Shock!

november 11.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Noha a Carol Of The Bells karácsonyi dal, mindig is éreztem benne egyfajta sötétebb hangulatot”

Karácsonyi feldolgozással jelentkezett a Bad Wolves. A zenekar a Carol Of The Bellst ültette át a saját stílusába.

bad_wolves_k2022_01

November elején Budapesten is fellépett a Volbeat előtt a Bad Wolves, akik épp a tavalyi Dear Monsters albumot turnéztatják. A zenekar most egy karácsonyi örökzöld feldolgozását mutatta be. „Noha a Carol Of The Bells karácsonyi dal, mindig is éreztem benne egyfajta sötétebb hangulatot – mondja Doc Coyle gitáros. – Így amikor a kiadó felvetette, hogy rögzíthetnénk egy ilyen számot, ez volt az első és egyetlen választásunk.”

A tavalyi anyag korszakhatárt jelentett a csapatnál, hiszen Tommy Vext énekes személyes problémák miatt távozott a fedélzetről, és új ember állt a helyére Daniel „DL” Laskiewicz személyében. Ezt követően, idén tavasszal újabb tagcserére került sor: a kezdetek óta tag Chris Cain gitárost Max Karon váltotta. Érdekesség, hogy Karon annak idején alapítója volt a bandának John Boecklin dobossal, és dalszerzőként szerepelt is mindhárom lemezükön, csak éppen nem játszott velük állandó jelleggel.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.