Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nightwish: decemberben budapesti koncert, 2024 elején új nagylemez

Már javában tart a Nightwish európai turnéja, és december 20-án a Papp László Budapest Sportarénában is fellép a zenekar. Már az új album dalai is készülnek.

1127nw

A turnéra időzítve a Nightwish kiadta a két éve megjelent Human. :II: Nature. lemez digipak turnéváltozatát, ami két CD- és egy Blu-ray lemezből áll. A stúdióalbum mellett a kiadvány egy különleges, interaktív koncertfelvételt is tartalmaz, amit egy Islanders Arms nevű, a virtuális valóság keretei között felépített helyszínen rögzítettek. Emellett nemrég kiadták néhány klasszikus albumuk, így az Angels Fall First, az Oceanborn, a Century Child, a Wishmaster és az Over The Hills And Far Away single fekete és színes vinyl lemezes változatát is. A zenekar fő dalszerzője és billentyűse, Tuomas Holopainen a következő nagylemezzel kapcsolatos terveiről is mesélt. Elmondása szerint az új album a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful és a legutóbbi lemez folytatásaként a trilógia lezáró darabja lesz, amely zeneileg új területeket térképez majd fel, miközben megtartja azokat a monumentális, filmes hatásokat is, amik jellemezték az elmúlt évek anyagait. Az új dalok demói már elkészültek, és Tuomas tervei szerint az intenzív turnézás után a zenekar jövőre vonul majd stúdióba, majd 2024 elején jelenik meg az új lemez.

A Nightwishben nemrég hivatalosan is taggá vált a turnékon beugró basszusgitáros, Jukka Koskinen. Floor Jansen énekesnőt idén komoly kihívás elé állította az élet: nemrég melldaganattal diagnosztizálták, de szerencsére az időben történt észlelésnek és a gyors műtéti beavatkozásnak köszönhetően Floor november közepén már arról adott hírt, hogy rákmentesnek nyilvánították, és a gyors felépülésnek hála a turnéállomások sincsenek veszélyben. A zenekarhoz egyébként éppen tíz éve csatlakozott a holland énekesnő, és ezt az évfordulót a Storytime új videóklipjével is megünnepelték, összegyűjtve benne az elmúlt tíz év néhány pillanatát.

A december 20-án, a Budapest Sportarénában fellépő finnek előtt a Beast In Black és a Turmion Kätilöt is színpadra áll. A koncertre a kiemelt állóhelyek már elfogytak, de normál álló- és ülőhelyek még elérhetők. A korábban meghirdetett időpontokra vásárolt jegyek változatlanul érvényesek. Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.