Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Zakk és a Pantera: „Felmegyek a YouTube-ra, és áttanulmányozom, hogyan játsszák ezeket a témákat mások”

Teljes erőből gyakorol a Pantera koncertjeire Zakk Wylde. A gitáros részletesen beszélt az előkészületekről egy friss interjúban.

1116zakk

Zakk Wylde volt a vendég Ola Englund, a The Haunted gitárosának YouTube-csatornáján, és a beszélgetésben természetesen a Pantera küszöbön álló visszatérése is szóba került. Mint ismeretes, a zenekar két eredeti taggal, Phil Anselmo énekessel és Rex Brown basszusgitárossal éled újjá: a 2004-ben meggyilkolt Dimebag Darrell helyén Zakk, a 2018-ban, szívproblémák következtében elhunyt Vinnie Paul posztján pedig Charlie Benante látható majd. „Régóta szó volt erről, éveken át, amikor Vinnie még élt – mondta a gitáros. – Én meg úgy álltam hozzá, hogy kivárom. Mindig azt mondtam nekik: srácok, ha úgy döntötök, meg akarjátok csinálni, rám mindenképpen számíthattok. Aztán Phil felhívott egy este: Zakk, beszéltem Rexszel, és azon gondolkodunk, hogy összehozzuk. Megkérdezte, benne lennék-e, hogy tisztelegjek Dime előtt, én pedig igent mondtam. Hogyan is mondhattam volna nemet? Kértem, hogy küldjék át a dallistát, és elkezdem megtanulni a nótákat.'

Zakk az interjú készítésének idején természetesen már nyakig volt a Pantera-dalokban, és részletesen szót ejtett a felkészülésről. „Be kellett szereznem egy Whammy pedált. Soha nem volt még ilyen a tulajdonomban. Grady (Grady Champion, aki Dimebag gitártechnikusa volt a Pantera-időkben, és most is elkíséri majd a turnéra a bandát – a szerk.) fogja elhelyezni a rendszerben, szóval most már büszke Whammy-felhasználónak mondhatom magam! És megvannak a Dime-tól kapott gitárjaim is. Szóval adott a felszerelésem. Az egyetlen dolog, amit Dime használt koncerteken, én viszont nem, a zajzár. Az én cuccom emiatt olyan, akár a mennydörgés. Volt, hogy Dime két torzítópedált is bekapcsolt egyszerre. Emlékszem a felszerelésére, az én egyik overdrive pedálom is benne volt. Egyszer az kérdezte: Zakk, milyen torzítókat használsz? Erre én: Dime, nincs szükségem semmire, mert a cuccban alapból bőven van overdrive. Ő azonban ezt a zajzáras hangzást szerette igazán, de azt kontroll alatt tartani már önmagában is művészet."

Wylde szerint a dalok megtanulása összességében nem tér el attól, amit Ozzy Osbourne mellett csinált. „Ugyanolyan ez nekem, mint megtanulni Randy Rhoads témáit a Mr. Crowley-hoz, az I Don't Know-hoz meg a többi dalhoz. Jó móka. De mondjuk ott a Goddamn Electric szólója, az azért eléggé kemény – felelte, amikor Ola arról faggatta, mely dalok jelentik a legkomolyabb kihívást. – Minden szóló ragyogó, fantasztikusak. És persze remek lesz nyomni a Walkot, a Cowboys From Hellt és társaikat, az A New Levelt... Az összes óriási. A Becoming megtanulásakor még talán a te oldaladra is feltévedtem, és megnéztem, hogyan játszod. Mindegyiknél felmerül pár kérdés: hé, mi a franc volt az ott? Ilyenkor felmegyek a YouTube-ra, és áttanulmányozom, hogyan játsszák ezeket a témákat más nagyszerű gitárosok. Én ugyanis az összképet nézem. Egy dolog a felvételre rájátszani, de ez csak amolyan útmutató, a végén magadtól kell majd elnyomni a témákat. Olyan ez, mint amikor kikapcsolod a kocsiban a GPS-t: no, emlékszel, hogyan kell visszajutni Hollywoodba? És rájössz, hogy fogalmad sincs, mert végig a GPS-t követted."

Zakk november második felében már Anselmóval, Rexszel és Benantével közösen próbálja majd a dalokat. A csapat a december 2-ai, mexikóvárosi Hell & Heaven Metal Festen lép először színpadra, majd további latin-amerikai bulik következnek. Európában már biztosan ott lesznek június 2-4-én, a Nürburgringen megrendezendő Rock Am Ringen, illetve a nürnbergi Rock Im Parkon, a június 10-ei sölvesborgi Sweden Rockon és a június 22-24-ei oslói Tons Of Rockon.

A Pantera huszonöt éve megjelent Official Live: 101 Proof koncertlemezéről az évforduló és a visszatérés kapcsán itt írtunk.

ó

 

Hozzászólások 

 
#2 the raven 2022-11-17 09:21
Zakk egyébként is 8-10 órat gitározik naponta,most szerintem 20-at:-)
Idézet
 
 
#1 queensryche999 2022-11-16 16:58
Nem volt hosszú interú, bár Ola láthatóan és hallhatóan így is hálás volt. Ahogy Zakk elmondta, nincs itt varázslat: nem vágja a Pantera setlistet pusztán azért, mert egykor jóbarátok voltak Dime-mal. Az pedig ma már szerintem nem meglepő, hogy az olyanok is, mint ő simán felmennek a yt-ra lecsekkolni, hogy mások hogyan játsszák a dalokat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.