Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Anthrax: otthon, édes otthon

AnthraxA fesztivál második napján, a Nightwish fellépése helyett sokkal jobb elfoglaltságot találtunk magunknak, ugyanis a backstage-ben várakoztunk. Jó, jó, nem ez volt a jó benne, hanem az, amikor felbukkant Charlie Benante, az aznapra rendelt interjúalanyunk, aki mellesleg a Mr. Villámláb cím büszke tulajdonosa. Igaz, egyelőre csak elnézést kérni jött, mivel nálunk használt először egy zsír új dobcuccot, és biztos akart lenni benne, hogy minden flottul működik. Időközben megcsodálhattuk az 1 méter 70 centiben maximalizált magasságú Anthrax-tagokat, valamint fekete turnémenedzserüket, aki viszont akkora volt mint egy kisebbfajta nyírfa. Végre belihegett Charlie, elnyűtt cuccában, és míg helyet foglaltunk, megállapítottuk, hogy erőteljesen hasonlít Eperjes Károlyra. Vagy Károly őrá. Mindegy.

Valami probléma adódott a dobcuccal? Vagy máskor is ilyen körülményes vagy?

Dehogy. Ez egy teljesen új dobcucc, ma használom először, ezért teljesen bizonyosnak kell lennem abban, hogy minden rendben lesz vele.

Milyen cucc ez egyébként, valami speciális darab?

Ez egy teljesen hagyományos Tama.

 

Akár boltban is megvehető fajta?

(nevet) Akár ezt is megveheted, ha szeretnéd.

Rég volt, hogy tudtam dobolni, már nem menne. Inkább beszéljünk arról, hogy jó ideig nem kényeztettétek el koncertekkel az európai moshereket. Nálunk is vagy hét éve voltatok utoljára.

Tavaly voltunk Európában egy hosszú kihagyás után, a Motörhead társaságában. Utána pedig márciusban jöttünk át újra, ezúttal egyedül.

Milyenek éreztétek a közönséget, hiányoltak már titeket?

Nagyon is. Fantasztikus érzés volt visszajönni, és érezni azt a hatalmas szeretetet amit a rajongóinktól kaptunk.

Van szerinted különbség az európai és tengerentúli közönség között?

Hatalmas különbség van. Vegyünk mondjuk egy négy hetes turnét az Államokban. Voltak jó és kevésbé jó koncertek. Volt olyan koncertünk, ha jól emlékszem, Texasban, ami után a weben kellett megnéznem, milyen volt a visszhang, annyira nem volt kontaktus - pedig jókat írtak. Ideát minden egészen más. Itt valahogy sokkal személyesebb dolog mindenkinek a zene. Benne van a szívük. Amerikában, ha nem is mindenki, de jó páran csak úgy hallgatnak valamit, de nem nagyon törődnek vele igazán. Utálom is látni az ilyesmit... Ember, mi baj van veletek? Hagyjátok már abba az MTV bámulását! Oké, elvétve láthatnak pár metal csapatot, de így sohasem ásnak le a metal gyökeréig.

Te hallgatsz még új zenekarokat?

Nem igazán. Annyira ugyanaz mindegyik... Inkább maradok a jól bevált dolgoknál. Azt hiszem, most leggyakrabban Led Zeppelin szól. De persze vannak vad dolgok is, mint a Dimmu Borgir. Mi még... King's X, AC/DC... Meg a Simpsons zenéje.

Emlegetted a Dimmu Borgirt. Hallottam valahol, hogy a Black Dahlia című dalt egy Borgir koncert ihlette, igaz ez?

Á, ez egyáltalán nem igaz. Igazából egy elég régi ötleten alapul... Oh, shit! (ugyanis itt Charlie leejtette a már egyébként is kissé megviselt, csodálatos rózsaszín mobilját, ami innentől kezdve jobban hasonlított egy csodálatos rózsaszín legóra) Szóval, egy jó öreg riffemet akartam felhasználni, és végülis ebből kerekedett ki a nóta. Hmmm, szóval a Dimmu Borgir inspirált, ez jó...

