hozzárakjuk vagy elvesszük azt ami szükséges és ezután közösen hangszereljük. Az énektémákat én szoktam kidolgozni. A szövegírás is közös munka eredménye, de ezen csak Fábi és én osztozunk.

A dalszövegeitek nem kifejezetten emészthetőek első hallásra. Milyen témákkal foglalkoznak a dalaitok? Van valamilyen konkrét "üzenete" a zenekarnak?

Inkább érzésekről írunk, tehát konkrét "üzenete" nincs, legfeljebb annyi, hogy gondolkozz el rajta és éld bele magad.

Szerintetek van esély arra, hogy a mostanában zajló progresszív turné lendít valamit a résztvevő zenekarok helyzetén?

A mi helyzetünkön biztos, hogy sokat lendített, már csak akkor is, ha azt nézem mennyi kazit és CD-t adtunk el és mennyien láthattak bennünket, hisz csak mostanában kezdtünk el koncertezni. Remélem a többi zenekar helyzetén is javított ez a pár közös buli.

A turné lezajlása után akartok még koncertezni vagy pedig nekiálltok a következő album megírásának?

Természetesen folyamatosan koncertezünk '99 szeptemberéig. Akkor stúdióba megyünk és felvesszük az új anyagot, amit folyamatosan írunk, csiszolgatunk. Télen egy-két koncert lesz erre-arra, utána tavasszal turnéra megyünk, vagy egy másik csapattal közösen vagy önállóan valamilyen vendégcsapattal. Hogy kivel még nem tudjuk, de nem titok, hogy lehet jelentkezni akit érdekel ez a lehetőség. Javarészt saját hangosítással és fénnyel, úgyhogy a hangzás mindenhol jó lesz. Nyáron jönnek aztán a fesztiválok. Úgy néz ki, elég sok helyen fogunk játszani. Tehát '99-ben már saját utunkat járjuk. Addig is üdvözöljük a Shock! olvasóit és várunk mindenkit a koncertjeinkre.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.