Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Toto: tavasszal új lemez, júniusban magyar koncert

Tavasszal jelenik meg a Toto új nagylemeze. Az albumnak előreláthatólag Toto XIV lesz a címe – vagy nem… –, és a turné keretében ismét eljut Magyarországra is a Steve Lukather vezette veterán AOR-csapat.

0104toto

A Toto utolsó nagylemeze 2006-ban jelent meg Falling In Between címmel. A zenekar azután egy rövidebb feloszlós perióduson is átment, de aztán ismét elkezdtek turnézni, és végül persze nem bírták ki dalszerzés nélkül sem: novemberben befejeződött a munka az új nagylemezen, amely a Frontiers gondozásában jön ki valamikor tavasszal, várhatóan Toto XIV címmel. A felállás egyszerre régi és új, hiszen a főnök, Steve Lukather gitáros/énekes mellett szintén a régebbi korszakokat képviseli a két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro, illetve továbbra is a fedélzeten van Joseph Williams énekes, akivel az utóbbi években koncertezett a banda. Még nála is régebbi totós múltra tekinthet vissza azonban David Hungate basszer, aki a csapat alapfelállásának is tagja volt a ’70-es évek második felében, és az 1982-es IV album után távozott a fedélzetről. A csapat végül Keith Carlockban találta meg a tavaly távozott Simon Phillips utódját, noha számos koncerten ennek ellenére is Shannon Forrest dobolt az utóbbi időben.

A Toto legutóbb 2012 nyarán járt nálunk, most pedig június 26-án ismét Budapesten, a PeCsa Music Gardenben lépnek fel a Livesound szervezésében. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 bogar 2015-01-04 17:04
Idézet - frontiers:
Idézet - pumpika666:
Idézet - bogar:
Bárhol csak ne a Pecsában! :-(
Azt, aki kialakította ezt a szabadtéri részt örökre el kellene tiltani mindenféle építészeti tevékenységtől.

Megnézem, hogy van-e valami közeli dátum, ahol el lehet őket csípni.

egy lefelezett PappLaci tökéletes lenne sztem nekik, amúgy meg ott van a syma, v mi a tököm a neve, ahol volt már scorpions is pár éve

Na Symából többet soha! Én ott voltam azon a koncerten, külön készültem rá, mert olyan settel jött a Scorp', hogy a fülem kettéállt már a dallista olvasása közben, ehhez képest az előzenekarról simán lemaradtunk, a beengedés töketlenkedése és bunkó biztonsági őrök miatt, a hangzás meg olyan volt, hogy, hát igazából nem tudom mi a jó jelző rá, mert annyira tré volt az egész...
Pecsa szabadtérrel amúgy nem értem, mi bajotok, 2 éve kúrva jól szolt az egész buli, de előtte pl Snake is!


Nekem például az, hogy a nézőtér emelt részét úgy alakították ki, hogy csak az első sorból lehet onnan látni. Pokolgépen jártam úgy, hogy már nem volt hely elől és ezért a koncert jelentős részében azt néztem, hogy van kék, piros és zöld lámpa is a színpad felett. :-)
Idézet
 
 
+2 #4 frontiers 2015-01-04 16:46
Idézet - pumpika666:
Idézet - bogar:
Bárhol csak ne a Pecsában! :-(
Azt, aki kialakította ezt a szabadtéri részt örökre el kellene tiltani mindenféle építészeti tevékenységtől.

Megnézem, hogy van-e valami közeli dátum, ahol el lehet őket csípni.

egy lefelezett PappLaci tökéletes lenne sztem nekik, amúgy meg ott van a syma, v mi a tököm a neve, ahol volt már scorpions is pár éve

Na Symából többet soha! Én ott voltam azon a koncerten, külön készültem rá, mert olyan settel jött a Scorp', hogy a fülem kettéállt már a dallista olvasása közben, ehhez képest az előzenekarról simán lemaradtunk, a beengedés töketlenkedése és bunkó biztonsági őrök miatt, a hangzás meg olyan volt, hogy, hát igazából nem tudom mi a jó jelző rá, mert annyira tré volt az egész...
Pecsa szabadtérrel amúgy nem értem, mi bajotok, 2 éve kúrva jól szolt az egész buli, de előtte pl Snake is!
Idézet
 
 
+1 #3 pumpika666 2015-01-04 16:33
Idézet - bogar:
Bárhol csak ne a Pecsában! :-(
Azt, aki kialakította ezt a szabadtéri részt örökre el kellene tiltani mindenféle építészeti tevékenységtől.

Megnézem, hogy van-e valami közeli dátum, ahol el lehet őket csípni.

egy lefelezett PappLaci tökéletes lenne sztem nekik, amúgy meg ott van a syma, v mi a tököm a neve, ahol volt már scorpions is pár éve
Idézet
 
 
#2 frontiers 2015-01-04 14:57
Idézet - bogar:
Bárhol csak ne a Pecsában! :-(
Azt, aki kialakította ezt a szabadtéri részt örökre el kellene tiltani mindenféle építészeti tevékenységtől.

Megnézem, hogy van-e valami közeli dátum, ahol el lehet őket csípni.

Wroclaw, Varsó! :D Nálunk két helyen is fellépnek! Prágai Def Leppard után pont tökéletes lesz :D
Idézet
 
 
+1 #1 bogar 2015-01-04 09:51
Bárhol csak ne a Pecsában! :-(
Azt, aki kialakította ezt a szabadtéri részt örökre el kellene tiltani mindenféle építészeti tevékenységtől.

Megnézem, hogy van-e valami közeli dátum, ahol el lehet őket csípni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.