Egy biztos, ilyen blastbeateket nem nagyon hallhattunk még Anthrax lemezeken.

Nem nagyon, bár az előző lemezünkön volt egy dal, a Cupajoe, azon már próbálkoztam ilyesmivel.

Az mennyire direkt elhatározás, hogy egyre jobban eltávolodtok a régebbi idők "vicces fiúk" stílusától, a piros rövidgatyáktól és hasonlóktól?

Egy idő után túl sok lett ez az egész nekünk, és félreérthetővé is vált. Tudod, mi mindig is komolyan vettük a zenélést, még akkor is, mikor elhatároztuk, hogy beleviszünk némi képregény stílust meg viccelődést. De amikor kezdett a dolog túlnőni rajtunk, elhagytuk.

A szövegeitek mindenesetre komolyabbak, és amennyire érzem, jóval személyesebbek is.

Komolyak voltak azok mindig is, még a humorosabbak is. Sokszor ugyanis a humor útján is könnyebb lehet közölni a gondolataidat, jobban megértik.

Az új lemezről nekem abszolút a Safe Home a kedvencem. Olyan, mint egy ballada...

Na, annak azért nem nevezném... (nevet)

Jó, akkor olyan-mintha-ballada-lenne.

Úgy már jobb. Sosem akartunk a szó klasszikus értelmében balladákat írni. Az viszont tény, hogy nagyon érzelmes és mindannyiunk számára nagyon személyes dal. Ha az emberek meghallják, meg kell, hogy érintse őket. Mindenkinek kell egy ilyen "Biztos Otthon", ami lehet egy személy vagy egy életcél is akár, nem csak egy hely. Valami ilyesmit jelent nekünk a Safe Home.

Ez Scott szövege. Konkrét személyhez íródott netán?

Egyértelműen! (kacsint és nevet)

És neked van ilyen "Safe Home"-od?

Ó, igen! Szóval, szívből játszom én is.

Tényleg, gondolom, mindegyikőtöknek van családja, barátnő, feleség... Hogy viselik a hosszú turnékat?

Ez néha baromi kemény tud lenni, bizony, néha küszködünk. Néha van aki utánunk jön, aztán kicsit hazamegy, eljön megint... De tény, hogy nehéz fenntartani a dolgokat ilyenkor. Én például kifejezetten kerülöm azt, hogy túl sokáig legyek távol, és jó ideig ne láthassam azokat akik számomra fontosak. Voltak olyan kapcsolataim amik ezért mentek tönkre, tudod, ha túl sokáig nem vagytok együtt... Soha nem akarom, hogy ilyen még egyszer megtörténjen.

Gondoltátok annak idején, amikor az Anthraxet elindítottátok, hogy milyenek lesztek 2003-ban?

Hű, nem tudom, mertünk-e akkoriban ilyen távra tervezni. Azt hiszem, olyanok voltunk mint bármilyen fiatal banda, hallgattuk a nagy zenekarokat, és olyanok akartunk lenni mint ők. Akkoriban ilyesmikről álmodoztunk.

És te milyen akartál lenni?

Nem is tudom. Sokféle zenét képzeltem el magamnak már akkor. Olyan zenét akartam csinálni amit nagyszerű játszani és ami szórakoztató is egyben. Én is boldoggá akartam tenni az embereket, mint a példaképeim. Én is azokat a koncerteket szerettem amik után sokáig éreztem a boldogságot.

Játszotok régebbi dalokat is ma?

Naná. Szoktunk elég sokat, amennyit csak lehet. Néha még az első lemezről is. Néha ugyanis váltogatjuk a dalokat, kipróbálunk másfajta dalokat, új sorrendet.

Vannak nóták amit legszívesebben sosem játszanál élőben?

Persze. Vannak olyanok, amik elfáradnak és kiürülnek egy idő után. Egyes dalokat azóta játszunk mióta felvettük őket, és egy idő után bele lehet fáradni, hogy minden egyes alkalommal elnyomjuk, így nem is játsszuk többet. Például az I'm The Man ilyen. (ahhoz képest jól eljátszották egy órával később, de hát szeszélyes fajta a metal zenész ugyebár)

Az első dobcuccodra emlékszel még?

