Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Tehetségkutatós énekesért hagyták ott a színtér egyik legszexibb csaját

Blake Bunzel gitáros és Jeff Fabb dobos kiléptek a dél-kaliforniai In This Momentből, hogy csatlakozzanak az American Idol tehetségkutatóból ismert rockrajongó, James Durbin szólózenekarához. Egyelőre nem tudni, miként érinti majd mindez a női énekessel kiálló metalcore-osokat – a tervek szerint januárban ha törik, ha szakad, stúdiózni fognak.

„Elfogadjuk a változásokat”, áll a zenekar közleményében. „Néha el kell engedned, ami a kezedben van, hogy valami nagyobb felé fordulhass. Addig is stúdiózunk, írjuk az új dalokat, amik jobban szólnak, mint bármelyik eddigi produkciónk.” A több szavazáson is a rockszíntér legszexibb csajának választott Maria Brink énekesnő és társai 2012 nyarán szeretnék megjelentetni harmadik albumukat – egyelőre nem tudni, kik kerülnek Bunzel és Fabb helyére.

A csapat legutóbbi lemeze, a 2010-es A Star-Crossed Wasteland sikeres volt Amerikában, és a szőke Mariával kiálló metalcore-osok mögött elég komoly marketinggépezet dohog, így a tagok döntése akár meglepő is lehet, bár Durbint sokan tényleg a jövő egyik szupersztárjának tartják a tengerentúlon. A huszonkét éves énekes a kaliforniai Santa Cruzból érkezett az American Idolba, és ugyan nem nyerte meg a tehetségkutatót, mindenki úgy állt hozzá, hogy ő lehet az egyik a résztvevők közül, aki akár hosszabb távon is megkapaszkodhat a zeneiparban. James első lemeze november 21-én jelenik meg Memories Of A Beautiful Disaster címmel a Wind-Up Records gondozásában, és számos illusztris vendégszereplő teszi rajta tiszteletét. Durbin például dolgozott egy dalon a Mötley Crüe gitáros Mick Marsszal, valamint olyan slágerszerzőkkel is, mint James Michael (Sixx: A.M., Mötley Crüe, Scorpions), illetve Marti Frederiksen (Aerosmith). A fiatal énekes saját maga egyébként leginkább kedvenceihez hasonlítja a lemezt, amely szerinte a DIO-féle Holy Diver dal, illetve a Black Sabbath-féle Neon Knights vonalán mozog.

Durbin márciusban a Judas Priest You've Got Another Thing Comin' dalának előadásával vonta először magára a rockszakma figyelmét, majd később Zakk Wylde is színpadra lépett vele Sammy Hagar klasszikus Heavy Metal dala erejéig. A csúcspont azonban mindenképpen az volt számára, amikor – már kiesését követően – a Judas Priesttel közösen nyomhatta el a Living After Midnightot és a Breaking The Law-t a döntőben.

 

Hozzászólások 

 
+9 #1 TelekiPál 2011-11-14 09:53
Forgassanak inkább pornót.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.