Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nincs szükségem producerre, nincs szükségem társszerzőre, semmi hasonlóra”

Yngwie Malmsteen immáron évtizedek óta kapja az ívet lemezei hangzása és dalai színvonala miatt. Az új albuma, a Parabellum megjelenésére készülő gitáros most egy friss interjúban ismét leszögezte: nincs szüksége külső fülekre a lemezeihez.

0507yngwie

Saját maga producerelte és énekelte fel új lemezét, a nyáron érkező Parabellumot Yngwie Malmsteen. A gitáros a turnén – már persze ha lesz – szintén maga áll majd a mikrofon elé. „Nem lesz énekes, csak én – mondta a Rob Rush Radiónak a gitáros. – Hogy mindenki könnyen megértse: ha valamit csinálok, azt azért csinálom, mert meg akarom csinálni. Ha pedig nem, akkor azért nem, mert nem akarom. Senki sem szól bele, mit teszek. Én vagyok a világ legszerencsésebb embere. Tényleg úgy érzem, kivételes helyzetben vagyok, és hálát adok mindenért, ami történt velem – ennek pedig a kreatív szabadságom jelenti a fő okát. Azért teszem, amit teszek, mert ehhez van kedvem, nem pedig mert ezt kell tennem, vagy talán ezt kellene tennem. Szó sincs ilyesmiről. Pontosan tudom, mit akarok, folyamatosan nagyon tiszta, kristálytiszta vízió alapján dolgozom. Már a felvételek előtt alakot öltenek a fejemben a dalok. Nincs szükségem producerre, nincs szükségem társszerzőre, semmi hasonlóra. Ezzel most persze nem azt mondom, hogy másoknak is kárára válik az ilyesmi, de én ilyen vagyok. Mint egy festő: a háttértől az oldalakig mindent én festek meg, és nem kérek meg másokat, hogy a kép másik felét fejezze be helyettem. Sajnálom, de nem tudok így dolgozni.”

yngwiemalmsteen_cA július 23-án megjelenő Parabellum dallistája az alábbi:

01. Wolves At The Door
02. Presto Vivace in C# Minor
03. Relentless Fury
04. (Si Vis Pacem) Parabellum
05. Eternal Bliss
06. Toccata
07. God Particle
08. Magic Bullet
09. (Fight) The Good Fight
10. Sea Of Tranquility

A Wolves At The Door és a Relentless Fury már meghallgatható az albumról. Yngwie legutóbb 2019-ben, Blue Lightning címmel hozott ki egy bluesos megközelítésű, jelentős részben feldolgozásokat rejtő lemezt.

 

Hozzászólások 

 
#13 kornel 2021-06-16 20:51
Idézet - RobertThorn:
Hát ha van a neoklasszikus gitározásnak Zámbó Jimmyje.....akkor az Yngwie.

Ez igen találó hasonlat.Ki tudja,mire lettek volna képesek együtt.
Idézet
 
 
#12 Gyuszi 2021-06-16 15:05
Nem bírom ezt a fickót. Szegény Jason Becker sokkal szimpatikusabb (a kikezdhetetlen technikai tudás mellett lélek is van a zenéjében és sosem volt seggfej).
Idézet
 
 
#11 George Horvath 2021-06-16 10:17
Azért az kijelenteni, hogy az egyetlen dolog, amit neki köszönhetünk az Soto... Én emlékszem, hogy 86-ban egy világ akart olyan lenni mint Yngwie.. Az első 8!! lemeze szinte hibátlan mestermű és ezt csak nagyon nagyon kevesen (Maiden, Judas,) mondhatják el magukról...lehet,hogy a mai lemezei szarul szólnak, de hogy egy kibaszott gitárhős és az utolsó mohikánok egyike, azt nem lehet megkérdőjelezni !
Idézet
 
 
#10 frontiers 2021-06-15 17:35
Egyetlen egy dologért azért hálásak lehetünk neki, mégpedig SOTO-ért, valszeg Yngwie nélkül is feljött volna a felszinre, de sokat dobott rajta, az tuti.

