Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sweet Tea: itt az első klip az új Hughes / Bonham projekttől

0207californiabreedMájus 19-én jelenik meg a Frontiers gondozásában a California Breed debütáló albuma. A trióban Glenn Hughes és Jason Bonham mellett egy mindössze 23 éves amerikai gitáros, Andrew Watt zenél, és máris meghallgatható tőlük az első dal Sweet Tea címmel.

„Konkrétan már a megismerkedésünk napján megírtunk két dalt Andrew-val", mondja Glenn Hughes Wattról. „Mind a Chemical Rain, mind a Solo felkerül majd az első lemezünkre. Egyből azt mondtam: ezt muszáj felvenni! Teljesen beindított a zene, úgyhogy felhívtam Jasont." „Glenn-nel a Black Country Communionben kezdtünk el közösen zenét írni, amit mindenképpen folytatni akartunk", így Jason Bonham. „Már az első közös próbán olyan energia töltötte meg a helyiséget, hogy nem is volt szükség további szavakra. Ez a kölyök olyan erővel és lelkesedéssel játszik, hogy egyből átragadt ránk is."

A zenekar az utóbbi hónapokban felvette első nagylemezét Nashville-ben Dave Cobb producerrel, aki többek között a Rival Sonsszal is dolgozott már korábban. A felvételek még Glenn számára is újdonságot jelentettek, mivel az éneket is teljesen élőben rögzítették, miközben zenélt a trió.

0304cbcA dallista az alábbi:

01. The Way
02. Sweet Tea
03. Chemical Rain
04. Midnight Oil
05. All Falls Down
06. The Grey
07. Days They Come
08. Spit You Out
09. Strong
10. Invisible
11. Scars
12. Breathe
13. Solo

A Sweet Tea dal alább meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
+2 #5 ae_andras 2014-03-20 20:35
csatlakozom az előttem szólókhoz. Hughes a legnagyobb.
Idézet
 
 
+4 #4 queensryche999 2014-03-20 10:00
Hughes a világ legjobb énekese és az egyik legszenzitívebb zenésze. Nálam csak a 2000-es évek elején került képbe, akkor figyeltem fel erre az elképesztő hangszínre és énekteljesítmén yre, amiről azóta is csak szuperlatívuszo kban lehet beszélni. Széttárom a kezem: Hughes a legjobb.
Idézet
 
 
+3 #3 zsileep 2014-03-20 09:29
Bonamassa egy isten, de Hughes még nagyobb - a nap minden percében el tudnál hallgatni...
Idézet
 
 
+3 #2 Tom 2014-03-19 17:34
kicsit fura, hogy egy kisgyerek ugrál közöttük, akkora, mint Bonham ülve. :-) de nyilván jó gitáros
én azért azt gondolom, hogy a BCC is Hughes miatt volt elsősorban király, főleg ismerve Bonamassa szóló munkásságát, ami szerintem, egy-két jó számtól eltekintve, nem kicsit lapos (de tény, hogy kurva jó gitáros). Szóval kíváncsi leszek az albumra, laza rokkolásra számítok.
Idézet
 
 
+3 #1 BSND 2014-03-19 15:59
Ez egész jó, bár nem annyira, mint a legjobb Black Country Communion számok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.