Mára már szinte feledésbe merült a Pantera korai időszaka, amikor is a csapatnak három független kiadású lemeze is megjelent Terry Glaze-zel a mikrofonnál. Az egykori frontember szerint ő a maga részéről később sem bánta meg, hogy elváltak útjaik.
A Pantera köztudottan nem vállalja fel első három lemezének időszakát, és a mai napig kategorikusan elzárkóznak a Metal Magic, a Projects In The Jungle és az I Am The Night újrakiadásától. Az éra frontembere, az akkoriban Terence Lee művésznéven futó Terry Glaze saját bevallása szerint ki tud egyezni ezzel, mint ahogy azzal is, hogy távozása után a zenekar hihetetlen karriert futott be. „Nem emlékszem már pontosan az okokra, egyszerűen így hozta az élet – mondta Glaze a The Hair Metal Gurunak a szakításról. – Néha támadnak nézeteltérések a folytatás módozatairól. Alapvetően erről volt szó itt is. Talán Wichita Fallsban játszottuk az utolsó közös koncertünket, és nagyon furcsa volt: kiálltunk, zenéltünk, remek buli volt, aztán a végén elköszöntünk, és ennyi. Emlékszem, a furgonommal mentem haza utána, és csak annyit gondoltam: hűha! Igazából nem is erőlködtünk, hogy megoldjuk a helyzetet. Simán annyit mondtunk: akkor innentől vége. Én pedig megtettem a következő lépést. De a részemről nem a zenei irányvonal jelentette a döntés alapját, mert imádtam a csapattal játszani.”
Glaze később a Lord Tracy nevű zenekarban folytatta, de később is megmaradt a jó viszony korábbi zenésztársaival. „Rendszeresen összefutottunk turné közben, és nagyon örültem, hogy mindenki azzal foglalkozhat, amivel szeretne. Csak úgy a Cowboys From Hell idején ébredtem rá, hogy mi folyik körülöttük. Az azutáni időszakban Darrell lejött egy koncertünkre a dallasi The Basementbe, még színpadra is lépett velünk, óriási volt az egész. Limóval jött, és berakott egy kazettát, amin már a következő Pantera-lemez dalai szerepeltek. Megmutatta a Mouth For Wart, közben ültünk a hátsó ülésen, nyomta a léggitárt, rám nézett, és azt kérdezte: Van Halen, igaz? Talán a mai napig az a kedvenc dalom. Szóval örültem, hogy jól ment a soruk, hiába váltak el az útjaink. Mindennek megvan a maga helye. Hálistennek az emberek ízlése nem azonos, mindenkinek más jön be, és mindenki megtalálja, ami neki való. Szóval minden remek volt így. Ők csinálják a saját dolgukat, én meg az enyémet. Így is nagyon szerencsés vagyok.”
A Pantera korai lemezeiről a DiszKgráfia rovatunkban olvashatsz bővebben. A zenekar februárban ismét fellépett Budapesten, jövő év június 11-én pedig a Metallica vendégeként ismét nálunk koncerteznek. Jegyek a Live Nation és a Funcode oldalakon kaphatók. Részletek itt.
Hozzászólások