Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jani J. Szentkirályi & Atma Anur: inspiráló nemzetközi együttműködés

0119janiatma1Jani J. Szentkirályi, azaz Szentkirályi Jani neve leginkább a Mobilmániából és a RockBandből lehet ismerős, ahonnan évek sikeres és gyümölcsöző együttműködését követően tavaly nyáron távozott. Az erdélyi születésű Jani ezekben az években a hazai hard rock színtér egyik legvirtuózabb, legmarkánsabb stílusú szólógitárosaként tette le a névjegyét, legközelebbi kiadványa pedig egy Atma Anurral közösen megírt és rögzített EP lesz. A boszorkányos képzettségű ütőst aligha kell bárkinek is külön bemutatni, hiszen a világ egyik legkeresettebb session-dobosaként Jason Beckerrel, Tony MacAlpine-nal, Richie Kotzennel és ezer más élvonalbeli muzsikussal zenélt azok lemezein (nem mellesleg pedig egy másik kiváló magyar gitárossal, a K3-as Kállay Jánossal is közösen dolgozik mostanában). Janit és Atmát a közös projektről kérdezgettük.

Hogyan ismertétek meg egymást, és honnan jött az ötlet, hogy közösen zenéljetek?

Atma Anur: Ha emlékezetem nem csal, Jani vetette fel, hogy dolgozhatnánk együtt az új anyagán. Bár személyesen akkor még nem találkoztunk, de az anyag meghallgatása után úgy éreztem, hogy ez egy inspiráló együttműködés lenne számomra is, mivel már igyekszem csak olyasmiket elvállalni, amiket valóban élvezek is. Sokat beszélgettünk, s ez alatt egyre jobban megismertük egymást, amiből szép lassan barátság is szövődött, menet közben pedig az is kiderült, hogy nagyon sok dologban egyforma a véleményünk és a meglátásunk. Sokkal jobban beszél angolul, mint hiszi magáról! (nevet)

Jani J. Szentkirályi: Még 2010-ben küldtem egy ötszámos demót Mike Varney-nak a Shrapnel Recordsnál, aki annak meghallgatása után rögtön azt javasolta, hogy forduljak Atmához. Így is tettem, elküldtem neki a dalokat, a pozitív válasz után pedig egyre többet és jobbakat beszélgettünk, valamint megindult a szisztematikus közös munka is a dalokon, illetve a közben feljövő közös ötleteken egyaránt.

Milyen albumokról ismerted korábban Atmát, mely lemezeit szereted a legjobban azok közül, amelyeken ő játszik?

Jani: Az első élményem Atmával a számomra örök referenciának számító Speed Metal Symphony lemez volt a Cacophonytól, majd rögtön ez után a Jason Becker-féle Prepetual Burn. Mivel Atma száznegyven nagylemeznyi munkássága olyan hatalmas és sokrétű, és oly sok kiváló művészt ölel fel – Cacophony, Jason Becker, Tony MacAlpine, Greg Howe, Richie Kotzen, hogy csak néhányat említsek –, az igazat megvallva nagyon nehéz kiválasztani bármilyen „leg"-et. De számomra nyilván a Cacophony és Jason Becker lemezek jelentették a legnagyobb vonzerőt és megtiszteltetést.

0119janiatma2Atma, úgy tűnik, hogy kedveled a magyar zenészeket, hiszen nagyjából egy időben két magyar gitárossal is közösen dolgozol, ráadásul még a nevük is ugyanaz...

Atma: Vicces, hogy mindkettejüket ugyanúgy hívják, de végül is a dolog számomra roppant egyszerű, mivel mindig szeretek együtt dolgozni jó zenészekkel, teljesen függetlenül attól, hogy hívják őket, vagy honnan jöttek. Semmi más nem számít, csak az, ami megszólal. Mindazonáltal hozzá kell tennem, hogy nagyon sok kiváló zenészt találtam Közép- és Kelet-Európában, amióta eljöttem az Egyesült Államokból, különösen gitárosokat. És ez remek dolog. Jani és János mindketten nagyszerű emberek és kiváló zenészek, lehet itt gond bármivel is?

Hogyan emlékeztek az első személyes találkozásra? Mik voltak egymásról az első benyomásaitok?

Atma: Személyesen először Marty Friedman 2011-es koncertjén találkoztunk Budapesten, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Jani megmutatta nekem Budapestet, és Martyval is jókat lógtunk együtt, továbbá nagyszerű új embereket ismerhettem meg Jani barátai közül. És Jani zenéje... Remek a soundja, nagyon jó a játékérzete, és izgalmasan gitározik. Szeretek jó zenéket játszani, szeretem a progresszív rockot és a fúziós stílusokat is, és Janiban megtaláltam a lehetőséget, hogy megmutassam a saját világomat, miközben az én világom is megtalálta a helyét az ő dalaiban. Nem utolsósorban a közös munka örömöt és boldogságot ad, ami számomra nagyon fontos.

