Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nincs szükségem rá, hogy valami főiskolás kölyök eldöntse: elég pénzed van, nem akarok fizetni a lemezedért”

0117kissMiközben Paul Stanley nyitottnak mutatkozik egy új KISS-lemez gondolatára, amennyiben annak művészileg van értelme, a jó öreg Gene Simmons természetesen más oldalról közelít: a basszer/énekes csak akkor készítene még egy albumot, amennyiben üzletileg is kellően jól jönnének ki a dologból.

A KISS tulajdonképpen már a 2009-es Sonic Boom megjelenésével is meglepte a világot, hiszen a zenekar akkor már tizenegy éve nem hozott ki friss lemezt, és a közönség javarésze a jelek szerint bele is nyugodott ebbe. Ezután, 2012-ben a folytatás is kijött Monster címmel, ám azóta ismét nagy a csend, és ugyan a zenekar folyamatosan turnézik, friss dalokról ritkán esik szó. Miközben Paul Stanley nemrég azt mondta, ő a maga részéről szívesen készítene még egy lemezt, amennyiben tudnak vele újat mondani, a banda másik motorja vonalasabb a kérdésben.

„Kevésbé ösztönöz a gondolat”, vallotta be a témáról a The SDR Show-ban Gene Simmons. „Ott a letöltögetés, a fájlmegosztás… Az emberek meggyőzték magukat arról, hogy nem akarnak fizetni a lemezekért, és legjobb tudomásom szerint a KISS nem jótékonysági intézmény. Emberbaráti a hozzáállásunk, de én fogom eldönteni, mennyit adok, és hol. Nincs szükségem rá, hogy valami főiskolás kölyök eldöntse: elég pénzed van, nem akarok fizetni a lemezedért! Oké, akkor töltsd le a Radiohead lemezét, én viszont nem így működöm. Az embernek el kell választania egymástól a kereskedelmi és az emberbaráti szempontokat. Vagyis engem személy szerint nem mozgat egy új KISS-lemez elkészítésének gondolata, kivéve, amennyiben létezhet olyan üzleti modell, amely működik vele kapcsolatban.”

A KISS legutóbbi két lemeze a mai viszonyok között egyébként kimondottan sikeres volt, a Sonic Boomból több mint 300 ezer, a Monsterből több mint 200 ezer példány fogyott csak az Egyesült Államokban. A csapat tavasztól ismét Európában turnézik, május 20-án Brnóban, május 21-én pedig Bécsben játszanak.

 

Hozzászólások 

 
#31 bélféregtámadás 2017-01-19 13:05
Mért nem adja ingyér a lemezét mikmor meg tehetné mért kel a rockerről le gombolni további sok száz lejt mikor neki már annyi van mint a faszom de még sem ad!Az a jó ha mindenkinek jut a közösből akor miért fizetnék mikor neki ugyse kel már mert miliomos?????Koncert is ingyen lehet úgyis drága a benzin a sör!
Idézet
 
 
+3 #30 entropy 2017-01-18 18:06
Igen, pontosan erre utaltam, ahogy alább reflektáltatok a hozzászólásomra . Csak nálunkfelé még máig élesen elválasztják a két fogalmat (munka és művészet), és az egyikhez negatív képzeteket, a másikhoz pozitívakat társítanak, amelyek közt elvi szempontból nincs átjárás. (Holott nyilvén létezik rossz vagy sikerületlen mű, és jó vagy sikeres munka egyaránt. A művész munkája a mű.)
Idézet
 
 
+1 #29 Stuck Mojo 2017-01-18 17:45
2 dolog:
1 A KISS mindenidok legprofitabilis abb zenekarai koze tartozik. Nagymennyisegu Merch cuccot dobtak es dobnak a piacra. Egy uj albumnak kis, mondhatni keves jelentosege van. A lemez csakis arra lenne jo hogy a turnet es a Merch cuccot promovalja. Szoval ha maga a lemez bukta lenne akkor is profitalnanak.
A KISS mindig is a penzet a koncertekbol es Mecrhbol kereste.
A lemezek, bar vannak fogos dalaik most nem fogytak iszonyatosan. Meg kell nezni, max. parszoros Platina, ennyi, amikor azert voltak bandak akik jelentosen jobb lemezeladasokka l rendelkeztek.
2 Gene ki lehet akadva, hisz ezelott egy par evvel belelepett ebbe az Arena Football uzletbe. Egy LA KISS nevu csapatot hoztak letre. A csapat meg egy par ev utan felfuggesztette mukodeset. Az ido alatt nem hiszem profitot csinalt volna.
Szoval az az üzlet modell nem valt be. Ezert lehet most kiakadva.
Idézet
 
