Shock!

február 07.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Újjáalakul a zenekar, akikért Paul Bostaph kilépett a Slayerből

Augusztus 20-án otthon, San Franciscóban visszatér a színpadra a 2004-ben feloszlott Systematic, amely az előző évtized elején komoly ígéretnek számított az amerikai rockzenében. A csapat pályáját többek között a Metallica dobosa, Lars Ulrich egyengette, és Paul Bostaph is miattuk hagyta ott a Slayert második ízben – igaz, nem maradt velük túl sokáig...

A hard rockos, metalos, poszt-grunge-os ízekkel egyaránt dolgozó zenekar egyik fő támogatója Lars Ulrich volt, a Metallica dobosának The Music Company nevű cége adta ki a debütlemezt, a Somewhere In Betweent, és a Systematic akkoriban komoly ígéretnek is tűnt az amerikai mainstream rockszíntéren. A csapathoz 2002-ben Paul Bostaph is csatlakozott, aki egyenesen a Slayert hagyta ott a kedvükért, a 2003-as második anyag, a Pleasure To Burn után azonban a szekér megfeneklett, és a négyes hamarosan szétszéledt.

Egyelőre nem tiszta, minek a kezdete lesz a Systematic augusztusi visszatérő bulija, de a csapat 2004 óta most először áll majd színpadon, és saját bevallásuk szerint ismét mindannyian érzik a régi mágiát, amikor közösen próbálnak. A koncert a Somewhere In Between lemez megjelenésének tízéves évfordulóját hivatott ünnepelni, és a zenekar eredeti felállása lép majd színpadra, azaz Tim Narducci énekes/gitáros (a képen), Adam Ruppel gitáros, Nick St. Denis basszusgitáros és Phillip Bailey dobos.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.