Shock!

április 18.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Chinchilla: csak prémzene

ChinchillaÚgy tűnik, végre sínre került a német Chinchilla zenekar karrierje. A Metal Blade hathatós támogatásával éves rendszerességgel rukkolnak elő új lemezzel, és turnéfronton is jelentős előrelépés várható már a közeljövőben. Könnyen lehet, hogy a Shock!-nál is visszatérő vendégek lesznek, hiszen második alkalommal adtak most interjút nekünk.

2003-ra némileg módosult a csapat felállása, de a lendület nem tört meg, amit a Madtropolis című korong is bizonyít. Josh Häberle basszer (az egyik új tag) beszélt a magáról lemezről, az anyaggal kapcsolatos érdekességekről – és több más fontos dologról is...

Úgy tűnik, elég jól fut a banda szekere, ha ennyire hamar jelentkeztetek az új lemezzel a The Last Millennium? után...

Hát, lehet, hogy el se hiszed, de Udo (Gerstenmeyer), a gitárosunk már le is foglalta a stúdiót decemberre, hogy felvegyük a következő albumot! (nevet)

Ez valóban hihetetlen!

Nagyon gyorsan dolgozik! Tényleg lekötötte a stúdiót. Amikor kiléptünk a stúdióból az utolsó nap végén, ő már le is foglalta azt a következő lemezfelvételre, úgyhogy decemberben ismét megyünk.

És hová ez a nagy sietség?!

Nem is tudom, szerintem Udónak egyszerűen ez a munkamódszere. Így működik most a Chinchilla. Az évenkénti lemezkiadásra vagyunk berendezkedve, de amíg olyan dalokat tudunk írni, mint az új albumra, addig nem lehet gond.
Milyen volt a The Last Millennium? fogadtatása? Sikeresnek mondható a korong?
Igen jó volt a fogadtatása világszerte. Egyedül Amerikában nem fogták fel a szövegeink üzenetét – nem értem, miért. Szó szerint értelmezték a szövegeket. Elolvastam néhány ottani ismertetőt a lemezről, és mindegyikben az szerepelt, "na, itt egy újabb tipikus metal csapat, amely ördögökről meg démonokról énekel". Nem értették meg a szövegek mögöttes jelentését. De mindegy is, mert Amerika már nem egy hatalmas piaca a metal zenének. Mi inkább Európára összpontosítunk.

A rendszeres lemezmegjelenések alapján a Metal Blade is rendesen kiállhat a banda mellett.

Így van, remek munkát végeznek. Különösen most, hiszen rengeteg interjút adunk. Világszerte elviszik a hírünket. Épp tegnap este voltam fenn az Interneten, és nyolcvanhárom oldalt láttam, ahol hírt adnak az új albumunkról! Ez nagyszerű, tényleg szerencsésnek érezzük magunkat!

Néhány tagcserétek is lezajlott azért időközben. Miért alakult így, és mit kell tudnunk rólatok, új tagokról?

Artur (Diessner), a billentyűs 2002 májusa óta van a zenekarban. Ő Udo egyik legrégebbi barátja, vagy harminc éve ismerik már egymást. A Horrorscope albumon is játszott annak idején. Criss (Schwinn, dobos) tavaly június óta játszik itt, én pedig tavaly január óta, de tizenkilenc éve ismerem Udót. És hogy miért történtek a tagcserék? Az előző dobosnak és bőgősnek nem tetszett, hogy a Chinchilla ebbe a metalosabb irányba halad, ők inkább a hard rockos/progresszív vonalat tartották volna meg. A The Last Millennium? albumot már nem is szerették, és le is léptek. Úgy gondolták, sehová nem jutunk azzal a lemezzel, szóval viszlát!.. Nem volt vita vagy marakodás a dolog miatt. Ami pedig a másik Marcot, a billentyűst illeti, ő a munkája miatt szállt ki. Visszatért tanulni az egyetemre, már nem volt ideje egy turnézó zenekarban játszani. Jött helyette Artur, és a mostani felállásunk teljesen tökéletes. Minden a legnagyobb rendben, itt jó barátok játszanak együtt, ahogy annak egy zenekarban lennie kell szerintem.

Voltak-e szerinted valamilyen hatással a tagcserék az új anyagra?

Bizonyos módon igen, hangzás szempontjából, mert a ritmusszekciót ezúttal sokkal agresszívebbnek érzem, mint legutóbb volt. Ez csupán játékstílus kérdése. Másfelől viszont nem, hiszen továbbra is Udo a fő dalszerző, az új anyagnak mintegy 80%-a származik tőle. Artur is hozott két dalt, a balladisztikus Satellite-ot és a Money Rules Everythinget. A fő dalszerző azonban Udo, és azt hiszem, mindig is ő lesz.

