Shock!

május 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Most még nem tervezünk lemezt készíteni”

0502pjÉpp itt lenne lassan az ideje egy új Pearl Jam-albumnak, hiszen a legutóbbi Lightning Bolt album 2013-ban jelent meg. Jeff Ament basszusgitáros szavaiból azonban arra következtethetünk, hogy idén még valószínűleg nem készül el a folytatás.

„Szó van róla, hogy összejönnénk és átnéznénk pár ötletet, de most még nem tervezünk lemezt készíteni”, mondta Ament a Rolling Stone-nak. „Egyelőre tényleg a tervezési fázisban járunk, és majd közösen döntjük el, mikor érkezik el az idő. Ez nálunk általában úgy szokott menni, hogy valaki felhív valakit a zenekarból, és valami olyasmit kérdez, hogy hé, nem akarnál stúdiózni jövő hónapban? De ez még nem történt meg.”

A Pearl Jam számára így sem lesz persze eseménytelen a 2016-os év, hiszen a zenekar áprilistól észak-amerikai turnéra indul, és a legendás Ten debüt megjelenésének is idén van a negyedszázados jubileuma. Ezt valamilyen formában mindenképpen megünnepli majd a csapat, de a pontos részleteket egyelőre csak ők ismerik.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.