Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt A.J. Pero

0320ajpA Twisted Sister közleményben jelentette be, hogy 55 éves korában elhunyt a csapat dobosa, A.J. Pero. Az Adrenaline Mobban is tag muzsikus tragédiájának részleteiről egyelőre nem tudunk bővebbet, csak azt, hogy álmában, utóbbi banda turnébuszán érte a halál.

Szűkszavú, mindenféle bővebb indoklást nélkülöző közleményben jelentette be a Twisted Sister dobosa, A.J. Pero halálhírét magyar idő szerint pénteken késő délután. Egyelőre nem tudni, mi történt az 55 éves zenésszel, aki 1982-ben lépett be a Twisted Sisterbe, és a zenekar fénykorában végig velük játszott. Pero 1986-ban, a Stay Hungry-korszak sikereinek tovatűntével ugyan távozott a bandából, de a 2000-es évek újjáalakulása természetesen őt is visszahozta, azóta is folyamatosan régi kollégáival muzsikált. Emellett az utóbbi években az Adrenaline Mobban is játszott, és Russell Allen énekes egy nemrégen tett nyilatkozatában csakis a legjobbakat mondta róla úgy szakmailag, mint emberileg.

Az Adrenaline Mob közleménye szerint A.J.-t álmában, a buszon érte a halál mára virradóra. A pontos okokat egyelőre nem tudjuk, amint bővebb információk látnak napvilágot, beszámolunk róluk.

 

Hozzászólások 

 
+4 #6 Den 2015-03-21 12:28
Szomorú:( A TWS legjobb albumain dobolhatott,nél küle már a TWS sem lehet teljes
R.I.P. A.J.
Idézet
 
 
+6 #5 Zoli 2015-03-20 21:40
R.I.P.
Idézet
 
 
+6 #4 Chris92 2015-03-20 21:04
Basszus...R.I.P. :((
Idézet
 
 
+7 #3 Codename333 2015-03-20 20:30
De örülök neki hogy láthattam pár éve előben nagyon nagy kár......Nyugodjék Békében :(
Idézet
 
 
+8 #2 queensryche999 2015-03-20 20:19
Nyugodjék békében. Az Adrenaline Mob számára is megrázó lehetett - gondolom ők is azon a buszon tartózkodhattak .
Idézet
 
 
+7 #1 JigsawJohnny 2015-03-20 19:51
Jaj ne már... nyugodjék békében.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.