 
+4 #28 cápaidomár 2017-01-18 15:10
Idézet - bogar:
Idézet - entropy:
A letöltés/új médiumok kontextust most nem érintve, úgy gondolom, le kellene számolni a kuporgó művész romantikus fikciójával, illetve munka és művészet fogalmait nem kellene ennyire kategorikusan szétválasztani és automatikusan (negatív és pozitív) értékeket rendelni hozzájuk.


Ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen objektíven nézne mondjuk a Sixtus-kápolna freskóit is II. Gyula pápa megrendelésére készítette Michelangelo.
Most akkor az művészet, vagy munka?

A művészet mindig munka. Csak munkával lehet létrehozni, sehogy másképp.
Idézet
 
 
+3 #27 Palinkas Vince 2017-01-18 13:14
Idézet - bogar:
Idézet - entropy:
A letöltés/új médiumok kontextust most nem érintve, úgy gondolom, le kellene számolni a kuporgó művész romantikus fikciójával, illetve munka és művészet fogalmait nem kellene ennyire kategorikusan szétválasztani és automatikusan (negatív és pozitív) értékeket rendelni hozzájuk.


Ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen objektíven nézne mondjuk a Sixtus-kápolna freskóit is II. Gyula pápa megrendelésére készítette Michelangelo.
Most akkor az művészet, vagy munka?


Pláne, hogy ki tudja, mennyit festett ebből maga és mennyit delegált a tanítványoknak. Akik befizették magukat hozzá inasnak
Idézet
 
 
+5 #26 Szornyeteg Lajos 2017-01-18 12:17
Idézet - bogar:
Idézet - entropy:
A letöltés/új médiumok kontextust most nem érintve, úgy gondolom, le kellene számolni a kuporgó művész romantikus fikciójával, illetve munka és művészet fogalmait nem kellene ennyire kategorikusan szétválasztani és automatikusan (negatív és pozitív) értékeket rendelni hozzájuk.


Ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen objektíven nézne mondjuk a Sixtus-kápolna freskóit is II. Gyula pápa megrendelésére készítette Michelangelo.
Most akkor az művészet, vagy munka?


arrol nem beszelve, hogy klasszikus zeneszerzok is mind megrendelesre dolgoztak, es ki lehet nagyobb komponista johann sebastian bach-nal? senki.
Idézet
 
 
+4 #25 bogar 2017-01-18 09:31
Idézet - entropy:
A letöltés/új médiumok kontextust most nem érintve, úgy gondolom, le kellene számolni a kuporgó művész romantikus fikciójával, illetve munka és művészet fogalmait nem kellene ennyire kategorikusan szétválasztani és automatikusan (negatív és pozitív) értékeket rendelni hozzájuk.


Ez egy nagyon érdekes felvetés, hiszen objektíven nézne mondjuk a Sixtus-kápolna freskóit is II. Gyula pápa megrendelésére készítette Michelangelo.
Most akkor az művészet, vagy munka?
Idézet
 
 
#24 Jumurdzsák 2017-01-18 08:40
Undorító ez a banda.
Idézet
 
 
+4 #23 entropy 2017-01-18 08:32
A letöltés/új médiumok kontextust most nem érintve, úgy gondolom, le kellene számolni a kuporgó művész romantikus fikciójával, illetve munka és művészet fogalmait nem kellene ennyire kategorikusan szétválasztani és automatikusan (negatív és pozitív) értékeket rendelni hozzájuk.
Idézet
 
 
+2 #22 Lacc 2017-01-18 08:23
Mérhetetlenül hálás vagyok a konzervált zene eladás bukásának, így régi nagy kedvenceimet kiugrasztotta a luxus lustaság posványából, és ujra turnézgatnak, a Meet and Greet lehetősége pedig hab a tortán! Nem a KISS-re gondolok...
Idézet
 