Pesze. Egy jófajta Gretsch cucc volt. Tudom, tudom, csomóan borzalmasan szar hangszeren kezdenek... Volt annak idején három csaj a suliban, volt valamilyen bandájuk, és a dobosuk elment az iskolából valamiért. El akarta adni a cuccát, és apám adott pénzt, hogy megvehessem tőle. A szüleim mindig 100%-osan támogatták, hogy zenéljek.

A dobos példaképeid kik voltak?

Csomó ember, csomó stílus. Neil Peart egyértelműen, Terry Bozzio, John Bonham, Keith Moon... De még egy rakás más dobos is.

Van olyan dolog, aminek minden dobcuccodon meg kell lennie? Valami speciális kütyü?

A cintányérjaimra vagyok kényes, speciálisan nekem készülnek, Paiste márkájúak, rajtuk az Anthrax logóval, szóval ilyenje nincs másnak, az biztos. Ja, és láthattad a kis bohócot, ezt itt, ni! (a Simpsons sorozat bohócfigurája, melyet készségesen meg is mutatott a lábára tetoválva is) Ő is mindig ott kell, hogy legyen.

Vannak még megvalósulatlan álmaid?

Hogyne, csomó ilyesmi van. És nem csak zenében, hanem a művészetek egyéb területein is.

Festesz még ezek szerint?

Persze, bár fene tudja, festésnek hívjam-e. Amolyan díszítő tevékenységnek fogom fel inkább.

Láthatjuk is valamikor a dolgaidat?

Nem hinném. Azt hiszem, nem a nagyközönségnek csinálom, inkább magamnak.

Amikor utoljára voltatok Budapesten, meg tudtad nézni a várost?

Sajnos akkor nem nagyon. Viszont tegnap éjjel mászkáltam kicsit, és ma is valamennyit. De tegnap, mikor megérkeztünk, baromi fáradtak voltunk már. Ma is elég nehéz volt magamhoz térnem.

Úgy néztem, holnap "szabadnapotok" van, holnapután van a következő koncert. Maradtok még?

Nem, sajnos. Még ma éjjel megy tovább a csapat Németországba. Így hát, most se láttam valami sokat a városotokból. Majd legközelebb korábban jövünk.

Meddig turnéztok még, és mi lesz azután?

Júliusig tart ez a kör, utána Japán következik. Aztán egy ideig biztos nem akarok új lemezre gondolni sem! Úgy érzem, kell majd egy kis pihenés nekem is és az agyamnak is.

Tényleg, a tervezett koncertlemezzel mi a helyzet? Teljesen elvetettétek az ötletet?

Lesz koncertlemez, ez teljesen biztos. Vannak már felvételeink, de nem hiszem, hogy azokat fogjuk felhasználni. Annyira nem tetszenek. Mindenképpen új felvételeket készítünk majd. Jó lenne egy DVD-re való anyagot felvenni, talán a német koncerteken. De mindenképpen kell már egy koncertlemez.

Megint hét évet kell várnunk rátok?

Á, dehogy. Talán már jövőre visszajövünk. Igaz, múltkor is megígértük, hogy visszajövünk, és itt is vagyunk. (mosolyog) Hogy egyedül-e vagy másokkal, még nem tudom.

Tényleg, az új Metallica lemezt hallottad már?

Nem... De ne is mondj semmit, ha te már hallottad.

Ezek után szigorú magánbeszélgetés kezdődött a Metallica lemezről amit már nem rögzített a magnó. Charlie véleményét pedig csakazértse áruljuk el. Legfeljebb annyit, hasonló a miénkhez...

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Codename333 2015-05-05 23:20
így 2015-ben kicsit megmosolyogtató a végét olvasni :D
Idézet
 
 
+8 #1 Venomádi 2012-08-02 14:06
Kell-e újabb hét évet várni? Áá dehogy! :D Jó az lassan tíznek is...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.