Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Mindig akad pár meglepetés az albumainkon, de sosem fogunk teljesen más dalokat játszani”

The War To End All Wars címmel érkezik tavasszal a Sabaton új nagylemeze, amelynek turnéján ismét eljut Magyarországra a banda. Az album tematikája ismét az első világháború körül forog majd, és most közzétették róla a Christmas Truce című dalt.

0817sabaton

Március 4-én, a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg a Sabaton következő nagylemeze. Akárcsak elődje, a 2019-es The Great War, a The War To End All Wars is az első világháborúval foglalkozik majd. Joakim Brodén énekes a The Metal Voice-nak adott interjújában már elárult néhány információt azt illetően, mire számíthat a tábor. „Ez egy Sabaton-lemez – mondta a frontember. – Fejlődő, de nem forradalmi zenekar vagyunk: mindig akad pár meglepetés az albumainkon, de sosem fogunk egy lemezen belül teljesen más dalokat játszani. Egy új album megítélése mindig szubjektív. A magam részéről szánalmasnak tartom, amikor egy előadó kijelenti, hogy az aktuális lemeze a valaha készített legjobbja, és ezt az elkoptatott frázist ismételgetik. Szerintem ezt inkább döntse el a hallgató… Az viszont biztos, hogy miután meghallgattuk az előzetes keverésű verziót a lemezről, a zenekar minden tagja, egymástól függetlenül is azt reagálta, hogy ez valami kurva jól szól! És ilyen még nem fordult elő a Sabaton történetében. Mindenki roppant elégedett a produkcióval. Persze korábban is mindig elégedettek voltunk, de akadtak észrevételek: talán ez, talán az… Most viszont teljesen elégedettek vagyunk.”

sabaton_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Sarajevo
02. Stormtroopers
03. Dreadnought
04. The Unkillable Soldier
05. Soldier Of Heaven
06. Hellfighters
07. Race To The Sea
08. Lady Of The Dark
09. The Valley Of Death
10. Christmas Truce
11. Versailles

A Steel Commanders című dal már ismert, most a Christmas Truce is meghallgatható. A Sabaton 2022. március 13-án vasárnap Budapesten, a Papp László Sportarénában lép fel a mongol folk metalos The Hu, és a finn Lordi társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#2 the raven 2021-10-31 08:40
Idézet - Sabaton:
A Steel Commanders dal nem lesz rajta a lemezen...:)
A már többször is bemásolt interjú helyett meg lehetett volna írni inkább néhány mondatot/sort magáról a Christmas Truce eseményről, hogy mit is dolgoz fel ez a dal.

A karäcsonyi,2 napos,fegyversz ünetröl.Ennyi.
Idézet
 
 
#1 Sabaton 2021-10-30 23:57
A Steel Commanders dal nem lesz rajta a lemezen...:)
A már többször is bemásolt interjú helyett meg lehetett volna írni inkább néhány mondatot/sort magáról a Christmas Truce eseményről, hogy mit is dolgoz fel ez a dal.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.