A már említett ballada mellett nekem a When The Sand Darkens The Sun és a Turn Around The Magic Table okozott komoly meglepetést. Mindkét nóta szinte doomosan lassú, ami merőben új színfolt a mostani zenétekben.

Igen! Ezek a számok is természetes módon jöttek, és jó ötletnek tartottuk, hogy ezeket is feltegyük a lemezre, mert a The Last Millennium?-on nem volt ballada, a They Are Liars nótát leszámítva csak gyors dalok szerepeltek rajta. Valahol tervszerűen csináltuk ezt, mert ha van néhány gyors dalod, néhány középtempós számod, meg esetleg pár balladád is, ahogy az a Madness albumon volt, az emberek a legközelebbi lemeztől is ugyanezt várják majd. Amikor a The Last Millennium? megjelent, az emberek csak lestek a csupa gyors nóta hallatán, mert nem erre számítottak. Lehet, hogy most is olyasmi lemezt vártak, mint a The Last Millennium? volt, ezúttal viszont valamivel nagyobb a változatosság, ami szerintem jó dolog. Ha kiszámíthatóvá válik, amit csinálsz, az már nem túl jó... Amúgy nincs akkora különbség a mostani lemez és a The Last Millennium? között, mint a The Last Millennium? és a Madness között. Fejlődött a dalszerzés, a dalok most még intenzívebbek és ha úgy tetszik, mélyebbek. Az egész tehát még intenzívebb, friss hangzású, és szerintem iszonyatos nagyot szakít!

Mit gondolsz, lehet-e már kialakult, védjegyszerű Chinchilla stílusról, hangzásról beszélni?

Igen, mindenképpen, mert a gitár és a billentyű összjátéka egy Chinchilla nótában eleve védjegy. Amit mi csinálunk, nem igazán újszerű, ha azonban egy Chinchilla számot hallasz, azt könnyen fel lehet ismerni. Talán a refrének jelentik a másik védjegyünket. Nem is hallottam túl sok bandát az utóbbi években, amelynek a dalait olyan könnyen meg lehetne jegyezni a refrének miatt. Szerintem Udo ebben a legnagyobb. Elég egyszer-kétszer meghallgatnod egy Chinchilla dalt, és legközelebb már emlékezni fogsz rá.

A dalszövegeket tekintve, konceptalbum a Madtropolis, vagy inkább a visszatérő témák jellemzik, mint a The Last Millennium? albumot?

Az utóbbi az igaz, vagyis nem konceptalbumról van szó. A dalok témáját azok a dolgok jelentik, amelyek mostanában zajlanak, amelyekről beszélünk, amelyekre gondolunk. Az intro címe The Rise Of Madtropolis, az outroé pedig The Fall Of Madtropolis, mert a billentyűsünket megihlette a Metropolis című film. Ez az a bizonyos némafilm az 1920-as évekből, Fritz Lang alkotása. Az ő ötlete nyomán folytattuk a The Last Millennium?-ot, ha úgy tetszik. Adott ez a város, amely olyasmi, mint a végnapjait élő Atlantisz – és az ott élő emberek, akik mind a hatalomra meg a pénzre hajtanak. Semmi mással nem törődnek, és éppen azért, mert semmi mással nem törődnek, előbb-utóbb el is fogják pusztítani a várost. Az egész egy nagy robbanással ér véget. A Satellite kivételével szerintem minden dal beleillik ebbe a témába, ezért foglaltuk keretbe a lemezt.

Lehetséges, hogy a Motörhead Metropolis nótáját is ugyanez a film ihlette?

Talált!

És hogyan jött létre a kapcsolatotok a volt Motörhead gitáros Fast Eddie-vel, aki vendégszerepel a Madtropolis lemezen? Eleve szerettétek volna meghívni, vagy véletlenszerűen alakult így?

