Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Új dalokat rögzít a Metallica

0730metallicaKirk Hammett nyáron olyanokat mondott, amikből arra lehetett következtetni: még mindig elképzelhetetlen messzeségben van a Metallica 2008-as Death Magnetic lemezének folytatása. James Hetfield azonban nemrég elejtett egy félmondatot arról, hogy a banda épp stúdiózik, és ezt most Kirk is megerősítette…

„Abszolút”, válaszolta a HeavyMetalAboutnak Kirk, amikor arról kérdezték, jólesik-e nekik az a szabadság, hogy gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, és nem létfontosságú kényszer náluk egy-egy új album elkészítése. „Mindenki a számára legkényelmesebb tempóban akar dolgozni. Mennyi idő is telt el a legutóbbi albumunk megjelenése óta? Hét vagy nyolc év? Na, hát nekem abszolút nem így tűnik, de ettől még persze tisztában vagyok a tényekkel… Az első három lemezünk az első három évünkben jött ki (vagy legalábbis majdnem, de igazából mindegy – a szerk.), és ez valamiért megzavarja az agyamat mostanában… Akkoriban mindenki így dolgozott: új év, új lemez, új turné. Egy generációval korábban pedig félévente érkezett az új album meg a hozzá kapcsolódó turné. Persze hét-nyolc év lemez nélkül még ezzel együtt is hosszú idő, de eközben kitöltöttük az időt mással: filmet készítettünk, lemezt vettünk fel Lou Reeddel, és elég komoly rendszerességgel turnéztunk is. Szóval hálás vagyok, amiért olyan helyzetben vagyunk, hogy tényleg a magunk tempójában készítjük el a következő lemezünket, mert közben egy sor olyasmi vesz időt igénybe a Metallicánál, ami talán nem ennyire fontos, de ugyanígy releváns. Vagyis a válaszom igen: jó, hogy a magunk ütemében dolgozhatunk, ám közben van időm apának és férjnek lenni, és bármi másra is. De vannak dalaink, és éppen rögzítjük őket, szóval ez már egy jó jel…”

A fentiek alapján még mindig nem kiabálnánk el, hogy 2016-ban megjelenhet az új Metallica-album, de azért az elhangzottak fényében mindenképpen esélyesebbnek tűnik, mint az utóbbi időben bármikor…

A csapat júniusi bécsi fellépéséről itt olvashatsz.

Hozzászólások 

#24 Tarquinius Quintus 2015-11-01 16:32
Idézet - valarmorgulisz:
Teljesen felesleges, ám érdekes felmérést végeznék. A Big 4-nak nevezett tánc és kamaradráma társulás elsőnek kiadott 4 dala közül, neked melyik tetszett a legjobban?

a) Metallica - Lords of Summer (oké, tudom nem hivatalos meg minden, de nincs jobb kiindulási alap, és évek óta ez első új daluk)

b) Slayer - Repentless (volt előbb is az Implode meg a When, de azok még early verziók voltak állítólag)

c) Megadeth - Fatal Illusion

d) Anthrax - Evil Twin

(nálam "d", sorrendben pedig dbca)

CBAD
Idézet
 
#23 samu 2015-11-01 15:11

szerintem hivatalos a Lords of Summer. legalábbis ituneson, amazonon, satöbbin megvásárolható a szám "first pass" verzója. még vinylen is kiadták.
Idézet
 
#22 Venomádi 2015-10-31 03:26
Egyértelmű, hogy a Megadeth új nótája volt a legerősebb (főleg, hogy most már jobban is tetszik, mint először, és még csak jóra sem kellett hallgatnom!!) Adler dobja húz mint a szar.
Idézet
 
+1 #21 Toti 2015-10-30 20:59
Idézet - valarmorgulisz:
Teljesen felesleges, ám érdekes felmérést végeznék. A Big 4-nak nevezett tánc és kamaradráma társulás elsőnek kiadott 4 dala közül, neked melyik tetszett a legjobban?

a) Metallica - Lords of Summer (oké, tudom nem hivatalos meg minden, de nincs jobb kiindulási alap, és évek óta ez első új daluk)

b) Slayer - Repentless (volt előbb is az Implode meg a When, de azok még early verziók voltak állítólag)

c) Megadeth - Fatal Illusion

d) Anthrax - Evil Twin

(nálam "d", sorrendben pedig dbca)

ABDC
Idézet
 
+1 #20 Igor Igorovics 2015-10-30 20:11
Idézet - xyxy:
-Lars nem tud dobolni
-Kirk nem tud gitározni
-James nem tud énekelni
-Cliffel/Mustainel/Jasonel volt az igazi
-A Justice után oszolniuk kellett volna
-James nem tud énekelni
-Eladták magukat
Szóval minden megvan, nem kell leírni, mindenki élheti az életét. Amugy én örülök, szerintem a halálos mágnesnél jobb albumot is össze tudnak hozni

Trujillo meg nem adhatja a tudása legjavát, mert elnyomja a gonosz törp. :)
Idézet
 
#19 Sárvári Gábor 2015-10-30 19:14
Idézet - valarmorgulisz:
Teljesen felesleges, ám érdekes felmérést végeznék. A Big 4-nak nevezett tánc és kamaradráma társulás elsőnek kiadott 4 dala közül, neked melyik tetszett a legjobban?

a) Metallica - Lords of Summer (oké, tudom nem hivatalos meg minden, de nincs jobb kiindulási alap, és évek óta ez első új daluk)

b) Slayer - Repentless (volt előbb is az Implode meg a When, de azok még early verziók voltak állítólag)

c) Megadeth - Fatal Illusion

d) Anthrax - Evil Twin

(nálam "d", sorrendben pedig dbca)

BDCA
Idézet
 
+3 #18 Charlie Firpo 2015-10-30 11:19

AB/CD :D
Idézet
 
+4 #17 a75 2015-10-30 10:21

CDAB
Idézet
 
+2 #16 valarmorgulisz 2015-10-30 09:11

+2 #15 Bakk-Dávid László 2015-10-30 01:06
Idézet - Venomádi:
Bocs ott egy minusz "mert" :D

"amikor mennyezet repedezett" ;)
Idézet
 
#14 Venomádi 2015-10-30 00:34
Bocs ott egy minusz "mert" :D
Idézet
 
+5 #13 Venomádi 2015-10-30 00:32
Idézet - xperimenter:
Cliff Burton lakása (1983):

-kop, kokopp.. kop..kop, kokkkopp... k.. kooop

Cliff csaja bentről: - Ez meg ki?
Cliff: - Tuti, hogy Lars

Philty Animal Taylor rettenetes vicce:
Mit keres a dobos az ajtónál?
Mert nem tudja mikor kell bejönni.
Idézet
 
+13 #12 xperimenter 2015-10-29 23:59
Cliff Burton lakása (1983):

-kop, kokopp.. kop..kop, kokkkopp... k.. kooop

Cliff csaja bentről: - Ez meg ki?
Cliff: - Tuti, hogy Lars
Idézet
 
+8 #11 Bakk-Dávid László 2015-10-29 23:58
Rick Rubin legyen bobrockabb
Idézet
 
#10 Toti 2015-10-29 23:21
Kíváncsi vagyok, mikor lesz a következő koncertjük. Remélem február hetedikén.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.