Shock!

szeptember 27.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

D Generation: „Régen is a Facebook-jellegű elszigeteltségről énekeltünk”

A D Generation a Ramones, New York Dolls-féle New York-i iskola talán legkiválóbb '90-es évekbeli képviselője, akik melankolikus punk'n'rolljukkal nem tudtak, sőt, valószínűleg nem is akartak beilleszkedni az akkoriban csúcson lévő napfényes, kaliforniai neopunk hullámba. Három remekbe szabott lemezük így csupán kultikus státuszba emelte a bandát. Az előző évtized végén bekövetkezett feloszlást követően egyik tag sem tudta szólóban megközelíteni a D Generation teljesítményét, így aligha meglepő, hogy náluk is eljött az újjáalakulás ideje. Richard Bacchus, a zenekar egyik fő dalszerző-gitárosa minden felmerülő kérdésünkre türelmesen válaszolt, sőt, rezzenéstelen arckifejezéssel még néhány emlékezetes rock'n'roll sztorit is előadott.

2011 végre elhozta a régóta várt D Generation újjáalakulást. Kitől jött az ötlet?

A madridi Heart Of Gold Productions főnöke, David jó barátunk, ő keresett meg minket, és meghívott a Spanyolországban tartandó Turborock fesztiválra, ahol ráadásul főbandaként léphetünk fel. Úgy gondoltuk, ha már úgyis összeállunk arra a két bulira, akár egy teljes turnét is összehozhatunk. (Ez a fesztivál szeptember 2-3-án zajlott le – a szerk.)

Vagyis teljesen görcsmentesen jöttetek össze megint? Mennyire maradtatok barátok azokban az években, amíg a D Generation szünetelt?

Mind ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoztunk egészen addig, amíg öt évvel ezelőtt el nem költöztem New Yorkból az észak-karolinai Raleigh-be. De azóta is sokszor turnéztam együtt Jesse (Jesse Malin énekes) zenekarával. Egyébként a mostani próbáink alapján úgy gondolom, jobban fogunk szólni, mint annak idején.

Mire számíthatnak a rajongók a koncerteken, milyen hosszú programmal készültök? Fogtok a Through the Darknessről is játszani, vagy csak az első két lemez kerül terítékre? (Bacchus a harmadik lemez előtt kilépett a bandából.)

Egy-két órát fogunk játszani, és ebbe a vetítés és a talkshow még nincs is benne. Az első két lemezről sok minden előkerül majd, illetve meg kell tanulnom néhány számot a Through The Darknessről is.

Vetítés és talk show?

(nevet) Csak poénkodni akartam. De persze szíves-örömest találkozunk a rajongóinkkal, némi testnedv-csere is szóba jöhet azokkal, akik erre pályáznak. Csibészek vagyunk még mindig, általában mindenre nyitottak, pláne, ha kockázatos vagy veszélyes.

Nézzünk akkor néhány olyan kérdést, amelyekre kíváncsiak lehetnek a D Generation fanatikusok. Szerinted melyik a legfontosabb D Generation dal? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy melyik közelítheti meg a Nso Way Outot?

A legfontosabb D Generation dal a Frankie, aminek a témája, a hangzása és a dalból áradó energia a legtökéletesebben foglalja össze a bandánk lényegét.

Sokan érzik úgy, hogy egyik D Generation lemez hangzása sem szolgáltatott igazságot nektek. Jesse pár éve azt mondta, hogy csak a korai kislemezeitek, meg talán a No Lunch lemez néhány száma adta vissza az élő teljesítményetek páratlan energiáját. Te mit gondolsz erről?

Az biztos, hogy a banda élőben mutatta meg az igazi erejét. A lemezeink általában sajnos túlproducereltre sikerültek. Jobb lett volna, ha élőben vesznek fel minket, és elfelejtik az overdubbingot. De nem akarom a producerekre kenni a dolgot, mi ragaszkodtunk ehhez. Ráadásul Ric Ocasek (The Cars gitáros/énekes, Bad Brains, Weezer, Bad Religion lemezek producere) sajnos nem engedte, hogy kellőképpen lealjasodjunk a stúdióban, ez bizony hatalmas hiba volt!

Igaz, hogy annyira pocséknak találtátok a Chrysalisnél kiadott debütalbumotok hangzását, hogy a masterszalagot a CBGB's előtti csatornába hajítottátok?

Valójában elégettük, a hamvakat pedig felszippantottuk.

Mi a helyzet az olyan ritkaságokkal, mint a korai kislemezek, illetve a ki nem adott anyagokkal, az Age Of Confusionnel, a Never Gonna Marryvel és a többivel? Nem akarjátok esetleg az összes ilyen cuccot összegyűjtve kiadni?

Már beszéltünk erről, szerintem szuper lenne! A második lemezünk No Lunch volt, ez meg lehetne Lunchboxset!

Alig várom, hogy belekóstoljak! Tulajdonképpen miért léptél ki a D Generationből 1997-ben?

