Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Novemberben Budapesten lép fel Steve Harris és a British Lion

Július elején, az Iron Maidennel idén már megfordult egyszer Magyarországon Steve Harris, november 20-án pedig ismét láthatjuk: a színtér egyik nagy legendája ezúttal saját formációjával, a British Lionnal érkezik hozzánk.

2012-ben adta ki első kvázi-szólóalbumát Steve Harris, az Iron Maiden főnöke: a basszer a British Lion megjelenése után meg is turnéztatta a lemezt csapatával, most pedig újabb szólóturnéra készül Európában. Nagy öröm, hogy ennek keretében, november 20-án Budapestre is eljutnak, a helyszín a Barba Negra lesz, és a szintén angol illetőségű, hard rockban utazó Voodo Six lesz a vendég.

A British Lionban Harris társai Richard Taylor énekes, Graham Leslie és David Hawkins gitárosok, illetve Simon Dawson dobos, a projekt gyökerei pedig évtizedes távlatokba nyúlnak vissza. „Graham Leslie mutatott nekem egy kazettát a bandája dalaival – ebből is látszik, milyen régen történt a dolog! –, amiket nagyon jónak tartottam”, magyarázta Harris néhány évvel ezelőtt Classic Rocknak a projekt létrejöttét. „Megpróbáltam segíteni valamit a zenekarának. Végül én lettem a menedzserük, a producerük, és írtam is dalokat velük, de nem vertem nagydobra ezt az egészet – még a banda egyes tagjai sem tudtak róla. Amikor pedig feloszlottak, azt mondtam: valamit kell kezdeni ezzel az egésszel, mert a nótákat nagyon erősnek tartottam. Az évek során kapcsolatban maradtam Richie-vel és Grahammel. Richie közben elkezdett dolgozni egy másik nagyon tehetséges gitárossal, David Hawkinsszal, így újabb közös témákat írtunk.”

További részletek itt, a jegyek hétfőtől kaphatók.

 

Hozzászólások 

 
#4 dkissza 2016-11-18 16:37
"saját formációjával"

Miért a Maiden nem a sajátja? Azt is ő kezdte és ő a főnök :D
Idézet
 
 
#3 izirajder001 2016-09-05 07:55
Idézet - BSND:
Én megyek ha nem lesz nagyon drága, de meg kell jegyeznem, hogy a lemezük nem igazán basz oda, az idő sem javított rajta sokat. Mondjuk élőben biztos jó lesz, meg hát Harrist se gyakran adódik lehetőség ilyen közelről látni.
Mintha valami új lemezről is szó lett volna, kíváncsi leszek, hogy kijön-e addig.

Az elővételi jegyár 5.000, az elővételes kör végén 6.000
Idézet
 
 
#2 BSND 2016-09-03 10:47
Én megyek ha nem lesz nagyon drága, de meg kell jegyeznem, hogy a lemezük nem igazán basz oda, az idő sem javított rajta sokat. Mondjuk élőben biztos jó lesz, meg hát Harrist se gyakran adódik lehetőség ilyen közelről látni.
Mintha valami új lemezről is szó lett volna, kíváncsi leszek, hogy kijön-e addig.
Idézet
 
 
+2 #1 Gazdag Illés 2016-09-02 18:28
Jó kis szülinapi buli lesz ez:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.