Amúgy egyet értek, kicsit nagy az ego
Idézet
 
 
#9 queensryche999 2021-06-15 16:10
Idézet - bjorn:
Basszus, ha még EZDrummert használ is valaki sokat kell küzdeni azért hogy ennyire szar dobsoundot kapjon. Egyszerűen olyan softwarek, pluginok vannak már amivel még erőlködni se kell hogy jobban szóljon ennél egy otthoni felvétel. Vagy ő szereti hogy ennyire szarul szól, és szinte még a ritmusgitártémá kat sem lehet kivenni a sok reverbtől?


A "nincs külső fül" mindent megválaszol.

Igaz rá a "jóra hallgatni a zenét/mixet" közhely. Referenciaként is valószínűleg a saját anyagait használja, bár ez csak feltételezés az elmúlt évek Malmsteen-lemezeit hallva. Szoftveres témában esélyes, hogy nem up-to-date, lásd régóta bevett munkamódszer és workflow. A nyilatkozatai alapján a zenével kapcsolatos víziója nem is kíván mást, vagy többet. Mivel senkit nem enged beleszólni, így valószínűleg (már) tippeket-ötleteket sem kap.

Malmsteen meghatározó szerepet töltött be a zenében a rockgitározás egyfajta megújítójaként. Stílusa és hangzása azonnal felismerhető, klasszikus dalai kiállták az idő próbáját. Remélem, hogy még sokáig a színen marad, ugyanis az utolsó mohikánok egyike, aki a mai napig hozza a klasszik gitárhős archetípust. Bőven van mint hallgatni tőle a pályája első kb. 15-16 évéből, a magam részéről inkább ezeket favorizálom.
Idézet
 
 
#8 bjorn 2021-06-15 12:14
Basszus, ha még EZDrummert használ is valaki sokat kell küzdeni azért hogy ennyire szar dobsoundot kapjon. Egyszerűen olyan softwarek, pluginok vannak már amivel még erőlködni se kell hogy jobban szóljon ennél egy otthoni felvétel. Vagy ő szereti hogy ennyire szarul szól, és szinte még a ritmusgitártémá kat sem lehet kivenni a sok reverbtől?
Idézet
 
 
#7 RobertThorn 2021-06-15 11:50
Hát ha van a neoklasszikus gitározásnak Zámbó Jimmyje.....akkor az Yngwie.
Idézet
 
 
#6 Froc Lee 2021-06-15 11:17
A borítót is a bácsi rajzolta ezek szerint?
Idézet
 
 
#5 Tulus 2021-06-15 10:26
Egy balfasz egoista vagy, ezért nincs szükséged senkire.
Idézet
 
 
#4 Kormorán 2021-06-15 09:36
Fú de szarul szólnak ezek a számok, pedig 2021-ben ilyesminek már nem nagyon kéne előfordulnia...
Idézet
 
 
#3 Montsegur 2021-06-15 08:28
"Közelebb léptek a vászonhoz, és az egyik sarkában megpillantották egy meztelen láb ujját, amely kinyúlt a színeknek, tónusoknak, bizonytalan árnyalatoknak káoszából, ebből az alaktalan ködtömegből; de micsoda pompás lábat, egy élő lábat! Kővé meredtek bámulatukban, látva ezt a töredéket, amelyet valamiképpen elkerült a hihetetlen, lassú és egyre terjedő pusztítás. Ez a láb úgy bukkant elő, mint valami pároszi márványból faragott Venus-torzó egy leégett város romjai között.

- Egy nő van alatta! - kiáltotta Porbus, és rámutatott a festékrétegekre , amelyeket az öreg festő egymásután rakott fel, abban a hiszemben, hogy tökéletesíti képét.

A két művész ösztönösen Frenhofer felé fordult, s homályosan bár, de kezdte megérteni, hogy micsoda önkívületben élhet az öreg.

- Ő valóban hisz benne - mondotta Porbus."

Balzac: Az ismeretlen remekmű
Idézet
 
 
#2 Windir 2021-06-15 08:20
Sikerült elsütnie minden idők legpocsékabb hasonlatát.
Idézet
 
 
#1 zebraman 2021-06-15 05:55
Kár, hogy a Marching out idején még nem volt önbizalma, pedig mennyivel több sikere lett volna, ha már akkor is teljesen egyedül dolgozott volna a stúdióban :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.