Összehoztam egy Vasquez nevű bandát a Death Breath basszerével, Jim Heneghannel, és adtunk egy koncertet is. A Lower East Side összes jó arca ott tolongott, és mindenki belénk zúgott. Másnap a többiek azt mondták, felejtsem el a Vasquezt, a dalaimat csakis a D Generation veheti majd fel. Arra gondoltam, vicces lenne nemet mondani nekik, így hát nemet mondtam. Igazság szerint ekkorra már elegem lett a D Generationből. Nem vettek már komolyan, és én is más szemmel kezdtem rájuk nézni. És már majdnem sikerült tönkretennünk a köztünk lévő baráti kötelékeket is. Ki kellett lépnem ahhoz, hogy barátok maradhassunk.

A Through The Darkness nyitószáma, a Helpless verzéi eléggé konkrétan hasonlítanak a legendás Cheap Trick sláger, a Surrender verzéire. Szerinted a dalt író Jesse tudatosan nyúlta le a témát? És ha már itt járunk, milyen más Cheap Trick számokat ajánlanál Jesse-nek hasonló célra?

Hát tudod, erre én azt mondanám, nézzük inkább azt, hogy a Cheap Trick mennyit lopott annyit annak idején olyan '60-as évek-beli brit bandáktól, mint a The Move vagy a Wizzard.

És egyébként mi a véleményed a nélküled készült Through The Darknessről?

Sajnálom, hogy nem lóghattam együtt a Tony Viscontival (a lemez producerével, aki klasszikus Bowie és Bolan lemezek producereként szerzett nevet magának), ugyanis számomra mindig is Marc Bolan volt a legnagyobb kedvenc a popsztárok között.

Melyik a kedvenc D Generation dalod azok közül, amiket nem te írtál?

A Too Loose.

Szerinted melyik dalodra fognak a legtöbben emlékezni?

Remélem, hogy a Capital Offenderre, arra ugyanis tényleg nagyon büszke vagyok.

Minek a hatására született?

Egy reklámzenéket író arc anyagán dolgoztam hangmérnökként, aki másodállásban nagykiadós rappereket próbált angol nyelvtanra okítani. Ő mesélt arról, hogy a tanítványai egy része nem tud se írni, se olvasni. Akkoriban éppen nagyon le volt törve a fickó, ugyanis az egyik tanítványát letartóztatták: egy elfuserált rablási kísérlet során sikerült lepuffantania egy italbolt-tulajdonost. Rakim hatására egyébként próbáltam egy kis hip-hopos ütemet vinni a szövegbe.

Mit gondolsz Jesse szólólemezeiről?

Nagyon szeretem őket, különösen a Fine Art Of Self Destructiont. De az új, a Love It To Life is gyilkos jó lett. A Disco Ghettót például tök sokat hallgatom. A The Heatet is nagyon szeretem. A legutóbbi szólóturném során a basszerem, Jimbo sokszor betette a Bellvue lemezt, ami szerintem igazán különleges hangulatú, fasza kis lemez lett, kicsit olyan, mintha egy korábban ki nem adott D Gen lemezt hallgatnék.

Elég komoly szereped volt egy másik kultikus New York-i banda, a NY Loose korai dolgaiban, hiszen társszerzője voltál ez első két kislemezüknek és a Loosen Up EP egyik számának is. Hogy tetszett annak idején a később kijött nagykiadós lemezük?

Szerintem jól sikerült, legalábbis amit hallottam róla, az alapján jónak tűnt.

Brijitte-tel (Brijitte West, az NY Loose szőke énekesnője, Richard barátnője volt sok éven át) tartod még a kapcsolatot?

Áldás vagy átok, meg nem mondom, de az biztos, hogy Brijitte-tel ma is összeköt egyfajta vérszövetség. Amikor megismerkedtünk egymással, mindketten nagyon fontos pontján jártunk az életünknek, innen e különleges kapocs. Nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok elmagyarázni, mit takar ez, de talán az olvasók egy része így is megérti. Ugyan már nem hívogatjuk egymást, és nem szoktunk találkozni sem, de a legmélyebb tisztelettel és szeretettel ismerjük el a másik létezését.

A '90-es évek elején ti ketten alapítottak egy Viva La Wattage nevű bandát, amelyben olyan jól ismert alakok is megfordultak, mint például Dee Dee Ramone. Mesélnél valami jó sztorit róla?

Történetünk idején Dee Dee pont abbahagyta a tonnányi antidepresszáns szedését. Augusztus közepe volt, a St. Marks tér környékén lógtunk, és egymás után ittuk a méregerős kávékat. Mindketten kibaszottul fel voltunk pörgetve, és egyszer csak látjuk, hogy közelít egy csodabogár, aki öltöny-nyakkendőben valami olyasmit kajabált, hogy indulni akar az amerikai elnökválasztáson. Amikor meglátott minket, elkezdett ordítani: "Hé, mindenki nézzen ide! Dee Dee Ramone is engem támogat, így tutira én leszek az elnök!" Mire a szokás szerint félmeztelen Dee Dee torkon ragadta a srácot, felemelte fél méterre a levegőbe, nekilökte egy vaskapunak és azt kérdezte tőle: "Mit szeretnél, hogy törjem el a nyakad, bazmeg?" Valahogy sikerült lebeszélnem Dee Dee-t arról, hogy kinyírja a fickót, úgyhogy leengedte a földre, majd folytattuk a sétánkat, mintha mi sem történt volna. Egyszer csak Dee Dee felém fordul, és azt kérdezi: "Miért történnek velem minden áldott nap ilyen dolgok?" Ezt a szövegét aztán fel is használtam aztán a Waiting For The Next Big Parade-ben, amit teljes egészében Dee Dee ihletett.

