Shock!

április 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Még a Daddy is előkerül majd a Korn jubileumi koncertjein

0220jonathanOktóber 11-én lesz húsz éve annak, hogy megjelent a Korn első nagylemeze, az utóbbi két évtized minden kétséget kizáróan egyik legnagyobb hatású, földrengésszerű változásokat előidéző albuma. A zenekar a közeljövőben fesztiválokon a teljes anyagot eljátssza majd a jubileum tiszteletére.

„Fesztiválokon az egész lemezt eljátsszuk majd”, mondta Jonathan Davis énekes a philadelphiai 93.3 WMMR rádiónak. „Ez hamarosan elkezdődik. Még a Daddyt is játszani fogjuk, pedig erről korábban azt mondtam, élőben sosem fogjuk előszedni. De most akkor is nyomjuk majd. Szóval az egész album előkerül majd, aztán utána pár további dal is a koncertek vége felé. Szerintem tök jó lesz. De eléggé pőrén képzeljük el ezt az egészet. Azt akarjuk elkapni ismét, amit akkoriban csináltunk, amikor felbukkantunk: az volt az első lemezünk, és semmiféle extra színpadi produkciónk nem volt még, csak egy háttérvászon. Szóval szerintem valami ilyen földközeli, koszos, laza, old school érzete lesz az egésznek. És ez még idén elkezdődik, onnantól kezdve, hogy elértük az évforduló napját.”

A Korn első lemezéről az évforduló napján természetesen a Klasszikushock rovatunkban is olvashatsz majd.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 robidog 2014-09-22 16:23
Idézet - robidog:
Tényleg srácok az egyes Korn-nak nem lenne ideje lassan a klasszikushockb an!

Még jó hogy nem olvastam végig a cikket.
Látom már hogy lesz:
=)
Idézet
 
 
+6 #3 robidog 2014-09-22 16:20
Tényleg srácok az egyes Korn-nak nem lenne ideje lassan a klasszikushockb an!
Idézet
 
 
-4 #2 trey 2014-09-22 11:08
en nem hiszek a kornnak mar :(
nagyon sokaig nagyon szerettem volna, de sajnos nem megy.. felek nem fog menni a daddy sem hitelesen. hisz mennyire mas emberekrol van mar szo! es sirni is fog jonathan?
Idézet
 
 
+6 #1 Dead again 2014-09-22 09:21
Na ez érdekes lesz :) Várom a youtube felvételeket :) A lemez meg alap, klasszikus, tényleg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.