Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Szó volt róla, hogy Phil Anselmo is énekeljen a Trouble új lemezén

Az eredeti elképzelések szerint két dalt Phil Anselmo is elénekelt volna a Trouble friss nagylemezén, a The Distortion Fielden, amelyen Kyle Thomas, az Exhorder, a Floodgate és az Alabama Thunderpussy torka mutatkozott be a chicagói doomsterek frontembereként. Az ötletet végül elvetették, de a jövőben még megvalósulhat.

„Miután Kyle belépett a csapatba, még röhögtek is rajta Phillel, hiszen közeli barátok”, mondta az Illionois Entertainernek Rick Wartell gitáros. „Phil azt mondta: hé, Kyle, tiéd a meló, csináld meg. Szóval végül a dologgal szemben döntöttünk, de ki tudja? Talán a jövőben csinálhatunk valamit Phillel is.” Wartell azt is elárulta, hogy Anselmo eredetileg a lemez záródalában, a Your Reflectionben, illetve a japán kiadás bónuszában, a The Apple From The Snake-ben hallatta volna jellegzetes hangját – amelyet egyébként a ’90-es évek eleje óta Kyle Thomashoz hasonlítgatnak az értő fülek, hiszen mindkét énekes New Orleans-i, és saját bevallásuk szerint kölcsönösen hatással voltak egymásra. Phil a múltkor megpendítette, hogy akár még egy közös turné sem elképzelhetetlen a Down és a Trouble részvételével.

A The Distortion Field Európában csak augusztus 23-án jelenik meg az FRW kiadó gondozásában, ennek azonban úgysincs már különösebb gyakorlati jelentősége a mai világban, hiszen az anyag már kikerült a fájlcserélőkre. Három új Trouble dal ugyanakkor legálisan is meghallgatható ide kattintva. A lemez Amerikában egyébként egy napon jelent meg Anselmo szólólemezével, a Walk Through Exits Onlyval.

 

Hozzászólások 

 
+3 #5 imi 2013-08-03 00:32
Idézet - Béla:
No Wagner no Trouble.

Bullshit
Idézet
 
 
-3 #4 Béla 2013-08-02 18:57
No Wagner no Trouble.
Idézet
 
 
+4 #3 Löki Levente 2013-08-01 10:52
Idézet - BSND:
Down és Trouble dupla headlineres buli kéne Budapestre a Magma Rise-zal előzenekarként.

...jó, tudom, ébren ne álmodjak! :)

Csak benyomnám már a Black Sabbathot is oda. :D
Idézet
 
 
+4 #2 BSND 2013-08-01 10:33
Down és Trouble dupla headlineres buli kéne Budapestre a Magma Rise-zal előzenekarként.

...jó, tudom, ébren ne álmodjak! :)
Idézet
 
 
+5 #1 bogar 2013-08-01 08:15
Talán jobb is így! Egy ideje már nem focizik egy ligában a két énekes. Az előzetes három dal alapján konkrétan seggre ültem, hogy mekkora torka van Kyle-nak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.