Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nyolc dal már teljesen elkészült a négyes Alter Bridge-hez

Már nagyban dolgozik negyedik nagylemezén az Alter Bridge. Brian Marshall basszusgitáros szerint a négyesfogat már kétharmad albumnyi dalt írt, amelyek valamikor az év második felében láthatnak napvilágot. Hamarosan egy nagyszabású box set is kijön a zenekartól.

Már nyolc új dalt írt az Alter Bridge a negyedik albumra – tette közzé a Twitteren a banda basszere, Brian Marshall, aki szerint az eddig született témák egyszerre súlyosak és agyasak, és nagyon-nagyon jó szólnak. A jelenlegi tervek szerint a banda a következő hónapok során rögzíti majd a lemezt, és szeptembertől turnéznak is, szóval addig mindenképpen be kell fejezniük a munkát. Azt azonban nem tudni, hogy ezzel egyidőben jelenik-e meg a 2010-es ABIII folytatása. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy Myles Kennedy énekes csak a turné befejeztével csatlakozik majd Slash-hez, aki egyébként már szintén dolgozik a következő album dalain, és ezek véglegesítése ismét Mylesszal lesz esedékes.

Még az új lemez előtt, május 14-én box set jelenik meg az Alter Bridge-től, de egyelőre még nem tudni, pontosan mit tartalmaz majd ez a kiadvány.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.