Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Steve Priest

72 éves korában elhunyt Steve Priest. A basszusgitáros a Sweet egyik alapembere volt az angol ősglamsterek fénykorában.

0605stevepriest

Meghalt Steve Priest, a Sweet alapfelállásának basszusgitárosa, aki az 1968 és 1982 közötti első korszakban végig, megszakítás nélkül a csapat tagja volt. A zenész 72 éves volt, és az utóbbi időszakban nem örvendett túl jó egészségi állapotnak, ugyanakkor végig aktív maradt. Az 1997-ben elhunyt Brian Connolly énekes és a 2002-ben elhunyt Mick Tucker dobos után ő a harmadik ember, aki távozott közülünk a zenekar eredeti négyeséből, amelyből immáron csak Andy Scott gitáros van életben.

A Sweetnek bizonyosan nem tett jót, hogy a tagok a '80-as évek közepétől kezdve különböző verziókban mozgó haknicsapatok élén hordták szét az örökséget (2008 óta maga Priest is működtetett egy Steve Priest's Sweet nevű mutációt), de az alapfelállás és az első korszak óriási hatást gyakorolt a későbbi generációkra a Mötley Crüe-től a Quiet Rioton át egészen a Guns N' Rosesig. Nevükhöz olyan örökzöldek fűződnek, mint a Block Buster!, a The Ballroom Blitz vagy a Fox On The Run.

Priestet felesége, három lánya és három unokája gyászolja.

 

Hozzászólások 

 
#4 theli 2020-06-05 20:04
Miattuk lettem rockzene rajongó. Nyugodjék békében.
Idézet
 
 
#3 Medve László 2020-06-05 19:34
A Fox on the run megszólal, és jobban megy a munka... :)
Idézet
 
 
#2 Equinox 2020-06-05 18:05
Pont az elmúlt hetekben hallgattam sok Sweetet. Több volt ebben a bandában. Ilyen glames hard rockkal (hard rockos glammel?) szupersztár lehetett lenni a '70-es évek közepén.

Szomorú
Idézet
 
 
#1 klogg 2020-06-05 10:18
Connolly se vigyázott magára, sajnálatra méltóan lepukkant lett a halála előtt, de ami Priest-nek sikerült, olyat nagyon ritkán látni, gyakorlatilag felismerhetetle n lett a '70-es évekbeli önmagához képest.
Nyugodjon békében.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.