Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mr. Big: még egy EP vagy lemez jön, és befejezik

Nyáron, a FEZEN-en ismét fellépett Magyarországon a Mr. Big, és könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom: a csapat még elkészít egy albumot vagy egy EP-t, és utána befejezik tevékenységüket.

0523mrbig

Érthető módon nagyon megrázta a Mr. Biget Pat Torpey dobos februári halála, és Eric Martin énekes most a Friday NI Rocks című rádióműsorban kvázi hivatalosan is bejelentette: a zenekar nemsokára leáll. „Ezúttal szeretnék hat napnál többet dolgozni a lemezen, ellentétben a Defying Gravityvel”, fogalmazott a frontember. „Kicsit jobban fel szeretnék készülni. Szóval szeretnék készíteni egy új lemezt, rajta különböző dobosokkal, olyanokkal, akiket Pat is nagyon kedvelt, mint például Mike Portnoy, Gregg Bissonette, netán Ray Luzier a Kornból, akinek én is nagyon szeretem a játékát. Szóval össze akarunk szedni néhány nagyszerű dobost, hogy így hajtsunk fejet Pat Torpey emléke előtt.”

Martin szerint egyelőre nem dőlt el, hogy EP-ben vagy komplett nagylemezben gondolkodnak-e. „A daloktól függ. Ha csak hat nótánk lesz, akkor EP-t adunk ki, de ha több is összejön, lemezt készítünk. Igazság szerint csak rövid időnk van, mert Paul Gilbert az év javarészét turnézással tölti, tehát februárban foglalkozhatunk majd ezzel az egésszel. Aztán június-júliusban ismét turnézni fogunk, és utána pár hét szünetet követően három-négy hónapon át megint annyi koncertet akarunk adni, amennyit csak lehet. És igen, ez az utolsó nagy nekifutás, utána vége. Kényelmetlen számunkra, hogy Pat Torpey nélkül is menjünk tovább.”

 

Hozzászólások 

 
#5 frontiers 2018-11-01 06:49
Nem is értem, hogy 6 nap alatt, hogy lehet összehozni egy lemezt. Ez is már annyira ipari lett.
Idézet
 
 
#4 Shazeen 2018-10-31 19:40
Nagyin remélem hogy utóljára lesz egy nagy dobásuk még. Megérdemlik! Portnoyyal biztos összedobnak valami ütőset. Amihez a csávó hozzáér arannyá válik.
Idézet
 
 
#3 ddrum77 2018-10-31 14:42
Idézet - a.magyar:
Egyik kedvenc bandám,de borzalmasan gyenge az utolsó albumuk....:( Egyszer meghallgattam,d e annyira unalmas,ötlette len,hogy azóta sem került újra elő!

én is hallgattam a klipes nótákat, de elég laposak... a többinek neki se álltam
Idézet
 
 
#2 Levike 2018-10-31 14:04
Eric remélem jön hozzánk az Avantasia -val.
Idézet
 
 
#1 a.magyar 2018-10-31 10:57
Egyik kedvenc bandám,de borzalmasan gyenge az utolsó albumuk....:( Egyszer meghallgattam,d e annyira unalmas,ötlette len,hogy azóta sem került újra elő!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.