Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Márciustól stúdiózni akar a Testament

A dolgok jelenlegi állása szerint akár már márciusban stúdióba vonulhat a Testament, hogy nekilássanak sorrendben tizedik stúdiólemezük felvételeinek. Ezt maga Chuck Billy énekes nyilatkozta a Musicpix.netnek, de a Bay Area-i thrasherek kiszámíthatatlanságát ismerve egyelőre azért kezeljük fenntartásokkal a bejelentést…

A Testament ősszel fejezte be az American Carnage turnét, ahol a Slayerrel és a Megadeth-tel közösen játszottak, és rögtön azt követően nekiláttak a következő anyag munkálatainak. „Az új album leginkább a The Gathering és a The Formation Of Damnation egyfajta keveréke, de nem fogjuk elfelejteni, kik vagyunk és hová vezetnek a gyökereink", mondta a dalokról akkor előzetesen Chuck Billy. Az énekes szerint a zenekar kényelmes tempóban írja a friss anyagot, és rátaláltak arra a stílusra, ami igazán fekszik nekik. A mostani interjúban mindezt azzal egészítette ki, hogy amennyiben minden a tervek szerint halad, már márciusban stúdióba vonulhatnak, hogy megkezdjék a felvételeket. A banda felállása változatlan a 2008-as albumot készítőhöz képest, ami az ő esetükben igen nagy szó, vagyis a dobos posztot leszámítva a klasszikus tagság arcai dolgoznak a friss lemezen: Billy, Eric Peterson gitáros és Greg Christian basszer mellett Alex Skolnick a szólógitáros, és Paul Bostaph az ütős. Azt egyelőre nem tudni, hogy ismét Andy Sneap lesz-e majd a keverős, mint legutóbb.

A Testamenttel kapcsolatos további aktualitás, hogy a Prosthetic kiadó nemrég ismét megjelentette a banda 1995-ös koncertalbumát, a Live At The Fillmore-t. Utóbbi a méltatlanul alulértékelt 1994-es Low album turnéjának San Francisco-i állomásán készült, és a csapat hazai pályán adott óriási buliját örökítette meg. Az anyag érdekessége emellett az volt, hogy felkerült rá három Testament ballada, a Return To Serenity, a The Legacy és a Trail Of Tears akusztikus változata is. A banda akkori felállásában Chuck Billy, Eric Peterson és Greg Christian mellett James Murphy gitározott és Jon Dette dobolt. A Live At The Fillmore eredetileg a banda saját cége, a Burnt Offerings gondozásában látott napvilágot 1995 kora nyarán, de az eredeti nyomás rég elfogyott, normál kereskedelmi forgalomban az album hosszú ideje nem volt kapható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.