Nos, kezdjük az elején! Az ötlet onnan jött, hogy Udo, Artur és jómagam hatalmas Motörhead rajongók vagyunk egészen a kezdetek óta, mind a mai napig. A legelső koncert, amelyen voltunk, éppen egy Motörhead buli volt 1980-ban, a klasszikus felállással, a Bomber turnén. Udónak jutott eszébe, milyen nagyszerű volna, ha Eddie Clarke szólózna egyet az új lemezünkön. Jó, mondtuk, de hogyan találjuk meg? Aztán Udo véletlenül megszerezte Eddie e-mail címét, amikor kapott egy e-mailt Lea Harttól, aki a Fastway utolsó énekese volt, ma pedig Paul DiAnno menedzsere. A Chinchilla két éve éppen Paul DiAnnóval turnézott. Szóval megvolt Eddie címe, és elhatároztuk, teszünk egy próbát. Küldtünk neki tavaly egy e-mailt Karácsony második napján. Eddie válaszolt, majd néhány e-maillel később ő vetette fel, hogy lejönne hozzánk a stúdióba! Eredetileg arra gondoltunk, hogy otthon játssza fel a szólóját az egyik dalhoz számítógép mellett, ő azonban azt válaszolta, hogy nem erőssége a számítógépezés, és egyébként is úgy érzi, hogy nem tudná elcsípni a feelinget... Szóval ő ajánlotta fel, hogy leugrik hozzánk a stúdióba, ha nem bánjuk... Persze, hogy nem bántuk! (nevet) A végén ott álltam a reptéren, és vártam Eddie Clarke-ot, az egyik legnagyobb példaképemet, ha-ha! Aztán tényleg ott volt velünk a stúdióban, és kb. negyvenöt percre volt szüksége, hogy felküldje a szólóját! Nagyszerűen sikerült! Maga a fickó is óriási, barátságos és kedves. Még pénzt se kért tőlünk, amiért felkértük, hogy játsszon a lemezen! Se pénzt, se mást! Tényleg szívből csinálta, mert szereti csinálni! Azt mondta, soha senkitől nem kapott még hasonló felkérést, ráadásul eléggé unatkozik is, mert négy-öt éve nem játszik zenekarban, utoljára pedig a saját It Ain't Over 'til It's Over című szólóalbumán játszott tíz éve. Akkor is velünk volt, amikor a sajtó emberei jöttek meghallgatni az anyagot, utána meg egészen hajnali fél háromig buliztunk! Óriási volt! Azóta is kapcsolatban vagyunk, telefonálgatunk neki, e-mailezünk, meg minden. Tényleg barátok lettünk, ami nagyszerű dolog. Több, mint amit valaha is reméltünk! Igazi példaképünknek tekintettük őt, amikor tizenévesek voltunk. Egyikünk se gondolt ilyesmire, amikor ott álltunk tizennégy évesen a koncerten, és figyeltük őt a hatalmas színpadon, miközben alig jutottunk szóhoz. Most meg úgy beszélek vele, mint bármelyik másik barátommal! Hihetetlen! Most mindenütt beszédtémát jelent az a dolog, ha szóba kerül a Chinchilla és a Madtropolis album. Nincs azonban a lemezen olyan matrica, amely külön felhívná a figyelmet Fast Eddie vendégszereplésére. Ha összejön, talán még egy közös bulit is nyomunk majd vele itt Németországban vagy máshol, de konkrét tervek nincsenek. A lényeg annyi, hogy felkértük egy szólóra, amit tökéletesen meg is valósított, és ezután is kapcsolatban maradunk vele, az biztos.

Van azonban más finomság is a lemezen, mert a Heavy Metal című nóta szövegileg megint csak kakukktojásnak számít...

Így igaz. Ez a dal rólunk, mint rajongókról szól, amikor tizenévesen elkezdtünk koncertekre járni. Ott álltunk azokban a hatalmas csarnokokban, néztük a fényeket, meg a bandákat is az óriási színpadokon. Így fejezzük ki a köszönetünket ezeknek a bandáknak, mert az ő hatásukra játszunk metal zenét, ugyanakkor a rajongóinknak is köszönetet mondunk ily módon, amiért támogatnak minket, mert nélkülük nem menne. Ez nagyon fontos, és erről is szól a nóta.

Szó esett más Madtropolis városáról, illetve annak lakóiról. Ami azt illeti, a zeneiparban, így a metal színtéren is akadnak hasonló arcok, nemde?

Bizony, ott is! Amíg az ember fiatal, fogalma sincs az üzletről. Azt hiszi, ezek az emberek azért csinálják az egészet, mert ezt szeretik. Aztán amikor idősebb lesz, és részt vesz az üzleti jellegű dolgokban is, akkor rájön, hogy sokan csak azért vannak ott, hogy minél gyorsabban kaszáljanak egy nagyot. Szerintem azonban ez nem működik. Talán a nyolcvanas években működött, ma már nem. Legalábbis a legtöbb banda esetében. Úgy gondolom, ha már ezt csinálja valaki, akkor azért tegye, mert ezt szereti. Ha meg nem, hát inkább foglalkozzon popzenével. A metalnak a szívből kell jönnie. Vagy szereted, vagy felejtsd el!.. Ma mégis rengeteg ún. zenekar van, amelyeknek a tagjai három vagy négy mellékprojektben is játszanak. Az ember már nem is igen tudja, melyik az igazi zenekaruk, annyi különböző dolgot csinálnak ezek az arcok. Őszintén szólva nem is szeretem az ilyesmit. A Chinchilla tagjai csak ebben az egy zenekarban játszanak, itt soha nem lesz semmiféle side-project, hiszen az ember egyszerre csak egy dologra képes teljes erőbedobással összpontosítani. Ezzel is összefügg, hogy annyi új kiadvány érkezik havonta. A nyolcvanas években kijött mondjuk 30-40 új anyag, és így mindenki sokkal könnyebben ki tudta válogatni a neki tetsző csapatokat. Ma azonban, amikor 300 új lemez is megjelenhet havonta, az ember már elég nehezen dönti el, hogy jó-e az adott banda vagy sem, és mivel az itteni cédé árak 14-19 Euro (tehát 3600 és 5000 forint – T.V.) között mozognak, ami baromi sok egy lemezért, az emberek nem is vesznek túl sok lemezt a bandák számához mérten. Ez nekünk is gondot jelent, mert bár jó kritikákat kapunk, mégsem adunk el annyi lemezt, hogy komoly lóvénk lenne a további albumok felvételére és a nagy turnékra, ami borzasztó költséges ám!

