Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Randy Blythe felkészült a tárgyalásra

Mentális értelemben felkészült Randy Blythe, hogy visszatérjen Prágába, és részt vegyen február 4-ei tárgyalásán. A Lamb Of God frontemberét halált okozó testi sértéssel vádolják egy 2010-es prágai koncerten történtek miatt.

„Az utolsó két-három napban felkészültem mentálisan arra, hogy elhagyjam az otthonomat, visszatérjek Prágába, és részt vegyek a tárgyaláson február elején”, írta az Instagramon Randy. „Nem olyasmi ez, amit meg akarnék tenni, de belül, a zsigereim és a szívem azt mondják, így helyes. És nem fordíthatok hátat a helyes útnak.”

Az illetékes cseh bíróság szóvivője szerint már a február 4-ei első tárgyaláson eldöntik, büntethető-e Randy az egy 2010-es prágai fellépésen történtekért, és ha igen, azt is meghatározzák, mi lehet a frontember lehetséges sorsa. Mint emlékezetes, Blythe állítólag úgy lökött le a színpadról egy oda felmászott rajongót, hogy az esés közben beverte a fejét, majd emiatt kómába esett, később pedig elhunyt. Amennyiben Randyt bűnösnek találják az ellene felhozott halált okozó testi sértés vádjában, a legrosszabb esetben akár tíz év letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Az amerikai igazságügyi tárca közben - egy közel 30 ezer ember által aláírt petícióra reagálva - közölte: mindenképpen odafigyelnek majd Randy tárgyalására, és elvárják a cseh hatóságoktól, hogy a nemzetközi egyezményeknek megfelelően járjanak el az énekes perében.

Blythe egy korábbi interjúban, még a nyár végén azt mondta: úgy érzi, nem lesz könnyű dolga a cseh hatóságoknak, ha fogást akarnak találni rajta a két évvel ezelőtt történtek miatt. „Elég nehéz lesz elítélniük abban a bűncselekményben, amivel megvádoltak, mert az egész dolog nevetséges. Szándékos bűncselekményről van szó, én pedig egészen biztosan soha senkit nem akartam bántani a koncert közben. De az élet persze szolgálhat meglepetésekkel. És ha így lesz, vagyis kapok tíz évet, akkor azt kell elfogadnom. Természetesen már belegondolni is rémisztő ebbe az egészbe, de a ténynek, hogy nem akarok tíz évre börtönbe vonulni egy külföldi országban, Amerikában vagy bárhol, semmi köze ahhoz, hogy a helyes dolgot kell tennem. Erről szól ez az egész. Azt kell tennem, ami helyes. Egyébként nem lennék képes tükörbe nézni."

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.