 
-1 #21 nikfisz 2017-01-17 19:59
Fordítva: emlékszem a 90'-es évek elején kurva drága volt a cd és még a B' kategóriás zenekarok is több millió lemezt adtak el.Gondolhatjuk mennyi és mennyi pénzt kaszáltak akkor a lemezkiadók és az együttesek,(ha nem baszták át őket)A biznisz működött és a Simmons félék úsztak a lébe,mint a Dagobert bácsi.most meg sír...Én inkább az új és jó bandákat sajnálom.
Idézet
 
 
+9 #20 Tom 2017-01-17 19:01
Abba is érdemes belegondolni, hogy a művész úgy érzi, hogy ő jót, értékeset alkotott, akkor az azt élvező ember is áldozzon már érte egy keveset. Ami ingyen van, azzal úgy is bánik az ember
Idézet
 
 
+6 #19 Szornyeteg Lajos 2017-01-17 18:32
Idézet - Morello:
Azon lehet vitát nyitni, hogy mennyire szimpatikus egy ilyen nyilatkozat vagy mennyire nem, de az igazságtartalma valahol érthető.

Ugyanakkor pont a KISS-nél nem hinném, hogy a hattyú halálát kellene előadni a letöltögetés kapcsán. Ők már vannak akkora név, van akkora felfoghatatlan méretű rajongótáboruk Világszerte, hogy kb. akármit adnak ki, szinte kizárt hogy üzletileg ne legyen sikeres.

Ők kb. ha kizárólag Tamagochi-ra adnák ki az új lemezt, akkor sem lehetne kereskedelmileg sikertelen. Pont ők azok, akik bátran vállalkozhatnán ak (hagyományos) lemezkiadásra, és emellé még ha sikerül jó dalokat is írni, akkor meg pláne működni fog a dolog. De ha nem, akkor is.

Jogosak valahol Simmons indokai, de ha egy felső középkategóriás , vagy bármilyen az alatti bandától hangoznának ugyanezek a szavak, sokkal jogosabb lenne.


itt irjak alattad valahol, hogy nem a sajat bajarol beszel, neki mar reg tokmindegy, az uj zenekaroknak nem. ez elvi kerdes nala. amit szemely szerint meg is ertek.
Idézet
 
 
#18 Morello 2017-01-17 17:24
Azon lehet vitát nyitni, hogy mennyire szimpatikus egy ilyen nyilatkozat vagy mennyire nem, de az igazságtartalma valahol érthető.

Ugyanakkor pont a KISS-nél nem hinném, hogy a hattyú halálát kellene előadni a letöltögetés kapcsán. Ők már vannak akkora név, van akkora felfoghatatlan méretű rajongótáboruk Világszerte, hogy kb. akármit adnak ki, szinte kizárt hogy üzletileg ne legyen sikeres.

Ők kb. ha kizárólag Tamagochi-ra adnák ki az új lemezt, akkor sem lehetne kereskedelmileg sikertelen. Pont ők azok, akik bátran vállalkozhatnán ak (hagyományos) lemezkiadásra, és emellé még ha sikerül jó dalokat is írni, akkor meg pláne működni fog a dolog. De ha nem, akkor is.

Jogosak valahol Simmons indokai, de ha egy felső középkategóriás , vagy bármilyen az alatti bandától hangoznának ugyanezek a szavak, sokkal jogosabb lenne.
Idézet
 
 
-2 #17 BrockSamson 2017-01-17 17:07
A letoltes tema leragott csont, kar rajta vitatkozni.

Nekem Stanley hozzallasaval egy bajom van, hogy teljesen forditva kezeli a helyzetet. Neki, mint muvesznek es uzletembernek el kene nekem adnia a produktumat, nem szivesseget tesz azzal, hogy lemezeket keszit.

Tehat csinalja meg, reklamozza, keltse fel az erdeklodest es adja el, ahogy millio mas albumot adnak el a mai napig (legfeljebb digitalisan vagy donate rendszerben). Ha minden harmadik Kiss fan adna egy dollart az albumert, akkor is milliokat keresnenek.

Ha pedig nem fulik a foga az egesz hercehurcahoz, akkor valoszinuleg nincs is nagyon szuksege a penzre, es visszetertunk az egesznek az elejere, hogy mindegy letoltik-e az emberek albumot, mert annyira sincs szuksege a penzre, hogy megcsinalja azt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.