Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nehéz helyzetbe került a Bonded By Blood

A nem olyan régi énekescsere után két újabb tag is otthagyta a kaliforniai Bonded By Blood sorait, így aztán a fiatal thrasherek új gitárossal és megint új basszusgitárossal kénytelenek nekivágni a Sepulturával közös észak-amerikai turnénak. Nehezíti a helyzetet, hogy ezúttal a csapat alapítója, Alex Lee gitáros döntött a távozás mellett.

Az első albumával, a 2008-as Feed The Beasttel komoly reményeket támasztó, majd azt a tavalyi Exiled To Earth-tel kissé lehűtő banda először eredeti basszusgitárosát, Ruben Dominguezt volt kénytelen elengedni, majd nem sokkal a kettes anyag megjelenése után az énekes, Jose „Aladdin" Barrales is távozott a csapatból. A legkomolyabb érvágás azonban valószínűleg most következett be, ugyanis a zenekar alapítója és fő dalszerzője, Alex „Boogie" Lee is a továbblépés mellett döntött, és szinte párhuzamosan a mostani basszer, Jerry Garcia is követte. Alex azzal indokolta távozását, hogy szeretne egy másik zenekarban új fejezetet kezdeni, mivel szívesen kipróbálná magát más stílusokban is. A basszer közleményéből nem derülnek ki a váltás konkrét okai, csak annyi, hogy ő is barátsággal vált el a csapattól.

A trióvá fogyatkozott Bonded By Bloodot Brandon Gulling gitáros és Ben Bennet basszer segítik majd ki a Sepulturával közös észak-amerikai turnén. Juan Juárez gitáros, Carlos Regalado dobos és Mauro Gonzalez énekes nyilatkozatukban sajnálkozásukat fejezik ki a történtek miatt, de azt ígérik, hogy a zenekar a jövőben is mindenképpen folytatja.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.