Shock!

július 05.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Sikerült előállnunk néhány igazán érdekes zenei és szövegi témával”

Júliusban jelenik meg az Arch Enemy új albuma. A zenekar most közzétette a Deceivers harmadik előzetes számát.

1021ae

Július 29-én, Deceivers címmel érkezik az Arch Enemy új lemeze, a 2017-es Will To Power folytatása. „Mindig kihívást jelent még magasabbra emelni a lécet úgy dalszerzés, mint produkció terén, és ez néha kissé ijesztő is, mielőtt belefognánk a munkába – mondja Mike Amott gitáros. – De miután nekikezdtünk, és teljesen belevetettük magunkat a kreatív folyamatba, már tényleg mintha nem is létezne más a világon, és roppant céltudatosak vagyunk. Akár hiszitek, akár nem, többnyire baromira élvezzük a zenélést, és a Deceivers is így született. Kizártuk a külvilágot, és mélyen belemerültünk az alkotásba. Őszintén úgy vélem, hogy ezúttal sikerült előállnunk néhány igazán érdekes zenei és szövegi témával, olyanokkal is, amelyek hallatán páran talán meglepődnek majd. Eközben azonban megmaradt a zenekar összes jellegzetessége is. Végső soron egy teljes sebességgel és erővel pörgő Arch Enemyt mutat a lemez.”

archenemy_cA dallista az alábbi lesz:

01. Handshake With Hell
02. Deceiver, Deceiver
03. In The Eye Of The Storm
04. The Watcher
05. Poisoned Arrow
06. Sunset Over The Empire
07. House Of Mirrors
08. Spreading Black Wings
09. Mourning Star
10. One Last Time
11. Exiled From Earth

A már ismert két szám után most a Handshake With Hell is meghallgatható. Az Arch Enemy 2022. október 16-án Budapesten játszik a European Siege turné keretében a Behemoth, a Carcass és az Unto Others társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#2 Vermin 2022-02-05 18:58
Nekem teljesen mellément mostanra az Arch Enemy. Olyan az egész, mint egy zenés Alissa modell bemutató, ami egyre többet ad a szemnek, mint a fülnek. Vicces, hogy az új dalt (Handshake) egy nap mutatták be a Hate Über Alles-szel és míg utóbbit kétszer hallgattam meg, előbbit egy perc után kilőttem.
Idézet
 
 
#1 Torzonborz 2022-02-05 17:17
Ja, hogy itt van szöveg is??? :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.