Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ozzy: „Hogy szeretek-e Tony Iommival dolgozni? Nem igazán”

0608sabsFolytatta kissé érthetetlen, friss keletű Black Sabbath-ekézését Ozzy Osbourne. Az énekes most azt mondta egy interjúban, hogy valójában nem szeret Tony Iommival dolgozni.

Meglehetősen furcsán vette ki magát az a pár nyilatkozat, amelyeket az utóbbi hónapokban adott Ozzy Osbourne, és azt fejtegette bennük, hogy valójában egyáltalán nem élvezte a Black Sabbath The End turnéját pár évvel ezelőtt. Az énekes most a The Timesnak adott interjút, amelyben megismételte kijelentéseit, sőt, még rájuk is tett egy lapáttal. „Hogy szeretek-e Tony Iommival dolgozni? Nem igazán. Hogy szeretem-e őt emberként? Igen, szeretem őt emberként”, szögezte le Ozzy. „De ha az emberek azt kérdeznék, volt-e vezetője a Black Sabbathnak, azt kellene mondanom, hogy Tony Iommi volt az, mert a gitárriffjei nélkül még mindig csak ott ülnénk a kibaszott próbateremben tétlenül, és azon tanakodnánk, hogy most mihez is kezdjünk.”

Ozzy mindehhez hozzátette: mára továbblépett a zenekartól, és egy nem túl hízelgő példával is érzékeltette a helyzetet. „Elmondom, milyen volt. Mint amikor fiatalabb vagy, és megismersz egy lányt, legyen a neve mondjuk Susie, és aztán harminc évig nem látod. Utána pedig, amikor éppen egy helyen vagytok, azt mondod: na, felhívom Susie-t. Mivel csak a jó dolgokra emlékszel már, például egy hétre szűkíted le magadban a régi dolgokat: emlékszem arra a hétre, de csodálatos is volt! Aztán persze később rádöbbensz arra a maradék négy és háromnegyed kibaszott évre is, ami viszont kurvára nyomorúságos volt…”

Osbourne emellett elmondta: jelenlegi szólóturnéját nagyon élvezi. „Itt én irányítok mindent, és így sokkal jobb. Több örömet lelek a koncertekben is most.”

 

Hozzászólások 

 
#3 White Sunday 2018-11-26 12:38
Régebben is ugyanezt nyilatkozta akárhányszor összejöttek rövidebb-hosszabb időszakokra. Nem csoda, hogy sokkal idősebben sem lett számára kényelmesebb Tony-val dolgozni. Sőt a zenekar rajtuk kívüli 2 tagja is mondott hasonlókat anno és még Iommi is elmondta már magáról, hogy nem igazán könnyű személyiség és megérti, ha valakinek nem fekszenek a munkamódszerei.
Idézet
 
 
#2 Igor Igorovics 2018-11-25 18:19
Vége a Sabbathnak, méltó módon búcsúztak, innentől kezdve pedig már csak az számít, hogy bírja őt emberként, a többi pedig csak max. egy sor a Sabbath nem éppen rövid történetében. Úgyhogy nincs itt semmi gáz.
Idézet
 
 
#1 atika 2018-11-25 11:53
Ozzy bacsi beszelget,de ezt mar megszoktuk tole.Igy szeretjuk ot.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.