Hát ez nem semmi... Annyi ilyen élményed lehet, nem akarod megírni az életed történetét?

Attól tartok, ezeket a sztorikat maximum csak egy feszítővassal lehet kipattintani majd a hullamerev koponyámból. Addig is esetleg ugorj át a blogomra, ahol egy igazi rock'n'roll naplót olvashatsz.

Ha már rock'n'roll, ismersz olyan európai csapatokat, mint a The Wildhearts vagy a Backyard Babies? Ha igen, mit gondolsz róluk?

Dregen egy földre szállt isten. Ugyan személyesen nem ismerem, minden lenyűgöz, amit csak csinál. Számomra ő a tökéletes rocksztár, tervezni se lehetne jobbat nála. Ginger pedig a legjobb barátommal és testvéremmel, Sami Yaffával játszott nemrég Michael Monroe csapatában, eszerint biztos nagyon jó zenész, hiszen Sami mindig csakis a legnagyobbakkal zenél együtt.

Akkor azt ajánlanám, hogy legalábbis a The Earth Vs. Wildhearts lemezt hallgasd meg egyszer...

Köszi, meg fogom.

Volt egy The Throbs nevezetű izgalmas New York-i banda, akik a '90-es évek elején kiadtak egy lemezt, majd nem sokkal utána feloszlottak. Ginger is megfordult itt (pár napig...), és a későbbi NY Loose, majd Faster Pussycat basszer, Danny Nordahl is játszott náluk. Ismerted őket akkoriban, ugyanazokban a körökben mozogtatok?

Az eredeti gitárosuk, Pete Trainor nagyon jó barátom. Danny pedig az egyik legviccesebb pofa, akit ismerek. Volt idő, amikor két, egymással szemben lévő boltban dolgoztunk a Nyugati 8. utcában. Akkoriban rendszeresen bűzbombát dobáltunk a másik üzletébe. Nagyon jók voltak, a ruhatáruk pedig kifejezetten pöpec volt.

Beszéljünk egy kicsit a szólózenekarodról is, a The Luckiest Girlsről is. Milyen zenét is játszotok is tulajdonképpen?

Súlyos, fájdalommal teli, bohém örömzene, ahol igazán önmagamat adhatom. Itt aztán kiélhetem a punkkal, boogie-val, blues-zal és funk reggae-val kapcsolatos beteges szenvedélyeim. Ebben a zenekarban senki sem szűrheti meg az ötleteim, ami kiborítja a basszeromat, viszont bejön a ritmusszekció maradékának. A szaxofonosunk, Danny Ray Sami Yaffa zenekarában, a Mad Juanában is benne van, így aztán előfordul, hogy a két csapat együtt lép fel. Ilyenkor Juanic Street Preachers néven futunk.

Rendszerint meg szoktam kérdezni az interjúalanyaimtól, hogy tűz esetén melyik öt lemezt mentenék ki először a házukból. Mivel azonban a D Generation baszerének több, mint 30 ezer lemezből álló gyűjteménye van, ezért a kérdésem most így szól: ha megtehetnéd, melyik öt lemezt nyúlnád le Howie Pyro-tól?

Egyetlenegy kellene csak: a The Ikettes Funkier Than A Mosquito's Tweeter című albuma.

Vajon hallhatunk még új D Generation lemezt?

Nem hiszem, hogy lenne értelme új lemezt csinálni. A feloszlás óta mindannyian továbbléptünk, zenészekként is sokat változtunk. Viszont ha most csak kaszálni akarnánk, azzal elárulnánk a banda lényegét. Fantasztikus emberekkel játszhatok együtt a D Generationben. Szerintem senki se vette észre, milyen sokszínű egyéniségek vagyunk mindannyian. Már a '90-es években olyan gondolatokat vetettünk fel, amelyek igazából csak most, a 21. században kezdenek szélesebb teret nyerni. Rendesen megelőztük a saját korunkat, csak meg kell hallgatni a lemezeinket, és világos lesz, miért mondom ezt. Már akkor a Facebook-jellegű elszigeteltségről, és az életüket a gép előtt töltő fura fazonokról énekeltünk. Nézz szembe hát azzal, amiről a Frankie szólt: "Csakis önmagad lehetsz!"

Mit vársz az év hátralévő részétől?

Nincsenek elvárásaim, de abban biztos vagyok, hogy egy hatalmas buli lesz az egész. Buli, móka, kacagás!

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Timár Attila 2011-09-10 15:04
Köszi :)
Állítólag jövőre jönnek rendes Európa-turnéra is, úgyhogy reménykedjünk ;)
Idézet
 
 
+1 #1 Dani 2011-09-10 01:19
Hatalmas riszpekt ezért a fasza interjúért!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.