Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Sosem akarok csak azért lemezt készíteni, hogy utána még egy turnét csinálhassak”

Március elején jelenik meg a Season Of Mistnél a görög black/extrém metalos Rotting Christ új nagylemeze, amely a Kata Ton Daimona Eaytoy címet kapta. A főnök Sakis Tolis szerint az album sok szempontból a banda korai korszakára üt, ám a produkció nagyságrendekkel ütősebb a régi anyagokénál.

Az album címe görögül nagyjából azt jelenti, hogy „tégy, amit akarsz”, és a frontember Sakis Tolis szerint alaposan eltér a legutóbbi Aealótól. „Minden zenekarnak az a célja, hogy minden albumán valami mást mutasson”, magyarázta az énekes a Metalpathsnek adott interjújában. „Zeneszerzőként sosem akarok csak azért elkészíteni egy lemezt, hogy utána még egy turnét csinálhassak. Ahogy nézem, sok csapat így működik, ami nagyon szomorú. Én azt szeretném látni, hogy a kedvenceim fejlődnek, és én is minden egyes lemezen a fejlődőképes oldalamat akarom megmutatni a közönségnek. Ez az új anyag nem pedig nemcsak zenei, hanem produkciós szempontból is nagyban eltér az Aealótól. Sötétebb, okkultabb, és talán a legsötétebb, legmisztikusabb album, amit a Thy Mighty Contract óta készítettünk. Szóval visszatértünk a gyökereinkhez, de nem a szó szoros értelmében. Közel áll a végeredmény a korai Rotting Christ hangzáshoz, csak más produkciós mérce szerint dolgoztunk.”

A lemezmegjelenés után a csapat először egy kilenc állomásos görög turnén mutatja be az albumot, majd Dél-Amerikában folytatják a koncertezést.

A Rotting Christ 1987–ben alakult Athénben, több demó és EP után 1993–ban adták ki bemutatkozó albumukat Thy Mighty Contract címmel. A csapat Magyarországon is számos alkalommal koncertezett, legutóbb tavalyelőtt jutottak el hozzánk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.