Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Steve Vai úgy hatvan nótát küldött nekünk, erről pedig egyből tudtam: szerepelnie kell a lemezen!”

Július 31-én új albummal jelentkezik a Graham Bonnet által vezetett Alcatrazz. A Born Innocentről máris meghallgatható egy újabb dal, amelyet ráadásul Steve Vai írt.

0502alcatrazz

Utoljára 1986-ban, Dangerous Games címmel jelentetett meg nagylemezt Graham Bonnet kultikus zenekara, az Alcatrazz, nyár derekán azonban érkezik a folytatás a Silver Lining Music gondozásában. A csapat jelenlegi felállásában a legendás énekes mellett két másik alapembert is ott találunk Jimmy Waldo billentyűs és Gary Shea basszusgitáros személyében. A gitárosi poszton, amelyet annak idején ugye Yngwie Malmsteen, majd Steve Vai is betöltött, a szintén nem ismeretlen Joe Stump áll, a dobos pedig Mark Benquechea. Zeneileg a csapat virtuóz klasszikus hard rockot ígér a Born Innocenttől. A Polar Bear és a London 1666 már ismert, most pedig a Dirty Like The City is meghallgatható, amit a régi kolléga, Steve Vai írt nekik. „Steve úgy hatvan nótát küldött nekünk", mondja Bonnet. „A Dirty Like The Cityre egyből felkaptam a fejem, és miután alaposabban is meghallgattam, egyből tudtam: szerepelnie kell a lemezen!"

alcatrazz_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Born Innocent
02. Polar Bear
03. Finn McCool
04. We Still Remember
05. London 1666
06. Dirty Like The City
07. I Am The King
08. Something That I Am Missing
09. Paper Flags
10. The Wound Is Open
11. Body Beautiful
12. Warth Lane
13. For Tony

A zenekar augusztus végétől elvileg már koncertezett volna Nyugat-Európában, a bulikat azonban jövőre halasztották.

 

Hozzászólások 

 
#2 kamikaze 2020-07-17 19:56
Idézet - RobertThorn:
Mi az aztékisten értelme van így 'termékenynek' lenni? :/

Ez csak duma, valószínűleg a fele sem igaz. Jó esetben is legfeljebb dalvázlatokról és nem komplett szerzeményekről lehet szó. A másik része meg a hírnek, hogy a(z állítólagos) 60 dalból ez volt a legjobb? Akkor milyen lehet a többi? Talán nem véletlen, hogy lepasszolta ezeket Steve.
Idézet
 
 
#1 RobertThorn 2020-07-16 20:55
Én értem és tudom, hogy tehetséges csóka a vajpista... de hogy hatvan _NÓTA_?

Az ég szerelmére, még ha csak 60 riffről volna szó, hát abból is max csak kb a hatoda lehet igazán említésre méltó és karakteres, ha egyáltalán ilyen fosóüzemmód után ez még lehetséges a világon.
Mi az aztékisten értelme van így 'termékenynek' lenni? :/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.