Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Memorandum: megjelent a C.A.F.B. új albuma

Új albummal jelentkezett a C.A.F.B. zenekar. A Memorandum fizikai formátumban kizárólag vinylen lát napvilágot.

1212cafb

Nyolc év után jelentkezett hivatalos nagylemezzel a ′90-es évek ikonikus magyar punkzenekara, a C.A.F.B.. A tizennégy dalt tartalmazó Memorandum ráadásul fizikai formában kizárólag vinylen érkezik, de a korszellemnek engedve a megjelenés napjától, december 8-tól digitálisan is elérhető a jól ismert streaming felületeken. Ezzel egy időben a Mr Molotovhoz készült klip is debütált. A videó külön érdekessége, hogy élőszereplős mozi helyett ezúttal egy rajzolt világban kelti életre az amúgy sajnos nagyon is aktuális dalt – az ezredforduló képregény aranykorának hangulatát idéző cartoon-moziért pedig Mester Csaba és a korai Black-Out Andrics Lacija mellett producerként az ős-Tankcsapda egyik alapítója, Tóth-Laboncz Attila, vagyis Labi felel. Az ő neve manapság a reneszánszát élő képregényekkel hasító Master-Lab Comicshoz kötődik leginkább.

Persze, ha egyszer bejelentkezik a Seattle-ben élő frontembere miatt csak évi egy hazai fellépést vállaló csapat, akkor nem hagyják a közönségüket meglepetések nélkül: a Trottel Records gondozásában, ugyancsak LP formátumban megjelent Nem Az A Punk, Aki... vol. 2 válogatásalbumon is helyet kapott három, 1993-ban, a punk hőskor kellős közepén rögzített C.A.F.B.-dal is.

Szakácsi Gábor zenekara amúgy legközelebb 2026. március 7-én, szombaton lép újra színpadra itthon, a budapesti Dürer Kert Retro punk buli elnevezésű fesztiválján. Részletek itt.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#2 Zolika 2025-12-13 19:39
Szánalom az amit itt leírtál... Ha nem tetszik ne nézd, ne hallgasd. Ja és csinálj jobbat.
Idézet
 
 
#1 Laciapu 2025-12-13 12:35
Az a gyönyörű ebben a koszfejű retek világban, hogy még a csöves pankok is AI-val sz*rják össze a klipjüket, mer ugye a korszellem. Szánalom...De a kannásboros közönség nyilván értékelni fogja ezt a szemetet.. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.