Jani: Mindig mosolygok, amikor eszembe jut az első találkozásunk, kezdve a Marty koncertjén töltött feledhetetlen időtől az egyik legkedvesebb gitárosommal való közös lazuláson át egészen a keverés megkezdéséig, egy csodálatos kaland és egy igazán őszinte baráti lazulás volt ez az egész. De az igazán izgalmas és még kellemesebb csoda az volt, amikor elkezdtük a keverést az első dalon, a Canon Rockon. Atma egy ENERGIABOMBA, szó szerint! Fegyelmezettsége és mániákus precizitása szinte sokkolt, persze pozitív értelemben. Ekkor döbbentem rá, hogy a jóisten ismét kegyes volt hozzám, mert végre a legjobbak közül dolgozhatok valakivel. Atma fanatizmusára és zenemániájára jellemző, hogy mindig ő ment aludni utolsóként, miközben elsőként kelt fel. Vicces történet, hogy a Marty-féle estén én már kidőltem, az utolsó emlékképem, hogy még nyüzsög és csinálja a dolgait, reggel pedig az volt az első kép, hogy már keveri a dobsávjait... (nevet) Nos, e pár nap alatt szinte magától értetődő szoros barátság szövődött kettőnk között, ami a mai napig is stabilan fennáll.

Mik Jani legmeggyőzőbb tulajdonságai számodra? A korábbi zenei partnereid közül kivel tudnád rokonítani a vele közös játékot?

Atma: Janiban az a legnagyszerűbb, hogy kiváló ember, és zeneileg is abszolút komolyan veszi, amit csinál, csakúgy, mint az életben általában is mindent. Számomra ezek a legfontosabb és a legtiszteletreméltóbb dolgok, amik csak számítanak. Rendelkezik egy bizonyos képességgel, amellyel a legtöbb zenei kiválóság szintén rendelkezett, akikkel valaha is játszottam, ez pedig nem más, mint hogy átéli a zenét. A zene legmélyén rejlő öröm és boldogság kifejezése különleges, de egyszerű összetevő, ami számomra a zenélés alapját jelenti, és csakis a legnagyobbakra jellemző képesség. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Jani a zenészi tehetsége mellett nagyon nyitott gondolkodású is.

0119janiatma3

Nagyon elfoglalt vagy, biztos vagyok benne, hogy rengeteg felkérést kapsz különböző zenei projektekhez. Hogyan találsz időt ezekre, és mi alapján döntöd el, hogy eleget teszel-e például egy ehhez hasonló meghívásnak?

Atma: Mint mondtam, számomra mindig az az első szempont, hogy a zene jó legyen. A döntéseimet ez alapján hozom meg, az emberi kapcsolatok és a barátság csak ez után következik. Mivel jelenleg is és az elmúlt időkben mindig is professzionális zenészként dolgoztam, volt is lehetőségem arra, hogy jó zenéket játsszak jó zenészekkel. Ha tetszik a hangzás és a zene lüktetése, mindig jön a késztetés, hogy játsszunk.

Hogyan készültek a dalok, milyen módszerrel dolgoztok rajtuk?

Jani: Bár a korábbi demóimmal kezdtünk, rögtön megosztottam Atmával a további zenei ötleteimet is, és ettől kezdve már közös gondolatok és elképzelések mentén haladtunk tovább. Már csak azért is, mert Atma szinte mindent megváltoztatott ritmikailag! (nevet) Briliánsak és nagyon inspirálóak a gondolatai és az ötletei. Ahogy viccesen szoktuk egymás közt mondani, ezek a Berklee-sek másképp gondolkodnak zeneileg! (nevet) Szóval nincs rögzített munkamódszer, egyszerűen csak megosztjuk az ötleteinket, és belevágunk. Itt kell megemlítenem azt is, hogy Atma részt vett a dalok megírásában is, valamennyinél társszerző.

Zeneileg miként jellemeznétek a dalokat?

Atma: Ha a dobolás oldaláról nézzük, azt kell mondjam, ezekben a dalokban benne van mindaz a groove és kreativitás, amit bárki azonnal felismerhet és élvezhet, aki csak szereti a stílusomat.

Jani: Biztos vagyok benne, hogy aki szereti a gitárzenét és azon belül a shred-típusú dolgokat, rögtön kedvelni fogja az anyagot. Néhány helyen egy kicsit progos beütésű, máshol neoklasszikus a zene, de vannak lassabb, melankolikusabb részek és frázisok is.

0119janiatma4

Miként kerül a képbe Pietro Trevisan basszusgitáros?

Atma: Steve Saluto olasz gitáros/zeneszerző projektje kapcsán ismerkedtem meg vele, együtt dolgoztunk legalább három lemezen, csakúgy, mint néhány élő alkalommal is. Janival kipróbáltunk néhány basszert, továbbá javasoltam neki, hogy vegye számításba Pietrót az élő koncertek szempontjából is. Lényeg a lényeg, hogy minden nagyszerűen szól ezzel a hármassal: Pietro tökéletesen érzi azt az egyszerű groove-os alapot, ami ide kell.

