Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újra kiadják a Youngok AC/DC előtti zenekarának egyetlen albumát

0322mhookJúnius 2-án igazi kuriózum jelenik meg a rockzene hőskorából: Tales Of Old Grand-Daddy címmel napvilágot lát a Marcus Hook Roll Band lemeze. És hogy ez miért olyan érdekes? Azért, mert itt játszott annak idején, az AC/DC előtt Malcolm Young és Angus Young...

A Marcus Hook Roll Band a két testvér idősebb bátyja, George agyában született meg, aki később Harry Vandával karöltve számos AC/DC lemezt is jegyzett producerként. George korábban a The Easybeats nevű csapatban játszott, ám ez a zenekar néhány kisebb siker után, 1969-ben feloszlott. George ezután Harryvel alapította meg a Roll Bandet 1972-ben, amely aztán három kislemezt és egy teljes albumot hozott ki, utóbbit 1973-ban. „Ez volt az első dolog, amit Malcolm és Angus csinált az AC/DC előtt", emlékezett vissza később George a Classic Rocknak arra, miért is vonta be öccseit a munkába. „Nem vettük igazán komolyan a zenekart, szóval arra gondoltuk, bevesszük őket is, és így legalább lesz valami fogalmuk arról, miről is szól a lemezkészítés... De nem emlékszem sokra a felvételekből egyébként, mert szinte folyamatosan, mindannyian részegek voltunk, kivéve Angust, aki ekkor még túl fiatal volt a piáláshoz. Egy hónapot töltöttünk a stúdióban, és minden este leittuk magunkat..."

A Marcus Hook Roll Band végül aztán nem tartott sokáig, élőben pedig sosem léptek fel: Malcolm és Angus 1973 novemberében megalapította az AC/DC-t, innentől pedig mindannyian ismerjük a folytatást.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.