Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Templomokban készült a nyáron megjelenő új Powerwolf

Elkészült a német-román heavy metalos Powerwolf új, sorrendben negyedik nagylemeze, amely valamikor július folyamán jelenhet majd meg. A zenekar elég alapos munkát végzett, hiszen a felvételek nem kevesebb mint öt stúdióban és két templomban zajlottak. A Powerwolfot hozzánk legközelebb a szlovén Metalcampen lehet majd elcsípni.

„Halleluja, elkészültünk!", írta Matthew Greywolf gitáros a munkálatok befejezése kapcsán. „Számtalan napon át zajló küzdelem után végre kész az új lemez. Még mindig nehéz elhinni, hogy befejeződött a felvétel keresztes hadjárata, de sokkal inkább büszkék és elégedettek vagyunk, ahogy a kezünkben tartjuk az eredményt. Igazi ránk jellemző metal őrületet tudunk ígérni mindenkinek!"

A zenekar korábban a legutóbbi, 2009-ben megjelent Bible Of The Beast folytatásának ígérte a lemezt, aminek tökéletes hangzásához egyenesen öt stúdiót jártak meg a zenészek, a teltebb kórusok érdekében pedig két templomban is zajlottak felvételek. A csapat szerint az albumon egyaránt lesznek majd epikus és súlyos dalok, a fogósság azonban mindegyikre jellemző. Ez lesz a Powerwolf első lemeze az új dobossal, a tavaly bevett Tom Dienerrel.

Az ötösfogat júliusban egyaránt fellép a németországi Summer Breeze-en és a szlovéniai Metalcampen.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 Alf Stokes 2011-04-12 06:10
A vizovicei Masters Of Rockon fellepnek. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.