Mit kell tudni a készülő EP-ről? Lesz-e folytatás, lenne-e értelme pár koncertnek?

Jani: Az EP-n öt dal szerepel majd, és jelenleg úgy fest, hogy magyar kiadója lesz. Folytatás? Naná! Élőben is mindenképpen akarjuk majd játszani a dalokat, és emellett folytatni újabb felvételekkel is.

Atma: Remélem, összegyűlik majd egy teljes CD-nyi anyag, és lesz sok élő buli is.

Milyen egyéb projekteken dolgoztok mostanában?

Atma: Sokfélén különböző európai és dél-amerikai zenészekkel, miközben az első szóló CD-m befejezése is közeledik, és már a másodikat is írom... Szóval sok az elvégzendő feladat! Emellett az utolsó simításokat végzem a ritmuselméleti könyvemen, szóval próbálom elfoglalni magam, amennyire csak lehet, ez tart kreatívan... Szeretnék annyit hátrahagyni mindabból, amit a jóistentől kaptam, amennyit csak lehet.

0119janiatma5Jani: Jelenleg nem dolgozom semmi máson, leszámítva egy-egy stúdiómunkát. Például rögzítettem két dalt egy román pop-rock előadónak, Alina Alensnek.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Jani: A Speed Metal Symphony a Cacophonytól, a Dream Theatertől az A Dramatic Turn Of Events, és a Whitesnake-től a 1987.

Atma: Az Impressions John Coltrane-től, az Inner Mounting Flame a Mahavishnu Orchestrától és az Are You Experienced Jimi Hendrixtől.

Mi az élet értelme?

Atma: Szépség, szerelem, veszteség... Béke, düh, zene... Szenvedély és megbocsátás. Megérteni, hogy mindnyájan ugyanazon az időn és lehetőségen osztozunk. Hasznosat és értékeset alkotni a tehetségből, amit kaptál, hálával és örömmel megélni minden helyzetet, amit az élet ad neked. Az élet arról szól, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz és Istenhez.

Jani: Atma válasza szinte mindent felölel, így én is teljes mértékben azonosulok vele.

A projektről bővebbet Atma Anur weboldalán, illetve Jani facebookos oldalán lehet megtudni.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 kamikaze 2014-01-22 00:53
Köszi! Gondban vagyok ezzel a második nótával, mert akarnám dicsérni, de nem megy. Ugyanazt érzem, mint az első dalnál, annyi különbséggel, hogy itt inkább Becker hatása dominál. 2:48-tól kezd érdekesebb lenni a muzsika, addig jobbára beckerizmus van, de sajnos aztán olyan hirtelen vége is lesz az egésznek. És a keverése is gyengébb, mint a Canon Rocké. Lehet persze, hogy rosszul látom, de majd a közönség úgyis eldönti. Csak ismételni tudom a korábbiakat, hogy az egyediség megtalálása szerintem a legfontosabb, anélkül nehéz ügy. Gitárosok ezrei próbálnak kitörni világszerte a mezőnyből, de csak nagyon keveseknek sikerül. A stílus alapvetéseit 25-30 éve megalkották, azon belül szinte lehetetlen újat mutatni. Ennek a zenének jelenleg nagyon kicsi a rajongótábora, Friedman pesti koncertjén is voltunk vagy 250-en, pedig ő világsztár. Azért drukkolok és figyelem a történéseket!
Idézet
 
 
+2 #3 Jani J. Szentkiralyi 2014-01-21 16:36
kamikaze, itt még egy dal :)
https://soundcloud.com/atma-anur/atma-anur-triumphs-march-jani
Idézet
 
 
+4 #2 Jani J. Szentkiralyi 2014-01-19 23:38
English/Angol
http://atmaanurlegacy.wordpress.com/2014/01/19/atmainterview/
Idézet
 
 
+6 #1 kamikaze 2014-01-19 11:36
Köszi az interjút, érdekes! Többek között az ilyenek miatt (is) szeretem olvasni a Shock-ot.

A linkelt nóta elsőre kissé olyan (és most szigorú leszek :)), mintha egy kiadatlan újkori Friedman darab lenne. Alapjában véve kellemes hallgatnivaló, de talán túlságosan is előjönnek benne az interjúban is emlegetett hatások. Marty mellett MacAlpine és több helyen Becker is befigyel. Ezért összhatásában engem a legjobban Joey Tafolla Out Of The Sun lemezére emlékeztet, már az egyediség szempontjából. Ugye azt is teljesen áthatotta MacAlpine szelleme, mintha valójában az ő 3. szólóalbuma lenne, csak JT gitározta fel. Persze tudom, hogy Tony is játszott és szerző is volt azon a lemezen, de akkor is. Szóval kicsivel több egyediség kéne Janinak is ebben a projektben (feltételezve, hogy a többi dal is ilyen), kb. úgy, mint ahogy pl. Jeff Loomis is ápolja Becker örökségét a saját albumain. Technikailag természetesen ,,rendben van" az egész, csak ez a plusz hiányzik a tökéletességhez , amúgy persze kíváncsian várom!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.