Tavaly a Tad Morose és a Demon társaságában turnézott a Chinchilla, amikor már te is a csapat tagja voltál. Milyen emlékeid vannak erről a portyáról?

Hatalmas móka volt! A Demon jó ideje nyomja már, és bár Dave Hill énekes az egyetlen eredeti tag, az egész csapat remek arcokból áll, nagyon élveztük a társaságukat. Akárcsak a Tad Morose-ékét. Jó, a Demon nem az a kimondott csúcs headliner, amely ezer embert vagy még többet képes behozni esténként, de hát ezt előre tudtuk. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy összerázzuk az új felállást. A körülmények se voltak túl rózsásak. Egy pocsék busszal utaztunk, ahol nem működött a fűtés, folyt a WC és húsz ember nyomorgott együtt, de mindenki nagyszerűen kijött mindenkivel. Következő lépésként valami komoly főbandával szeretnénk turnézni, hogy kiléphessünk egy nagyobb tábor elé és megalapozzuk a Chinchilla hírnevét. Ez a terv, de most még nem tudok többet mondani erről, mert mi se tudunk semmit. Reméljük, hogy most még többen veszik majd észre, hogy a Chinchilla létezik és kattannak rá a zenénkre, mert mint említettem, lemezeladásokat mindenkinek kell produkálnia, akár kommersz zenéről van szó, akár nem. Ebben a szakmában ez jelenti az előrelépést. Szóval bízom abban, hogy az idei album jobban fogy majd, mint az előző. Annak mind nagyon örülnénk, hiszen az adná meg az esélyt a folytatásra és arra, hogy még többet koncertezzünk.

Az előző lemez kapcsán készítettem Udóval egy e-mail interjút, amelyben kifejtette, mennyire rossz véleménye van a politikusokról, a politikáról, mindarról, ami ma a világban történik. Te mit gondolsz az Európai Unióban, azon belül is a Németországban, illetve a világban zajló eseményekről?

Hát, itt Európában megvan ez az ún. Európai Unió, de mint látjuk egy ideje, szó sincs valódi unióról. A legtöbb európai országnak ma közös pénzneme van, és kész. Ami meg a világ dolgait illeti, ismét beigazolódott, hogy ha jön egy ember, aki képes átrendezni az egész világ arculatát, abból semmi jó nem származik. A történelem ismétli önmagát. Tartok tőle, hogy ami Németországban történt 70 éve, az most az Egyesült Államokban megy végbe. Sőt, szerintem még rosszabb a helyzet, mint Németországban volt az 1930-as években. Akkor az események a II. Világháborúhoz vezettek, ami borzalmas volt. Most viszont itt egy ember félelmetes hatalommal a kezében, meg az emberei, akik le se szarják a többi nemzetet és országot. Csak azt teszik, ami szerintük a legjobb. Félek, talán ez a legjobb szó, amivel ezt az érzésemet kifejezhetem. Félek attól, hogy az egész egy újabb háborúhoz vezet. A legnagyobb háborúhoz, amely valaha volt a Földön. Az iraki események is bizonyították, hogy az Egyesült Államok nem törődik sem az ENSZ-szel, sem mással, csak azt teszi, amit akar. Még az is elképzelhető, hogy fokozódik majd ez az ún. terrorizmus, hiszen a Közel-Keleten se mindenkinek tetszik, ami ott megy, talán az embereknek egy egészen kicsi hányada követi csak az Államokat. Ez pedig további problémákhoz vezet majd... És senki nincs jelenleg, aki megállíthatná az Államokat, az első számú szuperhatalmat... Nincs még egy olyan faj a Földön, amely annyit tenne önmaga elpusztításáért, mint az ember. És nem is csak önmagunkat semmisítjük meg, hanem a környezetünket is, a természetet. Az emberek nem törődnek igazán mással. Sem az állatvilággal, sem magával a természettel.

Minthogy a zenekarod is egy állat nevét viseli, lehetséges, hogy ez a téma (állatvilág, természet) is megjelenik majd a szövegeitekben?

Talán igen. Miért is ne?

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.